2012. december 24., hétfő

Pasaréti Templom – Páduai Szent Antal Templom

Fedezd fel!
 

Egy (rend)ház karácsonyi üzenete


Budán, a régi 5-ös buszon csücsülve lassan utunk végére érünk a kanyargós úton. Az 1800-as évek végén a Vasas pálya területén működő agyagbánya miatt a régi út egy szakasza megcsúszott és beszakadt, majd helyreállítását követően kiépült a mai Pasaréti út. Begördülve a Pasaréti térre, a körforgalom közepén álló Mária kutat megkerülve áll be buszunk az elegáns, íves végállomás épülete elé. Tegyünk egy sétát az időben! 


Pasaréten a ferencesek megjelenése 1925-re nyúlik vissza. A mai, Páduai Szent Antal Templom mögötti telken egy villa átalakításával kápolnát hoztak létre. A hívek száma kinőtte a szeretett kis „erdei kápolnát”, ezért a ferencesek egy új templom megépítést szorgalmazták. A környék a 30-as évek modern szellemében épült fel. Id. Rimanóczy Gyula egy olyan vasbeton szerkezetű háromhajós templomot, rendházat és elegáns harangtornyot álmodott a térre, mely szépségében is a ferences rend szegénységének és a modern formavilág egyszerűségének azonosságát tükrözi. A többszörös áttervezést és az elhúzódó kivitelezést követően a templom felszentelésére 1934. október 14-én került sor.
 

A 64 méter magas harangtorony tövében a kereszt súlya alatt földre zuhant Krisztus kőszobra áll az Emlékkertben. A templom és a rendház ölelésében, az árkádos folyosó mellett, a belső kis kert a régi kolostorkerengők hangulatát idézi. A főhomlokzat íves pillérei mögött csipkés betonrács töri meg a tömeget, melyen Szent Ferencet és Szent Antalt formáló dombormű látható. A három kapu osztott üvegén a zöld, zománc jelek és mondatok a hivalkodó túldíszítettségtől mentes belső térben is visszatérnek; az oszlopokon elhelyezett világítótesteken. A szentély íves hátfala a templom névadóját, Páduai Szent Antalt ábrázolja az angyalokkal. A karzat faldíszén, bárányok oltják szomjukat a kereszt tövénél fakadó forrásnál. A templom új orgonája 2005-re készült el, mely ilyenkor, karácsonykor a legszebb hangján kíséri a kórust! :)

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánok mindenkinek!

 

Forrás:
Helyszínbejárás – 2012
pasaret.ofm.hu




 
Páduai Szent Antal Templom terve


Ezen a terven még a másik oldalon látható a torony


Pasaréti tér az 1930-as években


Mária kút a körforgalom közepén








A rendház, a templom és a harangtorony együtt


Egyszerű homlokzat ...

 


.... szolid csipkével



Zöld, zománc díszek
 
Szent Ferencz dombormű a homlokzaton


Ferencesek emlékkertje a harangtorony lábánál



A rendház belső kertje


Bárányos karzat és az orgona


Páduai Szent Antal angyalokkal a szentély falán


Fából készült, arany palástos Mária, Jézussal
 
Modern lámpák, zománc feliratokkal



2012. december 24.










Békés karácsonyt!


4 megjegyzés:

  1. Nem jártam még ebben a templomban, köszönöm hogy bemutattad. Békés karácsonyt kívánok!

    VálaszTörlés
  2. Klassz cikk! Jól szemezgetsz :)
    Esetleg a bauhaust érdemes lenne megemlíteni. Egyébként most, a cikk elolvasása utáni keresgélés során jöttem rá, hogy a Bosnyák téri templomot is ugyanígy hívják - nem is tudtam.

    VálaszTörlés
  3. Nahat, itt elsoaldoztam (60-as evek kozepe).
    Hogy megvaltozott...

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.