Nézd meg és frissülj fel!
Folyók a belvárosban
A Kálvin téren a múzeum melletti csupa üveg irodaház telkére
épült 1869-ben a Pesti Hazai Első Takarékpénztár épülete. Az építkezés
során a ház a tervek ellenére túlnyúlt a térre. Ennek kompenzálására az egyesület
díszkutat ajánlott fel a fővárosnak.
Danubius-kút tervét Ybl Miklós készítette, aki maga is a Calvin
téren lakott. A szobrok Feszler Leó munkái. Az ajándékozás megvalósítása
már-már feledésbe merült, mikor a Főváros a téren kívánta létesíteni Pest első
nyilvános vécéjét. A Takarékpénztár ezt kiváltandó sürgette több mint tíz év
után ide a díszkút felállítását.
A hatalmas méretű alkotás köve Budakalászról származik. A nagyobb
medence kőtömbje 1000 mázsás, ezért szállítására egy erre alkalmas méretű
kocsit kellett készíteni. A legendák szerint félő volt, hogy átkeléskor a
Margit híd nem fogja elbírni ezt az súlyt.
A neoreneszánsz Danubius-kút avatására 1883. október 22-én
került sor. A kút allegorikus alakjai az ország négy folyamát ábrázolják; a
központi szobor Danubius férfialakja, lábával egy delfinen áll, kezeiben lapát
és kagyló. Alatta a Tisza nőalakja, hálójában kecsegek. A mosolygós Dráva,
lábát egy korsóra helyezi, ölében és hajában kagylók és csigák. A keresztbe tett
lábú Száva komolyan mered a távolba. Az alsó medencén ez a felirat volt: "A
Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület a fővárosnak 1880-1883".
A háború alatt sajnos a szobor annyira megsérült, hogy
egységesen újra kellett faragni köveit. A tér zsúfolt közlekedését akadályozó
kút végül átkerült az Erzsébet térre. A talán reménybe tekintő Száva alakja azonban
viszonylag épségben megmaradt. Különálló, eredeti szobrát a Kálvin tér 9. ház
udvara őrzi.
Neked melyik folyó a kedvenc szobrod? :)
Forrás:
Xantus Zoltán: Ferencvárosi évszázadok - Gutenberg Unokái
Kiadó, 1992.
Budapest Enciklopédia – Corvina Kiadó, 1970.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhESm6OFc5KjqyEpwAltLeVO3UviXEqLIASzwpEQjJVUvWhS4gu0aT74ajvtBbzXBUmGVyWDzbwPmAJH6eIy_lj_r6G3oSOkG5LM5HVROCvR7F0-_FG89V-G106xOQ0QJcLbEepeVGKH6A/s400/P1120967.JPG) |
Danubius-kút ma |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiF2Q7vUFN0hkEvW755ewUJLFpkFLDyXnXp603gKqH1VgpBgSGT7T1sCpvpn8GQCp-DLuz8sdDUPLb6o4M3u9GtlAZHdzlbB0Q9MlA64Ou6IRSxFmGQqgPavnNrVGmoLmAkCDOc2_nUF8c/s400/P1120969.JPG) |
Dráva szobra |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhzCNBpvQ24JiQg9BW4axPHFVqeZZEs2iy5pG6CBHI_0ziCt6xuM-efMnTumvtJp4W1_K8a6D_EoH6DlmaAO-4sZChIpuGXFw0_CTk7jlfs1P4bdjCIhYBTevodqDFqMDALRcSFmFI4ssI/s400/P1120970.JPG) |
Dráva ölében kagylók |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhV7Vy2PAAj5e-JG4UTd7INaNjDGHHiHLxJwjFAeyCQIP5pE1gBpiEbao9HetlljrVZ3w7iTTpkqs_5j08VPmMdeiLYF71SyZ0YsOXdikN7y8__2_NqmPN4AS8yfSATKdmD_9RRqVZ9Wjc/s400/P1120980.JPG) |
Száva szobra |