Fedezd fel!
Kerti piknik a belvárosban
Egy fázós barangolás mentsváraként ugrottunk be a könyvesboltba, mert nem lehetett elmenni a kirakatból ránk köszönő kék lépcsőház képe mellett. Átlapoztuk, s láttunk benne sok-sok ismerős lépcsőt, melyeket nem egyszer jártunk már végig mi is. Egy számomra még ismeretlen ház képe azonban megfogott, s mivel már ki voltam éhezve a klasszikus szépségre, nem volt kérdés, hogy alkalmasint meglegeltessem rajta a szemem.
Csupán egy kép volt, szöveget nem olvastam hozzá, csak a címet írtam fel. Egy díszes neoreneszánsz épületre számítottam, s helyette egy egyszerű, klasszicista kétemeletes ház állt a cetlire jegyzetelt címen. A szépen felújított homlokzaton pilaszterekkel elválasztott, háromosztású egyforma ablakok sorakoznak. A szomszédos magas házak közé ékelődött takaros házikó emléktáblával mutatkozik be röviden, mielőtt kékre festett nehéz kapuit megnyitná. Vendéglátónkban tehát egy meglehetősen idős, 178 éves műemléket tisztelhetünk! :)
Megálmodója Hild József volt, ki egy évvel a ház születése után, nagy árvíz okozta károk helyreállításában, a város újjáépítésében is jelentős szerephez jutott. Szinte elképzelni is nehéz, hogy több mint 900 lakóépület tervét készítette el! Nem csoda, hogy Pest város díszpolgárává lett! Érdekes, ám, szomorú életútja végén, vendéglátó házunk szomszédságában, a 14-es számú épületben érte a halál.
Ahogy beléptem a kék kapun, tágas kocsibejáró macskakövén álldogáltam, s néztem körül óvatosan. A falak málló vakolata őszintén tükrözte a múló időt. Balra a névjegyzék és a hirdetőtábla mellett a kerti csap jól mutatott a tömzsi kőoszlopok mellett.
.
Jobbra újabb oszlopok következtek, bejárati kaput formálva a hengeres, egyszerű lépcsőházhoz. Ez volt az a látvány, ami a képeskönyvben rám köszönt. De valahogy mégis... egészen másképp képzeltem akkor! Ebből is látszik, hogy csupán egy kiragadott kép, közel sem azt a hangulatot mutatja, ami akkor és ott érezhető! A málló vakolat és a rozsda rágcsálta korlát színtelenségét nagyon jól feldobta a lépcsősort indító kerek piros szőnyeg, amiért mindenképpen piros pont jár a lakók ötletességének! ;)
Ahogy besétáltam az udvarba olyan hangulata volt a környező kék, pántos faajtóknak, mintha egy mediterrán kertben, vagy egy bazársoron lennék. Már csak a csíkos napernyők hiányoztak! :) A kör alakban lerakott macskakő, a négy sarokba kialakított növényszigetek és a burjánzó örökzöldek csak fokozták az élményt! Mivel a ház alacsony s a kert is tágas, valószínű ide nyáron is teljesen besüt a nap. A tipikus három- négyemeletes belvárosi bérházakétól eltérő méret családias, élhető teret ad. A hátsó traktushoz és cselédlépcsőhöz egy keskeny folyosó vezet. Végén, egy piciny udvaron borostyán tekereg, de csak a régi márvány díszkút kiapadt forrását találja. A cselédlépcső a gangról lezárt folyosókra vezet.
A Dunáig futó utca a ’38-as árvíz után a "Felsőút", vagyis Hochstrasse nevet kapta, majd egy darabig Fő útként ismerték, míg 1885-ben az új keresztelőn Arany János nevét kapta. A ház eredetileg Zofahl Lőrinc kőművesmester tulajdona volt.
Itt lakott Glasner József, mint a Glasner és Eibeschitz-féle Kis és Nagysebesi Gránit Kőbányák cégjegyzésre jogosított tagja. Hollay Károly aranyozó mester és Gunda Leona is ezt a házat szemelték ki fészekrakásra, melyről többek között az 1876-os házassági szerződésük tanúskodik. Miután Engel Piroska és dr. Geyer Albert közös útjai szétváltak, 1936-ban házassági és öröklési szerződést kötött Gyémánt Jenő kereskedővel, és szintén ebbe a házba költöztek be.
