Boldog 143. születésnapot Budapest!

Az Új Városháza

Mint minden évben, most sem feledkezem meg szeretett városomról. Idén, november 17-én a 143. születésnapját ünnepli éppen, bár legszívesebben azt mondanám, amit József Attila: 

„Nem azt ünneplem, mióta, hanem azt, hogy megszülettél”! :)

Kezdjük rögtön egy köszöntővel, mely a Vasárnapi Újság 1892. 41. számában, mégpedig október havának második napján jelent meg, és a 143 évvel ezelőtti történtekről így számol be:

„Hazánk mai fővárosát Budapest névvel az 1872. évi 36-ik törvényczikk alkotta meg, egy törvényhatósággá egyesítvén Pest és Buda szabad királyi városokat, Ó-Buda koronái mezővárost és a Margitszigetet, mely két utóbbi az egyesítés idejéig Pest-Pilis és Solt megyéhez tartozott. Ezt a mintegy 36,000 katasztrális holdnyi kül- és belterületet magában foglaló összességet már maga a természet is úgy rakta egymás mellé, hogy egybeforradásuk még külön törvényhozási intézkedések nélkül, pusztán a helyzet kényszerűségénél fogva is, mindenesetre elébb-utóbb bekövetkezett volna, mert a már évtizedek óta erősen fejlődő Pest város a mellette fekvő apróbb testvéreket magához vonzotta kereskedelmével és iparával, Budát gyámsága alatt tartotta, társas életével a Margitszigetet egészen lefoglalta, s Ó-Budát annyira elszigetelte, hogy ez sok tekintetben már régóta nevezetessé vált gyártelepei mellett sem birta mező­ városi jellegét levetkőzni.

Ezen négy alkatrész külön-külön közigazgatása végre 1873 őszén, a mikor a törvényben már egy évvel előbb kimondott egyesítés tényleg is végbement, megszűnvén új, egységes igazgatásnak adván helyet, fő- és székvárosunk fejlődésének voltaképi kezdetéül az egyesítés ezen tényét kell tekintenünk.”  

Steindl féle Új Városháza homlokzata

Ezúttal abba a házba kukkantunk be, mely „megszületése” után első igazi otthonául szolgált, illetve meghívatjuk magunkat egy olyan „zsúrba”, ahol a vendégek kapnak ajándékot, ami nem más, mint a gótika csipkés szépsége. 

Réges-régen, mikor még Pest magányosan intézte városügyeit, otthona még az a Városháza volt, mely a belvárosi templom mögötti régi városközpont domináns elemének számított. Noha méreteit, díszeit az igények évről-évre átszabták, a tornyos épület napjai meg voltak számlálva. Széll Kálmán 1900-ban rendeletbe fogalmazta meg bontását, hiszen az újonnan épülő Erzsébet híd pesti kanyarulatának sodrása bizony elsöpörte volna. Így hát, minden jel arra mutatott, hogy ez az áthidaló megoldás is egyre szorosabbá fűzi majd a két városrész viszonyát. Természetesen az előrelátó honatyák időben gondoskodtak a fiatalok összeköltözéséről, az immáron egyesült városrész lakhatásáról.

Régi Városháza _ Eskü téri piac., 1877

Erre a célra már ki is néztek a mai Váci utcában egy telket, melyen korábban sörház, majd városi fenyítő törvényszék állt. Az 1860-as évek után, az ódon, zöldeskékre mázolt földszintes ház helyére az újonnan felépíteni kívánt törvényszéki épületből, tulajdonosváltástól tartva egy kis furfanggal, némi átnevezéssel és funkcióját tekintve kisebb átalakításokkal végül városháza lett – számol be róla a Vasárnapi Újság.

Az új lakhely terveit Steindl Imre rajzolta meg, mégpedig a szívének oly kedves neogótikus stílusban. Ám az akkori városvezetés a kor divatjának megfelelően mégis inkább reneszánsz stílusú palotát kívánta itt látni, ezért Steindl még az építkezés alatt, folyamatosan volt kénytelen áttervezni az épület külső és belső díszeit, megjelenését. A hosszú munkálatok után 1875-re készült el a nyerstégla homlokzatú kő- és terrakotta épület. Az első ülést 1875. március 1-én tartották a házban, mely az Új Városháza nevet kapta - hiszen elődje, a kis tornyos még pár évig állt az egykori Eskü téren.

Kicsit sajnálom, hogy a ház a szűkös Váci utcában kapott helyet, mert így nem érvényesül annyira díszes homlokzata. Szimmetrikus elrendezésében egy-egy díszes kétszárnyú ajtó látható, mely közül többnyire a jobb oldalit használják. Belépve tágas előtérbe érünk, majd egyik ámulatból a másikba csöppenünk az öntöttvas szerkezetes lépcsőház látványától. Szerencsére több olyan belvárosi bérház is megmaradt, mely kecses öntöttvas oszlopokon hordja terheit, ám mégis úgy vélem, ez a lépcsőház lett mind’ közül a leggazdagabb! Ehhez már csak hab a tortán, hogy a közgyűlési termet Lotz Károly falfestményei díszítik. 

