Fedezd fel!
Őszi kirándulás Budakeszin
A Lásd Budapestet blog őszi szüneten van, ezért most határátlépést követünk el. :) Voltunk már keleten, északon, s ezúttal nyugat felé hagyjuk el a várost. Megnézzük, mi van a János-hegy túloldalán! Hétvégén a természet közelségére vágytam ebben a szép őszi időben. Felmentem a Széchenyi-hegyre, és Kisvasúttal végigzötyögtem az erdőt. Szerettem volna kirándulni, de városi emberként házak és utcák adják a támpontot. Az erdőben nem ismerem a növények üzenetét, eltévedek. A Szépjuhászné megállónál szálltam le, és a 22-es busszal mentem pár megállót, Budapest határáig.
Budakeszi a rómaiak idejében is lakott terület volt, majd a honfoglalást követően a Keszi törzs telepedett le a területen, melyről nevét is kapta. A török időkben azonban elnéptelenedett majd az 1600-as évek második felében németek települtek le itt és szőlőműveléssel foglalkoztak. Wudigess a XIX. századra egyre népszerűbb lett az utazók, kirándulók és kikapcsolódni vágyók körében, de jó levegőjének köszönhetően a megépült szanatóriumot is sokan keresték fel. A második világháborúban az őslakos svábokat kitelepítették és ezzel felborult a régi bálozó, nyüzsgő község dolgos mindennapja.
Budakeszi város – részleges – felderítését a Vadaspark megállónál kezdtem. A Himnusz szobornál letértem a Fő útról és a meredek Mezei Mária utcán sétáltam le a Rákóczi utcáig. A kerítsen túl egy nagyobb, elkerített füves területen korábban szamarat és birkákat láttam legelészni, de most csak a puszta tisztás látszott, háttérben a hegyoldal színes fáival. :)
Az utcát végig nagy fenyők és diófák szegélyezték. Egy kapu előtt, zsákba gyűjtött termés várt új gazdára. Ráálltam egy szemre, hogy megkóstoljam milyen, de csak magasabb lettem, össze sajnos nem tört alattam. Odébb, egy öreg ház udvarán egy roskadozó aranyalmafa dobálta szerteszét a dús termést. Tele volt alatta a föld! Hiába, az alma nem esik messze a fájától. Mindig szomorú, ha egy növény termést hoz a világra és az meg rá sem hederít! :( Elpotyogtatja reménnyel érlelt gyümölcseit, s azok maga alá halnak, hogy cserébe, értékes táptalajt biztosítsanak a következő évre. Hogy még szebbek és kívánatosabbak lehessenek, egyre kitartóbban és lelkesebben teremnek, s már valósággal annyira roskadoznak az élni akarás terhe alatt, hogy megszakadnak benne. Letörik az águk és öncsonkítással szépen véget vetnek az életüknek…
Eredetileg azt az épületet kerestem, amiről csak annyit tudtam, hogy egy sarki ház, és valaha borozó lehetett. Sokat sétálgattam, mire megtaláltam. Szerencsére a legtöbb ház homlokzatán látható az 1800-as évek végéről megmaradt építési dátum, s mellette az építtető monogramja is. Ezen a borozón is megtaláltam a régi jeleket. :) A Budai-hegyekben régen sokan építettek nyaralót, svájci villa stílusban. A szép fafaragásos tornácok itt-ott még ma is láthatók. A Virágvölgy utca szomszédjában az egyik zöld gerendás ház különösen megtetszett! Mellette a vöröslő szőlőleveles erdei út mesébe illő látványt adott.
A Jókai utca meredek lejtőjén felfelé sétálva egyszer csak a Kálváriához értem. Az 1739-es pestisjárvány áldozatainak emlékére építették a fenyvesekkel árnyékolt emlékhelyet. Nem messze innen a Gábor Áron úton találtam rá az „ülő Krisztus” szoborra, ami élénk színeivel valóságos festményként hatott, kék éggel a háttérben.
A meredek Napsugár úton leereszkedve kacskaringós mellékutcákon át jutottam el, Budakeszi - szerintem - legszebb részére, a nagytemplomhoz, mely a város jelképe is egyben. A kis patak mellett fűzfák társaságában formás sváb házak sorakoznak. A templom tövében egy nem régen feltárt középkori templom romjai láthatók. A Fő út felé haladva Nepomuki Szent János alakja mellett, az idén augusztusban átadott „Őseink emlékére” szobor kedves és ötletes formája láthatók.