Csendes József hivatalszolga talán nevével is szavatolta, hogy békés szomszédja lesz Keffer Borbála varrónőnek, Rosenfeld Adolf kárpitosnak, Gergely Ilka cselédnek és Stupnicki József raktárnoknak, ki nejével, Berger Máriával osztozott a családi fészken. Friedenstein Károly pálinkás és neje Kral Sarolta jókedvében reggelente egy egészséges kupicával kezdte a napot. Steidl Vince kávéüzlet-tulajdonos és Unger Miksa, mint a Caro és Jellinek Szállítmányozási és Beraktározási Részvénytársaság képviselője talán diskuráltak olykor egy-egy illatos kávészállítmány kapcsán.
A házra jutó jogvégzettek száma is magas; Bródi Samu, dr. Rosenberg Gyula, dr. Török Béla valamint Radoychich Benő ügyvédjelölt is itt lakott. Perger Ferenc ügyvéd a későbbi háztulajdonosok rokona szintén ide volt bejelentve. Idősebb Perger Ignácot 1874-es halálakor a selyemgyáros dinasztia tagja, özveggyé vált Perger Ignácné született Valero Katalin siratta. 1888-ban az Arany János utcai ház már gyermekei, Sarolta és az ifjabb Ignác tulajdonába került. Bizonyára a fiú jó ízlésére vall, hogy a Királyi Szépítő Bizottság tagjává választották.
Az 1830-as években Pozsonyból Pestre érkező Hirschler-család később ezen a címen működtette kiválóan prosperáló fakereskedő vállalkozását. A Hirschler Leon és társai, mint az egyik legtöbb adót fizető cég társtulajdonosai: Hirschner Frigyes, - Ede, - Adolf, - Hermann, - Vilmos voltak. Fő tevékenységük a közvetítő kereskedelem, fafeldolgozással csupán egy józsefvárosi kis fűrésztelepen foglalkoztak.
Jó lenne visszaforgatni az idő kerekét, összehozni a régi lakókat és a napjainkban itt élő szomszédokat legalább egy kellemes délutáni kerti piknikre! El tudom képzelni, ahogy a macskaköves kertben Rosenfeld Adolf munkájával, szépen kárpitozott fotelekben, Keffer Borbála gondos kezeivel varrt terítőkkel díszített, Hirschler-féle faasztalok mellett ücsörögnek, a régi időkről beszélgetnek miközben Steindl Vince kávét, Friedenstein Károly pálinkát szervíroz… Mesélnivaló pedig bőven akad a 178 éves házban. Talán a nap is lemegy, mire a végére érnek. :)
Forrás:
Helyszínbejárás 2015.
E-levéltár
varosvedo.hu
Budapest legnagyobb adófizetői 1873-ban
Budapesti Czim- és Lakásjegyzék
Fedezd fel!
Az aranyos ház
Egy sietős nyári napon futottam végig a Puskin utcán, s mivel épp nyílt a kapu, nem lehetett megállni, hogy legalább egyetlen pillantással ne raktározzam el az emlékezetemben a látványt. Szépen sütött a nap, s a keskeny előtér tágas udvarra vitt. Szemben a sarokban cikk-cakkban emelkedett a cselédlépcső, mely kifejezetten tágasnak látszott. Egyik emeletén a magasban egy idős hölgy ült, és gondosan munkálkodott valamin. A nagy sietségben, mint egy mesekönyvből kitépett lap, egy képkockányi hangulat maradt meg; hosszú, ősz hajú nénike, fenn a magasban régi emlékekbe merülve egy rokkán fonalat sodor.
A téli hidegben a mesék világába vágytam, s újra visszatértem ide. Már több épület kapcsán volt az az érzésem, nem túlzás azt állítani, hogy egy ékszerdoboz belsejében sétálgatok, ám ahogy óvatosan szóra bírtam a házat, meséljen a régi időkről, kiderült, hogy éppen az ékszerdobozok gyárában forgolódom! ;)
A Palotanegyed egykori Eszterházy utcájába, közvetlenül, Ybl hatalmas palotája, a Degenfeld-ház szomszédjába, Mayer Péter ceruzája 1892-re ezt a házat körvonalazta, és szerkesztette készre Rubin Adolf ezüstműves számára. A hangsúlyos saroképület mellé így egy szerényebb, szimmetrikus épület született. A háromemeletes ház magasföldszintjét kváderkő burkolja, ezt a felsőbb szinteken piros klinkertégla követi, melyet az évek hosszú sora már patinásra színezett. :) A bejárati kapu felett a homlokzatot két, kőkorlátos erkély teszi hangsúlyossá. Az oszlopos teraszka mennyezetén az értékes freskó nyomokban még most is kivehető. Előtte félkörívben kacskaringós kovácsoltvas rács látható, közepén a tulajdonos R.A. monogramjával.
