2015. június 11., csütörtök

Damjanich utca 56.

Fedezd fel!

Ahol a nagyok laknak


Olyan régen jártam a városban, hogy tán két hét is eltelt mire újra láthattam. S ez bizony sok idő egy Budapest-szerelmes életében! Bár mondják, vannak kapcsolatok, ahol a távolság nem akadály. Ám esetemben ez bizony működésképtelennek bizonyul, hiszen Budapest belvárosát helyrajzilag nem pakolászhatom kedvemre, de még BKV jegyet is hiába küldenék neki, sajnos nem jön közelebb. Állandó tündöklése egész napra lefoglalja, én pedig tudom, hogy legalább a turisták sokasága szemmel tartja. :) 


A Csikágóban gomba módra szaporodtak a szebbnél szebb épületek, majd a Damjanich utca határt szabott, és túloldala felvette a VII. kerület szépségével a versenyt – ha éppen rá nem licitált. Jártam már itt korábban is, de az is csak arra volt elég, hogy éppen bekukkantsak az utca 56. házába, aztán már mennem is kellett tovább – mindig ez a rohanás. De amit láttam, olyan szép volt, hogy megígértem, ide még visszajövök egyszer! Most sem volt célirányos az utam, de bíztam benne, hogy újra megtalálom – mert a házszámban már nem voltam biztos. A bizonytalanság előnye, hogy benyitottam szebbnél szebb udvarokba is. 





Ám ebbe a házba már első pillantásra beleszerettem! A mohától zöldellő betonudvar kopasz egyhangúságát dézsákba állított növények törték meg. A szemközti, belső homlokzat magasföldszintjéről lefutó íves lépcsősor hívogatón kínálta fokait. Szinte láttam magam előtt, ahogy a föld felett suhanó hosszú, női ruhák, a léptek nyomán felsöprik a követ. A magasba nézve az emeletek duplaoszlopos folyosói itt-ott már támogatásra szorultak. A kettős oszlopok feletti díszkoszorúban M.K. monogram is olvasható, az alattuk lévő szinten egy-egy emberarc tekintett le a magasból. 








Átvágtam az udvaron, fel a kőkorlátos lépcsőn, majd a magasföldszintre érve a tágas előtér szép terazzoja balra újabb, lépcsőházhoz vezetett. Középen lift közlekedett, ám aki gyalog járt, annak az oldalsó, osztott üvegű ablakokon az átszűrődő természetes fényből is jutott. Az előtérben az egész ház tengelyének végén a félkörívben záródó, rácsos üveges ajtót is nyitva találtam. Ez a ház hátsó traktusához vezetett. Olyan volt, mint egy titkos kis udvar. A borostyános korlát egy kis kertre kísérte a földszintről lefutó lépcsősort. A kétoldalt átölelő körfolyosó a zárt, toronyként magasodó hátsólépcsőházban ért össze.







Visszatérve a főudvarra, a központi előtérbe, egy méteres magasságban kazettás, faburkolat simult a falhoz itt-ott hiányosan. Balra a főlépcsőház kanyarodott, melynek olyan finoman díszített vaskorlátja volt, mintha rojtjait fonalból szőtték volna. A lépcsősor oldalsó falát minden emeleten régi, fakeretes osztott ablakok törték meg. Előttük sorba rendezett vékony vas virágszálak rácsa védik még az üveget. Csoda, hogy megmaradtak ezek a szép, mára több mint százéves asztalosmunkák is! Az emeletek nyitott folyosóit, a főlépcsőház felől kétszárnyú, fehérre mázolt osztott táblás ajtók zárták le. 