Sok szépséget rejt ezt a város, de úgy érzem, joggal kapta meg Steindl Imrétől lakhelyéül éppen Budapest az egyik legszebb épületet! - ha már az Országházat másnak szánta... ;)

Isten éltesse Budapestet, sokunk örömére, még nagyon sokáig! 

Forrás:

Helyszínbejárás 2013.

Vasárnapi Újság

Budapest Enciklopédia (Corvina Kiadó – 1970).

Egykor.hu

KÖN 2016.

Tudtad?

Az Állatorvostudományi Egyetem épületei

Az idei őszi Kulturális Örökség Napokon feszített tempóban igyekeztem minél több programon részt venni. Sok szép helyen jártam, de sajnos volt olyan is, ahol nem lehetett fényképeket készíteni. Kinéztem viszont egy olyan épületbejárást, melyre már igen régóta készültem. 

Sűrű programom egyik célállomása a Keleti pályaudvartól nem messzire esett. Egyébként is nagyon izgalmasnak találom ezt a környéket. Pompás házak vannak itt is! Évekkel ezelőtt minden reggel kocsival suhantunk át a Rottenbiller utcán, és rendre vártam már a csíkos klinkertéglás épületek látványát! Később, mikor a környéken volt dolgom épp csak arra volt időm, hogy rácsodálkozzak a kerítés mentén a furcsa, megrozsdásodott állatfejekre! De, hogy mi lehet ez?... elkallódott az élmény a rohanó napok, évek között.

Így az idei KÖN alkalmával kapva kaptam a lehetőségen, hogy végre benézzek az Állatorvostudományi Egyetem kulisszái mögé. Igazán felkészült és széleskörű tájékoztatást kaptunk az intézményben működő Hutӱra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum könyvtárigazgatójától, Orbán Évától és munkatársától Váradi Adéltól! Szeretettel, odafigyeléssel, felkészülten fogadtak bennünket. Már olyan régen volt részem ilyen hangulatos vendéglátásban. :) Öröm volt hallgatni milyen büszkén mesélnek az egyetem épületeiről, díszeiről, a professzorokról, a diákokról, egyszóval arról, milyen élet, milyen munka folyik itt a campuson.

Mielőtt bementünk volna az udvarra újra megnéztem, most már alaposabban is azokat az állatfejeket a kerítésen. Ahogy kivettem, volt kos, szamár, sertés, kutya, ló is, de némelyiknek itt-ott megrágta már a fülét, szarvát a rozsda, így nehéz volt felismerni. A parkba belépve egy nagy bika szobor (Csatlós) nézett farkasszemet velünk. Azt is megtudtuk, hogy bár sokakat vonzz, hogy hirtelen felpattanjanak a hátára, ez nem csak, hogy nem egyszerű mutatvány, de a diák-legenda szerint még diplomát sem kap, ki idő előtt megteszi ezt. Cserébe a frissen végzett állatorvosok sorban állnak, hogy kezükben az oklevéllel pózoljanak egy fénykép erejéig a jószág hátán. :)

Lelkes idegenvezetőink szavait azonban nehéz lenne visszaadnom, ezért segítségemre lesz egy nagyon okos összefoglaló tanulmány Négyesi Barbara tollából! A teljes anyag itt olvasható: Per Aspera ad Astra I.évfolyam, 2014/2. szám

Az állatorvosképzés története egészen 1787-ig nyúlik vissza, amikor létrejött az állatgyógyászati tanszék. II. József 1784-ben a tanszéket a Füvészkertbe tervezte. Tolnay Sándor országos főállatorvos, - később igazgató - felterjesztése az önálló tanszékre nem vezetett eredményre, így az iskola a Pesti Egyetem Orvosi Karán kezdte meg működését, Állatgyógyászati Tanszék és Állatgyógyintézet néven. A gazdag munka során a folyamatos fejlődésnek, valamint a körülmények változásának köszönhetően az intézmény többször is költözni kényszerült, mondván minden épület, melyben korábban helyet kaptak, eredetileg lakóépületnek készült. Ennek okán sem boncterem, sem előadóterem nem állt az oktatók és hallgatók rendelkezésére, így egyre sürgetőbbé vált a megoldás a zavartalan működésük biztosítására.

A tanszék többszöri költözés után végül 1881-ben telepedett le végleges helyén, a mai Dembinszky utca, a Rottenbiller utca, az István utca és Bethlen Gábor utcák által határolt területen – az egykori Oetl Antal féle Vasöntöde és Gépgyár helyén.

A szép, csíkos épületek Steindl Imre tervei szerint látták meg a napvilágot. Az intézmény tevékenységére pedig azok a díszítőelemek utalnak, melyek máig épségben láthatók. Ilyenek a vaskerítés oszlopain lévő állatfejek, az egyes épületeken megjelenő párkányok alatt végigfutó, élénk színű Zsolnay mázas kerámia sorok. Megtaláljuk a bejáratok két oldalán elhelyezett kerámia medálokat is, melyek stílusosan kémikusok, fizikusok arcképeit ábrázolják, de láthatók állatfejek, csontvázak, mikroszkópok, különféle műszerek is – a tudományhoz kapcsolódó attribútumok.

