Víztorony a Blahán

Tudtad?

Kilátás a város közepéről


Pár napja meghívást kaptam a Civilek a Palotanegyedért Egyesülettől, hogy ne felejtsem otthon a poharam, mert ebben a hőségben mind kiisszuk utolsó cseppjét a Blahán magasodó víztoronynak! :)

Víztorony a Blahán

Sokan visszakérdeznek; hogy-hogy? Víztorony a Blahán? De hol? És egyáltalán?...

A József körút, Rákóczi út, Csokonai utca, Népszínház utca háztömbjének közepén magasodik egy, a város különböző pontjáról is jól látható, klinkertéglás építmény. 

 

A toronyban és az azt körülvevő épületben jelenleg irodák működnek. A házba belépve, egy szép ólomüvegajtó fogadott, melyet a dolgozók a Mennyek kapujának neveznek. :) Az öt emeletet számoló régi, henger alakú liftet, mely leginkább egy kapszulához hasonlított, egy régi IFA teherautó, ablaktörlő mechanikája hajtotta. :) A torony tetejét jelenleg tárgyalóteremként használják. 

Az érdekes torony története egy kiállított tablón olvasható: 

Víztorony a régi Nemzeti Színházzal

„ A Népszínház, később a Nemzeti Színház épülete

A kép bal felső sarkában a Blaha Lujza téri színház víztornya látható. Ön a torony lábánál áll, az egykori Nemzeti Színház kiszolgáló épületében. Itt dolgoztak a díszletfestők, itt készültek a színészek jelmezei. A fölöttünk magasodó torony víztartályaiból kapta a vizet a Blaha Lujza téri színház színpadtechnikai berendezése. Hidraulikus gépek emelték, süllyesztették a díszleteket, háttérfüggönyöket, a vasfüggönyt. Ebben az épületben volt a kazánház, innen indult ki a színház gőzfűtésének csővezetéke és a színpadi zápor vízvezetéke. Az épületet a Nemzeti Szállodán át a Nagykörút alatt alagút kötötte össze a színházzal. Az alagutat azóta betemették, a Nemzeti Színháznak otthont adó épületet 1965-ben – a metró építése miatt – felrobbantották; az a Csokonai utcai épület 1895 óta áll. Kauser József tervezte.”

 
A 47 méter magas toronyból pazar kilátás nyílt a városra! A közvetlenül alattunk álló László-ház belső körfolyosóit most újra láthattam. Távolabb szépen kirajzolódott a körúti fasor, s csak ekkor látszott a kontraszt, mennyire zöld-szegény a belváros. A New York Kávéház hófehér tornya is karnyújtásnyira tűnt. 

A messzeségben a János-hegyi Erzsébet-kilátó kis tortája csak szerényen utánozza a közeli Bazilika kupolás ívét, kettejük között pedig szép rálátás nyílik Pecz Samu Levéltárának mintás Zsolnay cserepeire. 

Délebbre tekintve a Budai Vár is furcsa képet fest, mintha a hegyoldalból a völgybe csúszott volna. 

Alattunk a téren az új szálloda, a Marriott Courtyard és a Corvin teteje zöld felülettel várják vendégeiket. A Corvintetőre már három éve próbálok eljutni, de még mindig nem értem oda. Legalább most láttam, milyen! :) 

A József körút irányába tekintve kivehető az Iparművészeti Múzeum színes kupolája is. Balra fordulva a Józsefváros egy-két panelhasábja ad iránymutatást, de a közeli Lajta-ház legfelső emeletének oázisát végre felülről is láthatjuk!

Ahogy szétnéztem ott a magasban, eszembe is jutott pár kiragadott sor: „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj…” „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám…” Néha érdemes kilépni a megszokott nézőpontból, mert egészen érdekes, új dolgokat vehetünk észre. S nem csak innen fentről, a magasból… :)

Forrás: 
Helyszínbejárás 2015.

Damjanich utca 56.

Fedezd fel!

Ahol a nagyok laknak

Olyan régen jártam a városban, hogy tán két hét is eltelt mire újra láthattam. S ez bizony sok idő egy Budapest-szerelmes életében! Bár mondják, vannak kapcsolatok, ahol a távolság nem akadály. Ám esetemben ez bizony működésképtelennek bizonyul, hiszen Budapest belvárosát helyrajzilag nem pakolászhatom kedvemre, de még BKV jegyet is hiába küldenék neki, sajnos nem jön közelebb. Állandó tündöklése egész napra lefoglalja, én pedig tudom, hogy legalább a turisták sokasága szemmel tartja. :) 

A Csikágóban gomba módra szaporodtak a szebbnél szebb épületek, majd a Damjanich utca határt szabott, és túloldala felvette a VII. kerület szépségével a versenyt – ha éppen rá nem licitált. Jártam már itt korábban is, de az is csak arra volt elég, hogy éppen bekukkantsak az utca 56. házába, aztán már mennem is kellett tovább – mindig ez a rohanás. De amit láttam, olyan szép volt, hogy megígértem, ide még visszajövök egyszer! Most sem volt célirányos az utam, de bíztam benne, hogy újra megtalálom – mert a házszámban már nem voltam biztos. A bizonytalanság előnye, hogy benyitottam szebbnél szebb udvarokba is. 

Ám ebbe a házba már első pillantásra beleszerettem! A mohától zöldellő betonudvar kopasz egyhangúságát dézsákba állított növények törték meg. A szemközti, belső homlokzat magasföldszintjéről lefutó íves lépcsősor hívogatón kínálta fokait. Szinte láttam magam előtt, ahogy a föld felett suhanó hosszú, női ruhák, a léptek nyomán felsöprik a követ. A magasba nézve az emeletek duplaoszlopos folyosói itt-ott már támogatásra szorultak. A kettős oszlopok feletti díszkoszorúban M.K. monogram is olvasható, az alattuk lévő szinten egy-egy emberarc tekintett le a magasból. 