De kik laktak az ajtók mögött? Kiknek a hosszú fodros ruhái suhantak a széles lépcsőkön, és kik jártak peckesen sétapálcával ezek között a falak között? :)

Egy híres lakó zengő hangja egykor messzire elhallatszott. 2013 óta már csak márványtábla őrzi a régi kottát, és hirdeti; itt élt Bartha Alfonz Liszt Ferenc-díjas operaénekes

Bartha Alfonz emléktáblája


Az 1901-es lakásjegyzékben Novák Jakab hivatásos szolga neve mellett többek között Uhrl Józsa nyugalmazott igazgatónőt, Mauksch Edét, mint gabonakereskedőt, Bodroghy (Bodrogi) Imre főpostatisztet sorolják a dokumentum megsárgult lapjait. 
De itt lakott a híres vasbútorgyáros, Buchwald Sándor fia, Gyula is. Szépre és kényelmesre tervezett vasszékeikre nem csak az úri közönség százai váltották meg a Duna partján helyjegyeiket, hogy kedvükre élvezhessék a szép kilátást – legyen az a hidakkal tarkított folyó, vagy éppen a korzózó közönség legújabb ruhakölteménye! 
Buchwald székek

Ezen a lépcsőkön járt komótosan Hickisch Rezső a híres építész családja is. Fiát, Hikisch Lajost, ki apja nyomdokaiba lépett, neje, Schwarz Fanni esténként biztos finom vacsorával várta.
Itt élt Klösz György és Zeller Karolina közös gyermeke, Pál is, aki miután bécsi grafikai tanulmányait befejezte apja mellett dolgozott. Cégüket Klösz György és fia udvari fényképészeti, térképészeti és kőnyomdai műintézet néven jegyezték. 






A két szomszéd biztos összefutott a Duna partján, mikor egyikük szemlét tartott székei között, míg a másik éppen fotómasináját állítgatta, és lencsevégre kapta a nyüzsgő jelenséget az utókor számára.
Azt csak találgatni lehet, hogy a lakók hosszú sorából vajon ki szorult a hátsó, vadregényes traktus meghitt, bár bizonyára napfényt nélkülöző zugába… A tágas udvaron biztos összefutott Bogoss Endre nyugalmazott bíró, Ágoston Béla bankhivatalnok, Schwirtzer Sándor ingatlanügynök, Breuer Hermann MÁV hivatalnok vagy akár dr. Kuhlemann Frigyes gyárigazgató a rohanó mindennapok reggelén. 







Gyenes Jenő olajkereskedő neve az 1918-as lakásjegyzékben szerepel Grünfeld Géza hírlapíró mellett, ki egyben a Magánmérnökök Szövetségének igazgatója is volt. Az 1908-ban született Bongrátz Edit férjétől elválva élte mindennapjait, és nézelődött a gangon, találgatva kihez milyen vendég érkezik… Bajó Imre, alkalmi munkásnak azonban meggyűlt a baja a törvénnyel, mikor sikkasztáson és közveszélyes munkakerülésen kapták. Cimborája Horkai Sándor, söreladó lehetett, akit árdrágító üzérkedéssel vádoltak. Ám estére, mire Adorján Ágoston honvéd százados hazaért, már biztos az egész ház haptákba vágta magát! :)


Nekem is sietnem kellett tovább, pedig jó volt kicsit ücsörögni a kerti kőlépcsőn, visszacsöppenni az időben, és belesni a múlt ajtajának szűk kulcslyukán. :)
Ha majd a Duna korzón jártok, és egy Buchwald széken pihentek, jusson eszetekbe a Klösz féle Budapest, s hogy milyen szép házba tértek haza esténként ezek az emberek, kiknek nevét az utókor a mai napig emlegeti!

Duna-korzó



Forrás:
Helyszínbejárás 2015.

11 megjegyzés:

  1. Én kismilló napot töltöttem el az 52-es számban, nagyszüleimnél. A ház kialakítása hasonló volt, talán kevésbé díszes, viszont volt egy pazar műteremlakás is. Imádtam a hangulatát és ezt ebben a házban is érzem. A beszűrődő trolihang, a visszhangzó szélfogó ajtók csapódája, a lift zúgása, ezek mind hiányoznak. Vasárnap pedig mindig volt oboaszó, mert valaki buzgón gyakorolt. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) az 52-esbe is befutottam, csinos darab az is, és éppen tatarozzák! Ha szeretnéd még viszontlátni régi pompájában sietned kell! ;) Hangulatos ez a leírás, köszi. Azt tudod, hogy kié volt a műteremlakás?

