A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kávéház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kávéház. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 3., hétfő

Dalszínház utca 8.

Tudtad?

Lába kélt a szexi tyúknak a sarki borozónál


- Kis kezeit csókolóm!
- Dalszínház utca 8-ba legyen szíves!
- Sietünk?
- Iszonyatosan!
- Valami baj van?
- Szerelmes vagyok.
- Akkor baj van! - hangzott az utolsó nagy jelenet Schell Judittól a Csak szex és más semmi című filmben. :)

Ahogy azt a klasszikus romantikus filmekből tudjuk, egy valamire való szerelemi vallomás fontos kelléke az erkély. Ebből nekünk itt egy kissé kellemetlen /6:56-tól/ és egy happy endes /1:28:33/ verzió is jutott.





Tulajdonképpen, mindig lesből néztem ezt az épületet. Pont úgy, ahogy valaki távolról, szemlesütve pillant szerelmére. Egyszer a volt Balettintézet koszos ablakán keresztül figyeltem fel rá, máskor az Opera felhajtójának árkádja alól. Aztán egyszer csak, hirtelen beszippantott. Sajnos, nem sokat árult el magáról, ezért mélyebbre kellett ásni.








Az első benyomás olyan felemás volt. Hosszú keskenyebb előtere pár méter után kiszélesedett majd egy-két lépcső következett balluszteres korláttal. Ezt egy jelképes kis kapucska zárta egykor, melyről már csak egy kis vaspánt tanúskodott. A sötét, ovális alakú lépcsőház terrazzoja ismerős mintát mutatott. 







 

Ahogy felnéztem olyan érzésem volt, mintha egy kút mélyén lennék, ahol hideg van és sötét. Fel kellett jutni a magasba, oda, ahol látszott, hogy fény van, és ahonnan hiába próbált besütni a nap, a sugarakat elnyelte a mély.
Ahogy ott botorkáltam és kapaszkodót kerestem, észrevettem a földön egy kiálló csonkot. Lehajoltam, hogy jobban megnézzem, mi az, amiben jóformán orra eshettem volna. Első ránézésre elég félelmetes volt a látvány! Egy madár lábának csonkja ácsorgott ott, négy hosszú keskeny ujjal, melyek hegyes karmokban végződtek! Alighanem egy igen termetes réz madarat kapott itt le valaki a formás lábáról! 






Felnéztem megint a kút aljáról a fénybe, és ahogy ott álltam középen tulajdonképpen egy szép tojásforma rajzolódott ki a csigavonalban. Hiszen nem is kút ez, hanem egy hatalmas strucctojás! S ki tudja, tán ez a madár egy jól fejlett fióka volt, és mikor a nagy sietségben távozott, itt hagyta a lábnyomát. :)





A keskeny, ovális lépcsőház bordó és tört fehér színt kapott, ami kifejezetten elegánsan mutatott a régi kovácsoltvas korlát mintájával. Minden szinten az ívet megtartó kivágás nyílt a kis folyosóra, majd onnan a lakások függőfolyosóira. Az ajtókat a legtöbb helyen gondosan zárva tartják. Balra azonban egy kis beugróban szürke, mégis egyszerűségében szép melléklépcső kanyargott. Nem volt más mozgásterem ebben a nagy tojásban és a fészket is csak részlegesen éreztem magam körül.
Miután alaposan megnéztem kívül belül, még napokig gondolkodtam, mi történhetett a lába kélt jószággal? Ha azt nem is tudjuk, mi volt előbb; a tyúk, vagy a tojás, az legalább biztos, hogy a tojás még megvan!






 

A történet visszafejtését, gondoltam valahol a fészekrakásnál kell kezdeni!
A határozat így ad számot az ingatlanról: 1891 harmadik havában Freiberer Samu a Dalszínház- és a Révay utcák sarkán fekvő épülőfélben lévő emeletes bérházra módosított terveket mutatott be. 1905-ben azonban Sterk Izidor műépítész, tekintetes Böhm Gyula úr megbízásából, átalakítási terveket nyújtott be. A tervrajzokon szépen látszik a tojás alakú lépcsőház, mellette kétoldalt egy-egy kőr alakú helyiséggel. Jobbra ma is megvan ennek megfelelően a melléklépcső csigavonala, szimmetrikus párja pedig leválasztva, árnyékszékként funkcionált. 







Teltek múltak az évek, és a szép, tornyos kialakítású saroképület földszinti részében az 1900-as évek elején Spiegel Ignác vendéglős kávéházat üzemeltetett, mégpedig olyan jövedelmezően, hogy végül a teljes bérházat nevére is vette. 