Nem véletlen, hogy a ház igazi arany- és ezüstművesek otthona volt. A levéltári adatok ezen a lakhelyen/székhelyen jegyzik Schmidt Gyula ezüstművest, valamint Goldschein Jakab József és Friedlaender János József aranyműveseket, mint a Goldschein & Friedlaender cég üzlettulajdonosait. Utóbbiak a családi vállalkozás folytatásaként arany- és ezüstlánckészítőként dolgoztak az 1900-as évek legelején. Üzletük volt régen a Károly körút 5-ben, a Dohány utca 2-ben és az Elemér utca 29-ben. Rubin Adolf a ház tulajdonosa a Gránátos – ma Városház utca – 6 szám alatt nyitotta ékszerüzletét a Trattner-Károlyi bérházban. Esténként
feleségéhez Rubin Adolfnéhez, született Breitner Saroltához tért haza,
aki a kiskorú Rubin Malvin gyámja volt. József fiúk már gyerekkorában beleszületett a csillogás világába, s apja nyomdokaiba lépve maga is arany-és ékszerárugyárossá vált.
Mikor 1901-re Rubin Adolfné megözvegyült, a házat rajta kívül még ketten is tulajdonolták a családból, Rubin Miklós mérnök és Rubin Hugó, aki ezüstárugyárosként szintén a családi bizniszben tevékenykedett. Rajtuk kívül – többekkel együtt – Spiegel Béla műegyetemi segédtanár és felesége, Weis Nelly, Jellinek Adolfné – született Hoffmann Berta – kávéház tulajdonos, valamint Manoilovich Emil, magyar királyi curiai tanácselnök is lakta a házat.
A közös képviselőnő elmondása alapján a házban huszonöt lakás van jelenleg. Ebből több mint a felében albérlő lakik. A földszinten az egykori mosókonyhából is lakás lett. A régi rekeszes szenes pincékben évek óta halmozott lomok lassú szortírozással kerültek csak ki az épületből. Kíváncsi lettem volna, milyen 100 éves holmik – pl. régi, szép bélésű bőröndök, fanyelű esernyők, kiselejtezett lekerekített szélű üvegberakásos konyhakredencek, tükrös fésülködő asztalok stb. – kerülhettek elő. Tudván, hogy ékszerészeké volt a ház, talán az sem kizárt, hogy ínségesebb időkben tartalékként félretett brosstűt, értékes aranyláncot, vagy éppen "rubin" köves gyűrűt rejt egy-egy zug, egy kimozdítható csempedarab, vagy parketta! ;)
A folyosók a cseléd- és a főlépcsőházat kötik össze. Szemben a felpúposodott piszkos sárga vakolat lassan hámlik az évszakok alatt, mint a leégett, sérült bőr felső rétege. Az utolsó emeleten a szégyenlős tégladarabokat már semmi sem fedi. A főlépcsőház falán a sötétzöld olajfesték is érdekes régi időkről tanúskodik. A kényelmes ritmusban emelkedő lépcsőt falábazat kíséri, amivel eddig még nem sok helyen találkoztam.
A ház, mivel egy sarokra esik a Bródy Sándor utcában a Magyar Rádiótól, szomorú időket is megélt. Látva az épület állapotát, sajnos ezeket a sebeket, a golyónyomokat, azóta is fájlalják a falak. A cselédlépcső mellett egy kis beugróban régi ajtó vezetett át a szomszéd dupla udvaros házba. A rádió ostromakor az egykori Degenfeld-palotába menekült emberek ezen a kisajtón át kerültek ide, s talán leltek nagyobb biztonságra. Sajnáltam, hogy az ajtón most lakat volt, pedig kíváncsi lettem volna, pontosan hová is vezethet? Bár egy pici rés volt a pincelejárat mellett, nem látszott, mi lehet a túloldalon.
Ahogy kibújtam a földszinten a cselédlépcsőt övező kopott falak közül, találkoztam az udvaron egy lánnyal, aki hosszú, selymes szőrű hatalmas macskákat „sétáltatott”. Nevezzük őket, mondjuk Szerénkének és Lukréciának. Érkezett egy külföldi házaspár is, akik szintén megcsodálták őket. Belemerültem a régi idők hangulatába, s azon elmélkedtem, bármilyen szomorú sorsa, és fájó sebei is vannak ennek a háznak, régen az aranyos Rubin család éltette, ma pedig két aranyos macska vigasztalja! :)
Forrás:
Helyszínbejárás 2015
E-levéltár
Budapest Czim- és Lakásjegyzék