Lásd Budapestet!: Mézeskalácsházak a sínek mentén V.

2017. július 5., szerda

Mézeskalácsházak a sínek mentén V.

Tudtad?

Debreceni MÁV-telep

Pár héttel korábban a szokásos éves kiruccanás alkalmával Debrecenbe látogattunk. Akkor ígértem, hogy bevonatozunk a helyi MÁV-telepre is. Szerencsére az országban még itt-ott fellelhetők ezek a kedves lakóegységek, spalettás kisházas „falucskák”. A debreceni kolóniáról korábban semmit nem tudtam, csak azt, hogy létezik, s feltételeztem, elég lesz, ha a sínek nyomvonalát követem, s ott lesz az majd valahol... :)

Ám mielőtt betoppannánk a telepre elmesélem, mi volt a helyi MÁV-telepben a turpisság! :)

A terület megismerésére egy kis helytörténeti segítséget kértem, a Helyismereti Gyűjtemény és Fotótár kedves munkatársától. Már egy ideje telefonáltunk, mikor kiderült, hogy két különböző telepről beszélünk. Akkor jöttem rám ugyanis, hogy míg a ferencvárosi és a rákospalotai egységeknél egy területen kaptak helyet a munkások és a tisztviselők, itt bizony pár km-rel arrébb szállásolták el őket. Erre egyébként az Óbudai gázgyár munkás- és tisztviselőtelepe mutat jó példát.

Egyrészről nagyon örültem, hogy kiderült, hogy van egy munkástelep is, másrészt nagyon bántam, hogy erről ott tartózkodásom alatt nem tudtam. :( Így ebben a cikkben főképp a tisztviselőtelepet nézzük meg jelen állapotában, illetve megmutatom azt a sok régi képet is, ami az egykori munkástelepet mutatja be. :)

Összes archív kép forrása: Helyismereti Gyűjtemény és Fotótár

Történetünk egészen 1898. szeptember 20-ig nyúlik vissza, amikor ünnepélyes keretek között indult el a termelés a Debreceni MÁV Járműjavító Üzemben, illetve ahogy a helyiek mondják, Vagongyárban. A nehéz, fárasztó munka után azonban valahol ki kellett pihennie a nap fáradalmait a 264 munkásnak és a tisztviselőknek.

Történt egykor, hogy Nyilas János városi tanácsnok utód híján, 1890-től saját birtokaiból 20 holdat adományozott, hogy a nincstelenek építkezhessenek. Mikor a felajánlást Debrecen városa további 20 holddal toldotta meg, végre felépülhetett a 80 lakásos munkás- majd a tisztviselő kolónia is.

Összes archív kép forrása: Helyismereti Gyűjtemény és Fotótár

A fellapozott térképeken meg is nézhetjük, hol kaptak helyet az egykori dolgozók.

MÁV munkástelep

Ezek szerint a MÁV munkáslakások a Faraktár- és a Kolónia utcák mentén épültek meg egészen a Komáromi Csipkés György térig, nagyjából 1 km hosszan. Az egyforma, téglával mintázott házak bár mára jelentősen átalakultak, udvari- és előkertjeikben tavasztól őszig pompáztak a konyhakertek és a virágok. Óvoda, iskola és kultúrház is szolgálta a közösség mindennapjait. Szinén a munkások számára, különös figyelmességgel, szárnyaskerék motívummal tervezte meg Jost Ferenc a Szent István Katolikus Templomot 1938-ban.

Forrás: Helyismereti Gyűjtemény és Fotótár

Forrás: Helyismereti Gyűjtemény és Fotótár - 1969.

Forrás: Helyismereti Gyűjtemény és Fotótár

Az egykori Hajdú-Bihari Naplóban, a Vagongyári Hétköznapok sorozat hasábjain érdekes cikkeket olvashatunk Tóth Dénes tollából, ahol nem csak a gyári munka nehézségeiről – illetve a szorgos brigádok túlteljesítéseiről – hanem a munkások hétköznapjairól, lakáshelyzetéről is képet kaphatunk. Ahogy korábbi látogatásaink leírásaiból már kiderült, nagyon is megbecsült státusz volt a MÁV állami vállalatánál dolgozni!

S ha már a kis munkástelepet nem láthattam, annál nagyobb élmény volt megismerni a tisztviselőtelepet! Egy forgalmas út sarkán, az Attila téren egy csinos félköríves pártázatos emeletes épület látványa fogott meg. Ismerős volt a kép, mert a Rákospalotai MÁV-házakra erősen hasonlított! :) A Budai Ézsaiás és a Wesselényi utcák sarkára, egy háromszög telekre álmodta meg 1925-ben a két épületegyüttesből álló 70 lakásos bérházat Lengyel Artúr.