„A fiatal bohémvilág akkoriban minden hajnalban az Erdélyi Borozóban találkozott. Olyan volt ez a találkozás, mintha exotikus szekta tagjai gyülekeztek volna napfelkeltei bálványimádásra, a bálványimádók misztikus fanatizmusával. Innen nem maradhatott el senki. Ide került össze végül mindenki, bárhova is szólította az este. […]
Az Andrássy-út faburkolatáról csattogva fordultak be a fiakkerek, konflisok a Dalszínház-utca kövezetére, a Casino de Paris-ból, a Három holló-ból meg csak úgy gyalogosan érkeztek a művészek, művésznők, írók, újságírók, festők és a bácskai nábobok. (Utóbbiak mindig frakkban, fehér szegfűvel, felleghajtó havelokban és homályos cilinderrel.)” - számolt be Szirmay István korlenyomata, melyet az Újság, 1933/109. /május 14-i száma adott hírül.







A félkör alakú sarki bejárattól az előtéren át, jobbra ruhatár őrizte a sétapálcákat és cilindereket. Az L alakú vendéglő a Dalszínház utca felé egy nagyobb éttermi helyiséget mutatott, mögötte iroda és raktár foglalt helyet. A Révay utca felé a söntésen túl újabb raktár, mosogató helyiség, kávés konyha, cukrász és melegkonyha funkciók osztották szét a teret. Az épület belsejében a tojás alakú lépcsőház bal oldali árnyékszékeit végül teljesen az étteremhez csatolták. A vendégeket külön termek várták hátul is, egy hosszan elnyúló részben diszkrétebb, étkezőfülkés asztalok álltak. 









Az Erdélyi Borozó kínálata, olyan fenséges volt, hogy bizony az megesett, hogy az újságírók Otthon Körében vívott heves kártyapartik alatt megéhezett vendégek nem érték be a helyben kapható szalámival és rántottával, ezért fiákert küldtek Spiegelhez étlapért és tulajdonképpen házhozszállítással az elkészült vacsoráért is. A kiszolgálásra Sziramy így emlékezik: 

„Itt térült-fordult elmaradhatatlan fehér kötényében, a húga, Spiegel Róza, a pesti konyhaművészet koronázatlan fejedelemnője, akinek már akkor is röntgent-szeme volt, amikor a német professzor sugarait csak hírből ismertük, Róza néni a zsebekbe látott. – No mi az, „apám” – szólt a 18-20 éves halhatatlanság-döngetőhöz -, már megint nincs pénze? Majd mindjárt küldök valamit. Az ilyenek azután még nagyobb csülköt kaptak a bablevesbe, mint a fizető vendégek.”






A szép világnak azonban vége szakadt, mikor ’30-ban Spiegel Náci távozott e világból. Hiába kanalazta a kiváló ízeket Krúdy Gyula, Honthy Hanna, Jávor Pál, Molnár Ferenc és sokan mások, a temetésen egy művész sem jelent meg! 






1934-ben özvegy Spiegel Ignácné, született Klein Malvin úrnő a gyászév letelte után és szusszanva pár esztendőt, gondolt egyet, s Faragó Gábor és Keller József tervezőkre bízva elképzelését, átalakíttatta a Spiglit. A több helyiséges, feldarabolt vendéglő a Dalszínház utca felől egy nagy, egybefüggő éteremmé alakult. Leleményes Malvin nagysága új üzletágba kezdett. A korábbi átalakítás minden bizonnyal már figyelembe vette azt az elképzelést is, hogy egy év leforgása alatt a második emelet igen tágas 1-es és 2-es lakásait panzióvá alakíttatta. Tíz szobára jutott egy fürdő, egy mosófülke, két cselédszoba, mellékhelyiségek és egy nem túl nagy konyha is.







A levéltári dokumentumok listája a terveket tekintve cirka ötven évet ugrik, melyben már csak egy második emeleti lakás társbérlői kívánnak műszaki megosztással lehetőleg külön bejáratú életet élni.







Végtére, igen kalandosra sikerült az épület története. Freiberger Samutól, Böhm Gyulán át, Spiegelékig, majd nagyságos Malvin panziójáig, ahová a tojás alakú lépcsőházon keresztül vitt az út, s ahol egy szép madár kifejlett példánya rejtélyes körülmények között szárnyra kapott s mondhatnánk, épp csak lába nem kélt! S mindezt megkoronázva vajon Sterk Izidor gondolt-e arra, mikor a balluszteres erkélyeket kanyarított a tervrajzokra, hogy a XXI. század egy egészen más erkélyjelenetet játszik majd el azokon? :)





Forrás:
Helyszínbejárás 2014. 
Budapest Főváros Levéltára
krudy.hu/SzirmayIstvan
mfor.hu/Kincsek_a_foldben
Kellér Andor: Bal négyes páholy
krudy.hu/SzekulaJeno
Csak Szex és más semmi teljes film

2014. július 1., kedd

Üllői út 95.