      Törlés
    2. Asszem lenyelte a blogmotor a válaszomat...

      Szóval régóta nincs miért odamennem, így a lakókról sem tudok semmit, így a műterem tulajdonosát sem ismerhetem. Ha felújították, megnézem!

      Törlés
  2. Az ötvenes években édesanyám a szomszéd házba a Damjanich utca 58-ba több családhoz járt takarítani, mosni, vasalni.
    Sokszor én is mentem vele, érdekes volt a Damjanich utca 58-ban néhány deklasszált család. A volt tábornok Erika lányával együtt jártam a Gerlóczy utcába tánctanfolyamra a híres Mimi néni tánciskolájába, ő még a háború előtti világot képviselte, finom, törékeny kis öreg hölgy, aki nekem is meg akarta tanítani a francia négyest, hogy nem sikerült, az igazán nem az ő hibája volt. Igen vegyes volt az „üzletköre” édesanyának, lelkiismeretes munkája miatt egymásnak ajánlották volt katonatisztek, színésznők, orvosok, képzőművészek. Micsoda változatosság! Németh Marika az operettprimadonna, aztán az orosz Gárdosné, valamikori kommunista mozgalmár, aki férje révén került Magyarországra, mesélte, hogy ő tanította Kádár Jánost oroszul, bizalmasan mondta anyámnak ”Kádárt oroszul tanítani olyan, mint lóval imádkozni”. Ezen sokat derültünk titokban, hisz akkor, a forradalom után Kádár uralta az országot még évtizedekig. Gárdosné halála után férje ajánlotta, kössünk vele eltartási szerződést a négyszobás lakásért. Édesanya nem merte vállalni, hiába volt nagyméretű a lakás, félt hogy édesapánk nem tud alkalmazkodni. Azok jutnak eszembe, akiknek tehetséges Zsuzsa lányát érettségi előtt kizárták a gimnáziumból, mert a forradalom alatt röpcédulákat osztott és ezért valaki feljelentette. Velem egyidős fiukkal, Bandival - aki hídépítő mérnök lett - tanultam németül egy aranyos öreg tanárnőtől, aki házhoz jött, majd hirtelen eltűnt. „Tanti” később Amerikából küldött egy kihajtható képeslapot, benne 1 dollár, és karácsonyi üdvözlet. Hogy féltünk, minden külföldi pénzt fel kellett ajánlani megvásárlásra az államnak, igazolni, hogy jutott hozzá az ember! Nem emlékszem, mi lett életünk első dollárjával, de arra a félelemre igen, amit okozott a csillogó-villogó képeslap betétje. Édesanya nemcsak a lakásukat tartotta rendben, sokszor békét is közvetített a családtagok közt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves ÉvaZsuzsanna,
      köszönjük szépen az izgalmas történetet. Jót derültem rajta! :) Ilyen az, amikor az adatok mögött élettel telik meg a ház! Nagyon jó volt olvasni az emlékeket :) - Vero

      Törlés
  3. 5 és fél éves koromig ebben a házban laktam szüleimmel ,abban a lakásban ,amelyben 1959 -től Barta Alfonz operaénekes lakott haláláig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát! Milyen kicsi a világ! Még a végén összehozunk egy virtuális lakógyűlést a Damjanich utcából :)

      Törlés
  4. Kedves Vero! A Damjanich utca 35. sz alatti házunk weboldalába utólagos engedelmével belinkeltem ezt a blog bejegyzését a 'Damjanich utca más házairól' menüpontba. www.d35.hu

    VálaszTörlés
  5. Kedves Vero! Szívesen olvasnék még a Dob utca érdekes házairól is.. Merre keressem ezeket?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) azt nem tudom sajnos, hogy kik írtak még a Dob utcáról, de érdemes beírni google-ba, akár a konkrét címet is. Itt küldök egy listázott oldalt, ahol a keresőbe be lehet írni, és minden megjelent helytörténeti adat megjelenik. http://cikkekbudapestmultjabol.hu/kereso.php

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.