MÁV tisztviselőtelep

A Budai Ézsaiás út felé eső szakasz egy része a háromemeletes épület. Ide 1 egyszobás és 12 kétszobás lakás került. A szöget bezáró hat lépcsőházas tömb két emeletén 25 két- és 11 háromszobás lakást alakítottak ki. A Wesselényi utca felé eső részen a főosztályvezetők szolgálati lakásai voltak. Pince, padlás és bizony óvóhely is minden lépcsőházhoz tartozott. Azt pedig egy idős néni visszaemlékezéséből tudjuk, hogy a közös nagy kertben zuhanyozókban és egy nagy medencében is hűsölhettek nyaranta a gyerekek.

S valóban, ahogy elsétáltam a kőoszlopos rácsos kerítés mellett, megérintett a múlt hangulata. :) A változatos homlokzatot terméskövek, félköríves, osztott ablakok díszítették, a gazdag virágmotívumok pedig a népi szecessziót tükrözték. Helyenként a félkörívben kiugró szobák ablakainak rácsai és az erkélykorlátok is figyelemreméltók! Egy-egy erkélyen színes virágoktól roskadoztak a balkonládák.

A kolónia kis és nagykapuja is tárt karokkal fogadott. S bár Budapesten egyáltalán nem vagyunk hozzászokva, itt a lépcsőházak ajtaja is szinte mind nyitva állt. Bár nagyváros ez is, mégis mintha sokkal közvetlenebbek lennének itt az emberek! :)

A kora reggeli napsütés is kifejezetten jól állt a fák alatt szunnyadó telepnek. Ahogy ott lépkedtem a kis füves és magas szárú virágos, rózsás kertben, olyan volt, mintha visszalépkedtem volna a gyerekkoromba. Ahogy az L alakú épület ölelésében, a reggeli bujkáló napsugarak és árnyékok között nézelődtem, a házon sorakozó muskátlis ablakokat, a picurka teraszokat zsúfolásig pakolták. Régimódi hullámlemez tetők, csíkos napernyők, légkondis dobozok tarkították a képet. A házfalon kopott bádogtáblák mutatták merre vannak az óvóhelyek. Furcsa érzés volt még látni ezeket. Vajon, milyen lehetett itt átélni a háborút? …

Középen, kétoldalt lépcsősor vitt fel a barna kétszárnyú, ovális ablakos sötétbarna bejárati ajtóig. A szűk lépcsőházak falát zöld, sárga olajfestékkel kenték le, és szépek voltak az ízléses egyszerű korlátok is. Oldalt, a Wesselényi utca felé nagy, zárt kapu mögött kocsibejáró előterét láttam a piszkos üvegen keresztül. A felújított stukkós halvány rózsaszín falak mellett még látható az eredeti sárga keramitkockás padló. Szerencsére, nem csak itt, az utcákon is maradt még sárga-bordó burkolat.

Az udvar is teljesen elvarázsolt! Az a sok-sok virág; a gondozott kertrészek, köztük kis lépkövekkel, épp úgy visszahozták gyerekkorom hangulatát, mint a régimódi játszóterek látványa! Ma már alig-alig lehet látni láncon lógó vashintákat, rakéta-, félkörív- és sátortetős mászókát, nem is beszélve a forgó hintáról, a libikókáról és a mókuskerékről! Az sajnos nem derült ki, hol lehetett régen a medence és a zuhanyzók, de nekem ez a kép, ez a reggeli napsütéses hangulat gyerekkorom balatoni nyaralásait idézte.

Szívesen elidőztem itt, nosztalgiáztam. Sajnos arra nem volt alkalmam, hogy helyi lakóval is beszélgessek, de elképzeltem, milyen lehetett itt az élet az egykori MÁV tisztviselők telepén. A lépcsőházakban finom illatok kavarogtak, asszonyok főzték a krumplilevest, fortyogott a fazékban a pörkölt és készült a nokedli. Mire a gyárból hazaértek a fáradt férfiak, már terített asztal várta őket. Estebédtől sötétedésig gyerekzsivajtól volt hangos az udvar. Másnap a reggel nap első sugaraival együtt léptek ki a vasutasok a nagykapunk, és siettek a Vagongyárba, ahol töretlenül, gőzerővel folyt a munka…

Hát, így jártam Debrecenben letűnt korok nyomában az egykori MÁV-telepen. Lassan elindulunk a pályaudvarra. A peron mellett éles füttyszó hallatszik, zöld utat mutat jelzőtáblával kezében a vasutas. Vonatunk Budapestig éhesen falja a km-eket. Az ablakon át fut velünk a táj, elfutnak a régi képek, emlékek, és vele futnak egy hajdan volt virágzó közösség dolgos hétköznapjai is…