Az utóbbi években látványosan sokat szépült, fejlődött Budakeszi. A Városházával szemben az ’56-os emlékmű gazdag virágoskertje mellett a forgalmas út zaját a hatalmas gesztenyés park tompítja. Itt látható Erkel Ferenc szobra is, valamint a róla elnevezett utcában, az egykori nyaralójának helyén emléktábla adózik a zeneszerző személye előtt. A parkban zenepavilon kínálja helyét szép időben a muzsikusoknak. Nem messze tőle pedig egy kerekes kút áll, kőből faragott itató vályúval. A Fő út két oldalán hangulatos sváb házak őrzik itt a régi hagyományokat is. Pék, cukrász és kávés boltok váltják egymást. Az idegeneket azonban megtévesztheti, hogy a Betűtészta boltban leveshez való helyett, mesekönyveket árulnak. :)
Szerencsém volt, mert a séta során rátaláltam Budakeszi helytörténeti tájházára is, ahol hihetetlen gazdag gyűjteményre bukkantam! Nádas Annával a ház vezetőjével, hímzett kendős hokedlin ülve beszélgettünk. A kis falusi ház konyháját frissen készült csalamádé illata lengte körül. Nézegettem a sorakozó szódás- és tejesüvegeket, a vizespad sajátos vödreit, a sparhelteket, a tálaló szekrényeket. A belső szobákban harmonika és citera látványa fogadott. A sarokban a helyi népviselet ünnepi és hétköznapi ruháit is megnéztem az apróra hajtogatott köténnyel. A Tájház nyitva áll a látogatók előtt, ráadásul rendszeresen tartanak helytörténeti előadásokat és foglalkozásokat is. :)
Ezt a virágos, színes várost nem lehet egy nap alatt bejárni és megismerni! De próbálkozni mindenképpen érdemes! Elsőként egy sétával, hogy belecsöppenjünk és elmerüljünk egy sváb település hangulatában. Aztán apránként jöhetnek a helyi hagyományok, szokások és emlékek. :)
Lassan vége a jó időnek, ezért visszautazunk Budapestre, és ha jön egy nagyobb eső, majd behúzódunk egy-két házba, hogy amíg kiderül, megnézzük, milyen érdekességeket kínál! :)
Forrás:
Helyszínbejárás 2014.
wikipedia/Budakeszi
budakeszi-wudigess.hu/toertenelem
efmk-budakeszi.hu/cimlap/varostoertenet
budakeszi-latnivalok
Nézz fel!
Itallap a Mátyás Király Fogadóban
Nyilván nem véletlenül hívják autópályának ezt a hosszú útszakaszt az Erzsébet hídtól egészen a Keleti pályaudvarig. Erre asszociálva érdekes látványt nyújtana, ha a Budapest Maketten a Hegyalja útról legurítanánk egy üveggolyót, majd az sebesen átrobogna a hídon, s mint a szélvész suhanna a Szabad sajtó úton, a Kossuth Lajos utcán át, nem pillantva se jobbra, se balra a hosszú Rákóczi úton sem, hanem egyenesen belefutna a pályaudvar íves üveghomlokzatának tátott szájába és hopp, eltűnne a mélyben! :)
Nekünk most cseppet sem olyan sietős a dolgunk, hogy egy halom klassz épület látványától megfosszuk magunkat, ezért be is térünk megpihenni egy fogadóba.
A Szentkirályi- és a Vas utca között persze nem lehet nem észrevenni Schmahl Henrik egyik nagyszerű munkáját, az Uránia csipkéit. Talán az is sokaknak feltűnt, hogy a szomszéd ház sarkán a magasban, akár esik, akár fúj, évek óta ácsorog valaki rendületlenül.
Az 1800-as évek elején ennek az épületnek a helyén várta szomjas vendégeit a Mátyás királyról elnevezett fogadó. A kor ünnepelt színésznőjének Dérynének kocsija a ’38-as nagy árvíz idején éppen az udvarban parkírozott, mikor ráomlottak a környező falak, s ezzel az felmondta a szolgálatot. A Szabadságharc idején a Honvéd Tüzérparancsnokság székhelyéül szolgált a ház, és egyes feljegyzések szerint Petőfi levelezési címe is ez a kis vendéglő volt a Kerepescher Strassén.
Teltek múltak az évek. A forgalmas utat Kerepesi útra magyarosították. Rákóczi nevét 1906-tól viseli, emlékül annak a menetnek, mely a Szabadságharc vezetőjének hamvait kísérte a Bazilikától a Keletiig. Hogy a nagy alkalomra már rendezetten álljon a főút sarki telke, 1905-re Kallina Mór egy dupla udvaros négyemeletes épületet tervezett ide, nagyságos Jahn József úr részére. Mayer Ede szobrász pedig már az épület felhúzása előtt, 1902-ben elkészítette a fogadónak, illetve később a Mátyás Király Kávéháznak emléket állító, tekintélyt parancsoló egész alakos szobrot, mely az elkészült ház második emeletének magasságába, a kialakított díszes talapzatra került.
