Nézz fel!
Múlt egy kattintásra
Mai Manó fényképészmester, a mai Nagymező utca 20. alá új műtermet álmodott, ami 1893-ra Nay Rezső tervei alapján készült el. A neoreneszánsz homlokzat zöld és sárga Zsolnay pirogránit burkolatot kapott. A ház díszei között láthatunk szőlőleveleket, puttók kezében fényképész kellékeket. A 3. emelet festett csempéin a két civakodó alak a festészet és a modern technika, a fényképészet versengését mutatja.
Az irodába márványlépcső vezet, ahol eredeti velencei tükör díszeleg. Itt volt a család lakása is. A fogadótermetbe faragott lépcsőn jutunk, ahová Róth Miksa féle üvegablakon szűrődik be a fény. Az épület szíve az utcára néző napfényműterem, melynek üvegtetejét fekete, sárga vagy kék vásznakkal takarták el, fényviszonyoktól függően.
A középosztály kívánságára a cselédek a mestertől időpontot kértek, mivel egy fotó elkészítése, akár 3-4 hónapot is igénybe vett. A találkozóra érkezők a díszes szalonban várakoztak, majd a műteremben szabadtéri, vagy palotabelső hátteret választhattak portréjukhoz. Kattintás után a fényképész a manzárdtetős felülvilágító retusteremben végezte az utómunkákat. Az emeleteket keskeny képküldő lift kötötte össze.
Készült itt rengeteg gyermek portré is, ami ritka volt akkoriban, hiszen 15 perces mozdulatlanságot igényelt egy izgő-mozgó gyerektől. Mai Manó munkáiért a párizsi világkiállításon aranyérmet kapott. Halála után a híres Arizona Mulató működött az épületben. Jelenleg a Magyar Fotográfusok Házaként állandó szakkönyvtárnak és kiállításoknak ad otthont.
Forrás:
Budapesti kultúrtörténeti séták I. – Fekete Sas Kiadó 2009.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg65OQxuLU1dg41dY9sXd111ESzYMO-Y1zvinI1Qx-fKwPc2bGJpRvSa0kDuUKS1JuZPDIjx47imCd7dmRtYgaxMmW7s_iSUhMUGkYYnkp3aj6yh0jropniKv0HQSPXTIG8EWh80Gu-R60/s400/P1110916.JPG) |
Nagymező utca 20. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgI26dnaegt7TX6VTmQBVoNY4H9D1y_ayCTMdLAa5leouegqHQw73AdHnflth5msRPB-FVhvu-xFdDnoaNep9qC32BGo9MwuZLMf24uOZC0H_Tt0Wgdydn7kT7Pg5AZqyGqHxrBxVie-kU/s400/P1110926.JPG) |
Zöld, sárga mázas pirogránit puttó fényképezőgéppel |
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiTnmsOOg8wimGK29SqEH0nsfw6TRP7GL4-UJrBwSqpzC73xy4NXGRjL94TPAjIYfNTbFJorUkjNZa-P1wy9senbi0X9GDlwU1cbbBDH9APveVIU2MRZwAyFQgkg4R79Mkbvid6VmXNF08/s400/P1110933.JPG) |
A kész fekete-fehér fényképeket utólag színezték |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh49hA9BB7J7GxTRpUrA8lYI8NhGwouelPBPhIcODZ8zmbJRnctMnjFEbtUAHs2FRfIC0BK0kBxMc_B_764C-uJn1M39vAQbGNT8L5f4z-ITYIkTqBaEJHW411HJ-a7LpyiUdiCM2MlYnQ/s400/P1120155.JPG) |
A kapuban díszes terrazzo burkolat, majd márványlépcső vezet a szalonba |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiqt0Ux0lak2-iQKuP-I2achKnS5_cxj1Gd3FJc7hWXZvxruarqaGv7vLuf2t1VniKQnLOiKwiBVPM_Mx8Xfqa2UB_gnBgKpEtrGL3SDYtKl7b8nbrIbvTEkcdEQNs4T8Mx3_s00c9lbts/s400/P1120138.JPG) |
Fény / képek |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgwoBhV_X3eOU-88W43KSDyau9Fv4xhY9zaF4kqNsf_RH7ZAFsNF9GhiQK1UrEBuRxhfTiTeIAfhL_qEAm6HIFwDepr1sCLn5mSXhmi_UcUn4lG19URDZf3Upq02aw5XfFZZdzn_UjYQeo/s400/P1120010.JPG) |
Róth Miksa színes üvegablaka |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi2wIwTxcjtKIzxHcdXbJqyxAahan_x4D2Yah2ZBCRWECjDo71fOIYP0emhG5bmbzlU71by-QPORXq8IAZYKfB0-NPv9h_rGbgnVvNziD032m84GLrN4dYYhM__48K21xaHLmzav3TZhi0/s400/P1110955.JPG) |