Rottenbiller utcára néző főépület ma a könyvtárnak, levéltárnak ad otthont. Korábban azonban itt kapott helyet az állattenyésztési gyűjtemény mellett a bonctani-kórbonctani múzeum is. A lépcsőházában a díszes korlát mellett félköríves, színes ólomüvegablakok szűrik át fényt. A Róth Miksa féle alkotás közepében Kékkereszt látható, mely a Vöröskereszt mintájára az állatorvosok szimbóluma. A korábban sokáig nélkülözött jól felszerelt előadóterem 120 férőhellyel az István utcai földszintes épületben valósult meg. A korszerű, laborokkal felszerelt, fényképező-fülkével ellátott épületekben boncterem és gyógyszergyűjteménytár is helyet kapott. A park közepén a hosszú, kóroda épület falain még megvannak a vaskarikák, melyekhez az érkező állatokat kötötték ki. Bent pedig istállók, előadóterem, műtő és gyógytár állt az orvoslás szolgálatában.

Az 1881-es beköltözés után még mindig helyszűkében volt az intézmény, bár 1891-re felépült a területen a dr. Preisz Hugó vezetésével megalakult Bakteriológiai Intézet. Még tíz év sem telt belé, kinőtték házukat. Ekkor jött az ötlet, hogy a – későbbi nevén – Magyar Királyi Állami Bakteriológiai Intézet 1899-re a campuson kívülre, a mai Mogyoródi út és Hungária körút sarkára költözzön. A ház stílusában, díszeiben, formavilágában megegyező képet mutatott a campusszal. Egy korábbi bejegyzésben már körbeszimatoltuk ezt, és a mellette álló Oltóanyag Termelő Intézet titokzatos szépségét, de akkor még nem tudtam, hogy a bakteriológiai épület, sőt az intézmény egész tevékenysége aranyérmet nyert a párizsi Világkiállításon! Nem véletlenül, hiszen sterilizáló helyiség, főzőkonyha és jégszekrény is volt a modern, alápincézett épületben. A földszinten működő speciális laboratóriumát is hosszan méltatták, hiszen a Monarchia magyar területén csak itt és Fiumében volt ehhez fogható korszerűen felszerelt helyiség! Így vált végre teljessé számomra a kép, illetve a párhuzam a stadionok menti- és a Rottenbiller utcai tömb házai között. :)

A Magyar királyi állami Bakteriológiai Intézet korabeli fényképe

Az erzsébetvárosi telep addig elfoglalt kisebb részét is hamar kinőtte az egyetem, ám helyigényük egy csapásra megoldódott, mikor 1908-ban Oetl Antaltól sikerült megvásárolni a szomszédos telken az egykori vasöntöde és gépgyár területét. Ide került a könyvtár az olvasóteremmel, a menza, a tornaterem és az ifjúsági társalgó. Az állatok részére széna- és takarmányraktár épült. A meglévő déli pavilont is bővítették egy emelettel, és 1912-re már a kisállatkórház is megépült. A sort a sebészeti kórház, a patkolda, valamint a szülészeti klinika folytatta.

Az I. világháború rombolása szerencsére elkerülte a mintás, klinkertéglás épületeket, de II. világháborúban többek között a Sebészeti Klinika és az anatómiai épület is csúnyán megsérült. A károk helyreállítása csak a 60-as években vált lehetségessé. Az állandó hely- és pénzhiány különböző kényszermegoldásokat eredményezett az intézmény életében.

Látogatásunk során benéztünk a múzeumban is, ahol vendéglátóink kedves anekdotákat meséltek a régi nagy állatorvos-professzorokról. A neves elődök szobrait, emléktábláit a park is őrzi, köztük Tolnay Sándor tiszteletére egy csobogó emlékkút is található itt.

A campus parkja szépen gondozott, tele lombos magas fákkal, kacskaringós, kikövezett utakkal, virágokkal. Igazi pihenőhely! A jellegzetes csíkos házak között sétálva újabb szoborcsoport fogadott minket. Egy komplett kutyafalka fogott közre bennünket és éber figyelemmel kísérték lépteinket. Az alkotás még egészen friss, Pogány Gábor Benő szobrász készítette el a kilenc őshonos magyar kutyafajta élethű szobrait.

A park szabadon látogatható, csak úgy, mint a Budai Arborétum. A mondás úgy tartja, "Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet!", de szívesen kiegészíteném ezt még annyival, hogy aki az állatokat szereti, sőt gyógyítja is, az csak jó ember lehet! :)  

Forrás:

Helyszínbejárás 2016.

Per Aspera ad Astra I. évfolyam, 2014/2. szám

A mikrobiológia nagyjai és a Magyar királyi Állami Bakteriológiai Intézet

A kilenc őshonos magyar kutyafajta