A zöld színű épület szép díszeket kapott. Félkör alakú ablakait virágfüzérek keretezik. A pilaszterek végén női kőarcok és csigavonalas hajtincseik sorakoznak. Az eklektikus épület erkélyeinek mintás korlátaira támaszkodva biztos jó lehetett nézegetni az egykor épp csak annyira forgalmas utat, amit ma már csak remélnénk.
Az épületbe a Rákóczi útról belépve látható, hogy a nagy udvart félig elfoglalja a földszinten működő közért. A lépcsőház másik bejárata a Szentkirályi utcáról nyílik. A tágas előtér mennyezete fehér stukkóval burkolt. Az ajtó- és ablaküvegek közül is szerencsére megmaradtak olyan táblák, melyeken még láthatók a virágos, mart minták. A kovácsoltvas munkák is figyelemreméltók! A függőfolyosót lezáró nagy vaskapuk közül már csak a harmadik emeleten maradt meg az eredeti. Igaz, hogy Zsolnay munkáival itt éppen nem találkoztam, de a szépséges terazzo burkolatok kárpótoltak!
Látogatásomkor három lakóval beszéltem, akik örömmel meséltek, hiszen ismerik és szeretik a házat. Ez a gondoskodás valóban érezhető volt, ahogy ott sétáltam a folyosókon. A takarosan rendezett dupla udvaros ház hátsó kertjének bejárata zárva volt a főlépcsőházból. A cselédlépcsőn át, megkerülve sikerült a borostyános udvarra kijutni. Közepén a felsőbb emeletekről látott szökőkutat végre közelebbről is megnéztem. A kéttányéros csobogóból kiemelkedő kősziklán egy fürtös hajú pufók kisgyerek csücsül meztelenül. Jobb karjával bal oldalához szorít egy nagyobb vázát, s tekintetét kérlelőn a magasba emeli. Amikor a kút üzemel, valószínű, a vázából bugyog a víz, de így szárazon úgy hat, mintha a kisgyermek a körfolyosók lakóit kérlelné, hogy valaki tegyen legalább egy szál virágot a kancsójába! :)
A pufók kisgyerek történetét sajnos nem sikerült kideríteni, cserébe arról maradtak feljegyzések, hogy kik futottak össze nap, mint nap a gangon 1914 és ’40 között. Itt lakott például Jokl Józsefné, született Rex Karolin, aki kereskedőnő volt Rex Henrik Tivadar lámpaüzletében. Vagy dr. Reiszky Károly ügyvédi is, aki az Angelo Volonterio milánói cég jogi képviseletét látta el. Pollák Hermanné, született Klein Ida és Pollák Sándor kávéház tulajdonosok voltak és a hosszú munka után szintén ide tértek haza.
Dr. Mezey Andor és dr. Poor Ferenc orvosok, bizonyára jól ismerték szomszédjaikat, Szikla Dávid orvosi műszerészt és Csikós Ádám gyógyszerészt. Az elvált Földmár Jolán szövetkezeti tagra viszont büntetést szabott ki a hatóság tiltott ajándékozás jogcímén. Sugár Manó hivatalnok és dr. Réti Gyula műkereskedő lehet, hogy éppen egymás mellett laktak, és bekopogtak néha a gang végében Lukácsy Endre fodrászhoz is. Salamon Józsefné, született Szabó Margit Újvidékről került a fővárosba. Az I. emelet 17-es ajtaját talán már kora reggel bezárta, és sietett könyv-, írószer-, papír- és divatlap-kereskedésébe.
Dehmal Károly zongora gyáros és neje, született Hackspacher Mária bejelentett lakcíme is itt volt. Biztosra veszem, hogy átjártak kávézni a szomszéd, Dányi Gyuláné, Bagossy Judit zenetanárhoz! S, ha kifogyott otthon a fekete, lehet, hogy csak lefutottak egy emeletet, és kértek kölcsön egy csészényit Nagy Sámuel kávéház tulajdonostól.
Dr. Waigand József, dr. Holló József ügyvédek, inkább Nedoli Gyulához, a Kőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszerművek Rt. cégvezetőjéhez jártak át sajátos tápszerért; egy korsó sörért! :)
Karl Müller a 19. század derekán versében azt is megénekelte, hogy az egykori Mátyás Király Fogadóban a rum mellé teát is felszolgáltak… Hogy a rumos tea, vagy teás rum legenda-e, nem tudjuk, mint ahogy azt sem, hogy Mátyás tényleg igazságos volt-e. Arra azonban sokan esküsznek, hogy hiába kávé, tea, rum vagy sör, az igazság borban van! :)
Forrás:
Helyszínbejárás 2014.
Budapest Főváros Levéltára – E-levéltár
prusi.blog.hu
egykor.hu