Átvágtam az udvaron, fel a kőkorlátos lépcsőn, majd a magasföldszintre érve a tágas előtér szép terazzoja balra újabb, lépcsőházhoz vezetett. Középen lift közlekedett, ám aki gyalog járt, annak az oldalsó, osztott üvegű ablakokon az átszűrődő természetes fényből is jutott. Az előtérben az egész ház tengelyének végén a félkörívben záródó, rácsos üveges ajtót is nyitva találtam. Ez a ház hátsó traktusához vezetett. Olyan volt, mint egy titkos kis udvar. A borostyános korlát egy kis kertre kísérte a földszintről lefutó lépcsősort. A kétoldalt átölelő körfolyosó a zárt, toronyként magasodó hátsólépcsőházban ért össze.

Visszatérve a főudvarra, a központi előtérbe, egy méteres magasságban kazettás, faburkolat simult a falhoz itt-ott hiányosan. Balra a főlépcsőház kanyarodott, melynek olyan finoman díszített vaskorlátja volt, mintha rojtjait fonalból szőtték volna. A lépcsősor oldalsó falát minden emeleten régi, fakeretes osztott ablakok törték meg. Előttük sorba rendezett vékony vas virágszálak rácsa védik még az üveget. Csoda, hogy megmaradtak ezek a szép, mára több mint százéves asztalosmunkák is! Az emeletek nyitott folyosóit, a főlépcsőház felől kétszárnyú, fehérre mázolt osztott táblás ajtók zárták le. 

De kik laktak az ajtók mögött? Kiknek a hosszú fodros ruhái suhantak a széles lépcsőkön, és kik jártak peckesen sétapálcával ezek között a falak között? :)

Egy híres lakó zengő hangja egykor messzire elhallatszott. 2013 óta már csak márványtábla őrzi a régi kottát, és hirdeti; itt élt Bartha Alfonz Liszt Ferenc-díjas operaénekes. 

Bartha Alfonz emléktáblája

Az 1901-es lakásjegyzékben Novák Jakab hivatásos szolga neve mellett többek között Uhrl Józsa nyugalmazott igazgatónőt, Mauksch Edét, mint gabonakereskedőt, Bodroghy (Bodrogi) Imre főpostatisztet sorolják a dokumentum megsárgult lapjait. 

De itt lakott a híres vasbútorgyáros, Buchwald Sándor fia, Gyula is. Szépre és kényelmesre tervezett vasszékeikre nem csak az úri közönség százai váltották meg a Duna partján helyjegyeiket, hogy kedvükre élvezhessék a szép kilátást – legyen az a hidakkal tarkított folyó, vagy éppen a korzózó közönség legújabb ruhakölteménye! 

Buchwald székek

Ezen a lépcsőkön járt komótosan Hickisch Rezső a híres építész családja is. Fiát, Hikisch Lajost, ki apja nyomdokaiba lépett, neje, Schwarz Fanni esténként biztos finom vacsorával várta.

Itt élt Klösz György és Zeller Karolina közös gyermeke, Pál is, aki miután bécsi grafikai tanulmányait befejezte apja mellett dolgozott. Cégüket Klösz György és fia udvari fényképészeti, térképészeti és kőnyomdai műintézet néven jegyezték. 

A két szomszéd biztos összefutott a Duna partján, mikor egyikük szemlét tartott székei között, míg a másik éppen fotómasináját állítgatta, és lencsevégre kapta a nyüzsgő jelenséget az utókor számára.

Azt csak találgatni lehet, hogy a lakók hosszú sorából vajon ki szorult a hátsó, vadregényes traktus meghitt, bár bizonyára napfényt nélkülöző zugába… A tágas udvaron biztos összefutott Bogoss Endre nyugalmazott bíró, Ágoston Béla bankhivatalnok, Schwirtzer Sándor ingatlanügynök, Breuer Hermann MÁV hivatalnok vagy akár dr. Kuhlemann Frigyes gyárigazgató a rohanó mindennapok reggelén. 

Gyenes Jenő olajkereskedő neve az 1918-as lakásjegyzékben szerepel Grünfeld Géza hírlapíró mellett, ki egyben a Magánmérnökök Szövetségének igazgatója is volt. Az 1908-ban született Bongrátz Edit férjétől elválva élte mindennapjait, és nézelődött a gangon, találgatva kihez milyen vendég érkezik… Bajó Imre, alkalmi munkásnak azonban meggyűlt a baja a törvénnyel, mikor sikkasztáson és közveszélyes munkakerülésen kapták. Cimborája Horkai Sándor, söreladó lehetett, akit árdrágító üzérkedéssel vádoltak. Ám estére, mire Adorján Ágoston honvéd százados hazaért, már biztos az egész ház haptákba vágta magát! :)

Nekem is sietnem kellett tovább, pedig jó volt kicsit ücsörögni a kerti kőlépcsőn, visszacsöppenni az időben, és belesni a múlt ajtajának szűk kulcslyukán. :)

Ha majd a Duna korzón jártok, és egy Buchwald széken pihentek, jusson eszetekbe a Klösz féle Budapest, s hogy milyen szép házba tértek haza esténként ezek az emberek, kiknek nevét az utókor a mai napig emlegeti!

Duna-korzó

Forrás:

Helyszínbejárás 2015.

E-levéltár