Távolba-látó rovat

Fedezd fel!

Őszi kirándulás Budakeszin


A Lásd Budapestet blog őszi szüneten van, ezért most határátlépést követünk el. :)  Voltunk már keleten, északon, s ezúttal nyugat felé hagyjuk el a várost. Megnézzük, mi van a János-hegy túloldalán! Hétvégén a természet közelségére vágytam ebben a szép őszi időben. Felmentem a Széchenyi-hegyre, és Kisvasúttal végigzötyögtem az erdőt. Szerettem volna kirándulni, de városi emberként házak és utcák adják a támpontot. Az erdőben nem ismerem a növények üzenetét, eltévedek. A Szépjuhászné megállónál szálltam le, és a 22-es busszal mentem pár megállót, Budapest határáig. 

Városhatár

Budakeszi a rómaiak idejében is lakott terület volt, majd a honfoglalást követően a Keszi törzs telepedett le a területen, melyről nevét is kapta. A török időkben azonban elnéptelenedett majd az 1600-as évek második felében németek települtek le itt és szőlőműveléssel foglalkoztak. Wudigess a XIX. századra egyre népszerűbb lett az utazók, kirándulók és kikapcsolódni vágyók körében, de jó levegőjének köszönhetően a megépült szanatóriumot is sokan keresték fel. A második világháborúban az őslakos svábokat kitelepítették és ezzel felborult a régi bálozó, nyüzsgő község dolgos mindennapja.

Budakeszi város – részleges – felderítését a Vadaspark megállónál kezdtem. A Himnusz szobornál letértem a Fő útról és a meredek Mezei Mária utcán sétáltam le a Rákóczi utcáig. A kerítsen túl egy nagyobb, elkerített füves területen korábban szamarat és birkákat láttam legelészni, de most csak a puszta tisztás látszott, háttérben a hegyoldal színes fáival. :)

Az utcát végig nagy fenyők és diófák szegélyezték. Egy kapu előtt, zsákba gyűjtött termés várt új gazdára. Ráálltam egy szemre, hogy megkóstoljam milyen, de csak magasabb lettem, össze sajnos nem tört alattam. Odébb, egy öreg ház udvarán egy roskadozó aranyalmafa dobálta szerteszét a dús termést. Tele volt alatta a föld! Hiába, az alma nem esik messze a fájától. Mindig szomorú, ha egy növény termést hoz a világra és az meg rá sem hederít! :( Elpotyogtatja reménnyel érlelt gyümölcseit, s azok maga alá halnak, hogy cserébe, értékes táptalajt biztosítsanak a következő évre. Hogy még szebbek és kívánatosabbak lehessenek, egyre kitartóbban és lelkesebben teremnek, s már valósággal annyira roskadoznak az élni akarás terhe alatt, hogy megszakadnak benne. Letörik az águk és öncsonkítással szépen véget vetnek az életüknek…

Eredetileg azt az épületet kerestem, amiről csak annyit tudtam, hogy egy sarki ház, és valaha borozó lehetett. Sokat sétálgattam, mire megtaláltam. Szerencsére a legtöbb ház homlokzatán látható az 1800-as évek végéről megmaradt építési dátum, s mellette az építtető monogramja is. Ezen a borozón is megtaláltam a régi jeleket. :) A Budai-hegyekben régen sokan építettek nyaralót, svájci villa stílusban. A szép fafaragásos tornácok itt-ott még ma is láthatók. A Virágvölgy utca szomszédjában az egyik zöld gerendás ház különösen megtetszett! Mellette a vöröslő szőlőleveles erdei út mesébe illő látványt adott. 

 
A Jókai utca meredek lejtőjén felfelé sétálva egyszer csak a Kálváriához értem. Az 1739-es pestisjárvány áldozatainak emlékére építették a fenyvesekkel árnyékolt emlékhelyet. Nem messze innen a Gábor Áron úton találtam rá az „ülő Krisztus” szoborra, ami élénk színeivel valóságos festményként hatott, kék éggel a háttérben. 

A meredek Napsugár úton leereszkedve kacskaringós mellékutcákon át jutottam el, Budakeszi - szerintem - legszebb részére, a nagytemplomhoz, mely a város jelképe is egyben. A kis patak mellett fűzfák társaságában formás sváb házak sorakoznak. A templom tövében egy nem régen feltárt középkori templom romjai láthatók. A Fő út felé haladva Nepomuki Szent János alakja mellett, az idén augusztusban átadott „Őseink emlékére” szobor kedves és ötletes formája láthatók. 

Az utóbbi években látványosan sokat szépült, fejlődött Budakeszi. A Városházával szemben az ’56-os emlékmű gazdag virágoskertje mellett a forgalmas út zaját a hatalmas gesztenyés park tompítja. Itt látható Erkel Ferenc szobra is, valamint a róla elnevezett utcában, az egykori nyaralójának helyén emléktábla adózik a zeneszerző személye előtt. A parkban zenepavilon kínálja helyét szép időben a muzsikusoknak. Nem messze tőle pedig egy kerekes kút áll, kőből faragott itató vályúval. A Fő út két oldalán hangulatos sváb házak őrzik itt a régi hagyományokat is. Pék, cukrász és kávés boltok váltják egymást. Az idegeneket azonban megtévesztheti, hogy a Betűtészta boltban leveshez való helyett, mesekönyveket árulnak. :)

Szerencsém volt, mert a séta során rátaláltam Budakeszi helytörténeti tájházára is, ahol hihetetlen gazdag gyűjteményre bukkantam! Nádas Annával a ház vezetőjével, hímzett kendős hokedlin ülve beszélgettünk. A kis falusi ház konyháját frissen készült csalamádé illata lengte körül. Nézegettem a sorakozó szódás- és tejesüvegeket, a vizespad sajátos vödreit, a sparhelteket, a tálaló szekrényeket. A belső szobákban harmonika és citera látványa fogadott. A sarokban a helyi népviselet ünnepi és hétköznapi ruháit is megnéztem az apróra hajtogatott köténnyel. A Tájház nyitva áll a látogatók előtt, ráadásul rendszeresen tartanak helytörténeti előadásokat és foglalkozásokat is. :) 

Ezt a virágos, színes várost nem lehet egy nap alatt bejárni és megismerni! De próbálkozni mindenképpen érdemes! Elsőként egy sétával, hogy belecsöppenjünk és elmerüljünk egy sváb település hangulatában. Aztán apránként jöhetnek a helyi hagyományok, szokások és emlékek. :)
Lassan vége a jó időnek, ezért visszautazunk Budapestre, és ha jön egy nagyobb eső, majd behúzódunk egy-két házba, hogy amíg kiderül, megnézzük, milyen érdekességeket kínál! :)

Forrás:
Helyszínbejárás 2014. 
wikipedia/Budakeszi
budakeszi-wudigess.hu/toertenelem
efmk-budakeszi.hu/cimlap/varostoertenet
budakeszi-latnivalok