Díszes üvegajtó |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg0GbHa5SR5rvvpszs5cve5XsdDEpW_db_2Q7fQrGEloX8urUyBVFZ0iQ-mAFpBrSi_LWEwInX6MKJ7eLEIUqA5d7uLbGXT9BXsy9dJM4uSXergevZyYG71vN9O-tpf5PaxZ6q2qSi4UZ4/s400/P1120114.JPG) |
Eredeti velencei tükör |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgLQwljYK3A4cA8fcMfl_q6Hei8h18Qi3RIJzaanuMVWaKxukkN7WJnRGD3ga29smlKb2sEuq7OMUTacPE1ayU7fMbFBBjxp4T4EXg28FCGtydneqIe3JYExoWgDpzWBOpREqE6-PSfYpM/s400/P1120046.JPG) |
Feljárat a szalonból a fogadó terembe |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi4slt0WRYREaRSGB3XMqnuOvletTYNvdplFDhn7gn1ZKOTjhhAmA1q9xufK8zy42TNIOdQkKO1srdGxJXBvB9Z3s4sTjkGRVhV7MZAdbNBQzbDgkpps6l0ligKWPWDcuXWUjnXbhyySKU/s400/P1120016.JPG) |
Kacskaringós korlátdísz |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEheuU5i0aH0GU7DXLWcdSVeSofKmgIoJcCXk0zA_UAyNZYRGUiHx5UUwIPvC26XEOU7luCAqoTdcBb6IY1Aga1dntJ37KPXVuIf1h44Y5pUBAOfDp6D6FaSrzOVpgDmL7llVAiSkrQqsq0/s400/P1120035.JPG) |
Fogadóterem oszlopai |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgPMxtQhWF5hxtpkiqHr04twdKhwWnT0uJB3K-3N9f3QipcJ1WEhXaXS9SDUqlTJdk3ZZ-65I4cz6ejXPQCeFIoAU0zuPioho5SAmDlofO2LFjtxgmAfgON_O2q_rTOZI6YSLbnE3Ak5P0/s400/P1120007.JPG) |
Napfényműterem tetőablakán fehér vászonnal |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj9xpFkBheZzyqqLyFU2NiAV0dDmB5OFmIcxF2mhuFVds9oK1Rm-vPBLwKz2EBSPIt8uIK2_Y94QZ-3BjoM2GkJ1c6sp4A6jtAQeW3DWruvhNnKAnemiebaIdsFiDMAKkdiMeFwTFwIIWQ/s400/P1110967.JPG) |
A retusteremként működő manzárdtetős emeletek ... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjd42Cd3CtmyuXaRnqxGCwmPxENPyb-_AuOSrYc4BaB7yO0KLdb69DOP7YyLvp4G27-65XmNRlsQyJ4tpD6B7awaHxRsb9IT_Fb6LSAJ1KmyPzIX-liAVwrtMvUP1N3JVugN0BQ-pp_A9M/s400/P1110985.JPG) |
... ma már használaton kívül |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiq9JWcx_slN6dMxeCi3EnFPlLYeSgWI1PkWLKK7wliaVhLzTJopuak4P2lXb3Fzh12H4DK26jiEzqC3WeoAuIYWeIQDJO_j6HjOZqSPjZ_pGAKLREWkaSD3LhTgtBzWlmveglacDwWD6U/s400/P1110994.JPG) |
Hajdan itt a napfénytető alatt élesedtek ki a képek |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEha4jLeECwRw48XcNP74NClA0HhbsRlZ-60FpykQcUw4U1g_0anEeyrIuE6fVLhi3zZhIdZuDHi5C-u7hrNIZQJRoHypcoji9ZuoOEJIjDLweU2cOOLy6b-zpUXEwEr7J3n75JhDL_efaE/s400/P1110992.JPG) |
Képküldő lift. A leküldött képet a szalonban vehette át a megrendelő |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhBlk9NidKFl5nZiZu_K15hQcsXvgY059a3uETpxkGIYI8ofqhSnYr7oHqmxRGkT4lCV0mxVzmDUygQOh66OgajW8vDjVSGtkxpngWjpHWnUuYJs6QDuhXytyIIB5nFBBRD6BAnBZ6HB8I/s400/P1120031.JPG) |
Régi gépek |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEirkgW0FMcE_5_eYPHILxK-8e0F7KMtXa7snkBFDWgMV4_vPLFREldsRhvKYrSfQOLuyOd9_jDL_OcObUhD6BZU_JJ1W47nHuqkUTwWqUW0O8svXzybJEQwcSd93X9svsAOTG7E5SV89Ok/s400/P1120102.JPG) |
Belülről |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgfCOmcfCXCvE6HF_hkcDE4X4bwqAdlU_vCGzPcan6HL-4_FPP9ghDUFJq6hGEHzecLBXOeDNEiJQ3qn4pEs3dAx9W4-9AIPMgpI2yFKGXOusuB94kkh1tGJPW9W4e-LFfi830eEiX6WnY/s400/P1120055.JPG) |
Fény hatására élesedik a kép |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjHDJNdaf5nP6TazAXFmLPDpiRWCpD8eh67ui41_FE5u8x0Tcbv-mY4DH5dRR_jZa-vlYM1YgXW9mWRYiqr8dVmLflpSbdCK9DBVzfcKwjBYEJNj0l0lj7OdG74tfZ_C4yhhHlvvxTuM_w/s400/P1120105.JPG) |
Négy évszak - gyermek portré |