Tudtad?

Élet a franzstadti Móricz-házban


Az öt kerületet érintő 15 km-es Üllői út házainak történetét egyesével végigvenni igazán izgalmas feladat lenne, de talán most ragadjunk ki egyet, a szépen felújított Ludovika épületével szemben. Az egyik nagyszerű ferencvárosi séta alkalmával ismét sok érdekességet megtudhattunk. S, mint ahogy lenni szokott, most is a házak mélyére néztem. Kíváncsi voltam, milyen ez a Franzstadt a kapuk mögött. ;)




 
Ezúttal az Üllői út és a volt Szvetenay utca - ma Lenhossék - sarkán állunk meg. A kapu felett díszes erkélyek sora tornyosul és a pártázat kerek padlásablakot mutat. A háromemeletes házat a hangsúlyos középrész 5-5 ablaknyílással osztja ketté. A sarki lakásokhoz íves szobák és egy nagyobb erkély is tartozik a második emeleten.




Történt éppen 1895. július 27-én, hogy Gabrinyi Sámuel ceruzája nyomán megszületett Dr. Arányi Gusztáv orvos, és neje bérpalotájának szép tervezete. Három év kellett hozzá, hogy a módosítások után birtokba vehessék az épületet. A szemfüles járókelők még az évszámot is leolvashatják a kapu felett. :)



Ám érdemes körülnézni a környéken is, hiszen igen furcsa intézmények társaságában nőtt fel emeletről-emeletre a sarokház! Az Üllői út mentén jobbra a Törvényszéki Bonctani Intézet szép épülete, hátul pedig a duplaudvar mögött a Halottasház látható.
 
Halottasház a Szvetenay - ma Lenhossék - utcában

A Klinikák épületcsoportjainak közelsége kedvező helyszínt biztosított arra, hogy a földszinti üzlethelyiséget haszon reményében bérbeadják vagy értékesítsék. A Budapesti Kávéházak listájában egy 1912-es összeírás alapján az épületben működő Erzsébet Kávéházat Nemecsánszky Elemér nevére jegyezték be.







1933 augusztusában új tulajdonosok érkeztek, nagyságos lovag Zebinsky Mencik Alajosné és József úr személyében. A sarokház földszinti helyiségeinek egy részébe Wachsler Resző kávéházat tervezett nekik, melynek kivitelezését 1935-ben a közelben lakó - Üllői 64. - Liebhard Béla építőmesterre bízták. A munkálatok szépen haladtak, és a szakemberek egymásnak adták a kilincset. Átugrott az építkezésre az Üllői 101-ből, nagyságos Hahn Mór úr vaskereskedő, aki boltkapuzatot alkotott sarki bejárattal, ám az új kávéházon a Tűzoltó utcából érkező Simon László portálépítő és üzletberendező asztalos is szakértelemmel munkálkodott. 





A sarki kávéház, valószínű több átalakításon is keresztülmehetett. A következő dokumentumok 1949-es dátummal megadták az engedélyt Zserounik Antal gépfelállítási tervére, melyben többek között fényesítő gép, polírozó gép, borotvaköszörű gép és edzőkemence is szerepelt.







1966-ban új építtető lépett elő, és felszámolta az éttermet és a kávéházat. A Modell Nőiszabók Minőségi Kispiari Termelő Szövetkezet, Kisbán Jenő kivitelezővel jelentős belső átalakításokat végeztetett. A félemelet és a hátsó helyiségek modellezőnek, irodának és raktáraknak adtak helyet. A mellékhelyiségek a Lenhossék utca vonalában hosszan végighúzódó keskeny folyosó végén nyíltak. 1992-ben a Lenhossék utcai Gála Nőiruha Szövetkezet pincéjében ezúttal a falakat szabták át és végül adták át helyüket a söröző és sorfőző üzemnek.


Folyosó a hátsó udvarhoz


Régi ajtó a cselédlépcső mellett
A keskeny hátsó udvar
Cselédlépcső

A ház falán, jobbra márványtábla emlékszik meg róla, hogy a ház lakója Móricz Zsigmond és családja volt 1906 és 1926 között. Első felesége Holics Janka 1925-ben öngyilkos lett.  Ide született Bandika nevű kisfiúk, aki 8 hónaposan halt meg, majd a második fiúgyermek is elhunyt. A három leány maradt életben. Közülük Móricz Virág írta le emlékeit a házhoz köthető két lakásukról:




„[…] az Üllői út 95. III. emelet 79. Ez egy nagy dupla ház, fele az Üllői útra, fele a Szvetenay utcára néz, nagy kávéház volt benne. Tágas lépcsőház vezet a harmadik emeletre, melynek Üllői úti szélső sarkában van a kétszobás lakás. […] itt is csak petróleum világít, de fürdőszoba is van benne. […] 1907 nyarán megszületett a második Bandika – és bár Bókay professzor gyógyította 1908 őszén meghalt. E zokogó, boldogtalan októberben írta a „Hét krajcár-t”, mely azonnal megjelent a fiatal „Nyugat”-ban s melynek páratlan sikere egyszerre meghozta a várva-várt sikert s ami még ennél is fontosabb: az igazi hangját. […] nagyobb lakásba költöztek Budapesten. Ez a háromszobás lakás ugyanabban a házban volt, Üllői út 95. I. emelet 49. A nagy sötét előszobából balra nyílt a konyha, jobbra a cselédszoba, ahol anyám anyja, vagy öccse, vagy valaki más rokon lakott. Azon túl a kamra, wc, meg az idétlen fürdőszoba, melyek gáz vízmelegítője se a háború alatt, sem után nem igen működött. Itt állt nagy tömbbe rakva a kocka alakú porosz szén és mindig  nagy láda sárga citrom és barna bőralma, amit Gömörből hozattak szalmába pakolva.



Az előszoba végén balra kanyarodott a konyha mögött és onnan is innen is be lehetett menni az udvari hálószobába. Két sötét ablak nyílt a folyosóra. A főfalon hosszában álltak a szüleink ágyai, az ablak közelében anyám öltöző komódja. Szemben a szekrények és az összehajtható vaságyak, melyeket esténként szétnyitottak a gyerekeknek. A szoba közepén asztal, itt étkeztünk mindig, kivéve ha vendég volt. Fölötte üvegtányéros lámpa lógott, ez be volt vonva zöld krepp-papírral, amit este összehúztak a belevarrott piros zsinórral, hogy a gyerekeket ne zavarja a fény. Hálórácsos gyerekágy a kályha mellett, melyet a szénhiány miatt sokszor nem fűtöttek. A meleg a szagokkal együtt a konyhából áradt.
És a család boldogságából. […]
A két utcai szoba más volt, mint ez az eldugott háló. Az ebédlő a kapualj fölött volt, félkörös kiugró erkéllyel. Egy kis kócos kertre nézett s azon túl a szülészeti klinikára. Az erkélyt a szoba felől persze csíkok keretezték, melyek fehér hímzett parasztkendőből varrt függönnyel voltak bélelve. Jobbra-balra aszparágusz és pletyka lombja lógott a falról, középen pedig eozinos fácánnal díszített Zsolnay kőedényben nagylevelű filodendron állt. […]
Az ebédlőből balra, a sezlon mellett nyílt apán dolgozószobája.
Tágas, világos hideg helyiség, ahol igazán csak sok vendég kedvéért fűtöttek. […]




1919 elején, a legforróbb, legbizakodóbb napokban úgy adódott, hogy a jobboldali szomszéd lakásból hozzánk lehetett csatolni egy szobát. […] Évekig nem volt kedvünk mit kezdeni ezzel az új szobával. […] Később megpróbálták ott elhelyezni a dolgozószobát, annak helyén az új bútorral berendezett hálót – de nem ízlett benne a munka, egy év múlva megint megcserélték. Minden nagytakarításnál másfélére alakították a lakást, de ezekben a boldogtalan, ideges években még ez sem sikerült. Az év nagy részét Leányfaluban töltöttük, ha télen bejöttünk, csak az ebédlőt használtuk. Mi ketten nagyobb lányok intézetbe kerültünk, az udvariba csak éppen aludni ment legkisebb testvérünk, Lilike a rokonszakácsnéval. […]
Nyáron az egész lakást fehérre festették, még az ajtókat is. Mi lányok költöztünk a hitvesi ágyba, én, a hatodik gimnazista lettem a háziasszony. Azt hittük, míg a világ és még két nap, így fogunk itt lakni.”




Ahogy feljebb és feljebb
vittek lépteim a kacskaringós korlátú lépcsőházban furcsa hangulat kerített hatalmába. A délutáni napfény éles sávban törte át a zárt függőfolyosót. Szinte hallottam, ahogy nyílik az ajtó, kilép rajta Móricz, és Jankával karöltve elindulnak lefelé a pepita mintás kövezeten. Lépteik árnyékát már közel 110 éve őrzik ezek a falak...




Forrás:
Helyszínbejárás 2014. 
Budapest Főváros Levéltára
Ferencvárosi szél – Budapest Főváros IX. ker. Tanácsa. 1970. Cikk: Hatvany Lajos: Beszélő házak. Móricz Virág