2013. július 30., kedd

Homoktövis Lakópark

Fedezd fel!

Belvárosi bérházak – lakótelepek – lakóparkok


Korábbi posztokban főleg olyan helyekről és épületekről esett szó, melyeknek a régi időkre visszavezethető történetük van. A belváros eklektikus, monumentális házainak gazdag díszítését sokan csodáljuk ámulattal. Talán nem csak a látvány miatt, hanem „azok a régi szép idők” nosztalgikus gondolatával is. Amikor a város peremén sétálok, számomra korábban ismeretlen helyeken, meglepődve látom, hogy bizony egészen érdekes építészeti alkotásokkal feszegetjük a város határát. Sorra készülnek a többszintes, parkosított, nagy erkélyes lakónegyedek. De hiába szép egy ház, mégis csak lakva ismeri meg az ember! Nem vagyok építész, de laikusként is lehet érveket gyártani a régiről és a modernről pro-kontra. Mióta alaposabban szemügyre veszem az épületeket, már nem legyintek a szocreál társasházakra, vagy a régi lakótelepek kockás méhkaptárjaira. Az is egy korszak volt, a fejlődés egyik állomása. Volt szem akkor is, ami büszke volt rá és lakni is biztos jobb lehetett benne, mint egy sötét, hűvös belsőudvaros bérház hátsó, földszinti lakásában. Végre volt tér, fény, erkély, és a helyiségeknek is kedvezőbb lett a kialakítása. Aztán ez is, mint minden korszak, elvesztette korábbi lendületét és ragyogását. Egyre több érv került a mérleg ellene, mint mellette serpenyőjébe. Mostanában már nem „lakótelepek”, hanem „lakóparkok” épülnek. Ugyan azt valljuk róla, mint korábban a másikról. Aztán eljön az az idő is, amikor megkopnak és a környezetük ugyanolyan lelakottá válik.


Az építészet változásának egyik határát is éppen a város határában leltem meg, Káposztásmegyeren. Egy késő modern építészettel foglalkozó nagyszerű blog bővebben is beszámol a lakótelepekről. (Akinek egyébként elő- vagy utóítéletei vannak a lakótelepekkel kapcsolatban, annak is ajánlom figyelmébe, hiszen objektív megvilágításba helyez egy építészeti korszakot.) Káposztásmegyeren az utolsó lakótelep megépítésével ért véget egy korszak, és jött létre a szomszédjában egy új, egy modern, valami más…
A terület egyébként a 18. századtól a Károlyi család birtokához tartozott. A káposztaföldeket később nyaralótelep váltotta fel, majd 1983 és 1990 között épült meg a kb. 6000 panellakásos Káposztásmegyeri Lakótelep 1. és 2., melyet a 2000-es évektől a Homoktövis Lakópark, illetve Lakókert épületei követtek.


Amikor a végállomáson leszálltam a 14-es villamosról, olyan érzés volt, mintha egy idegen városba értem volna. Baktattam a széles úton a Duna irányába. Balra egy-két minimál dizájn épület és erdő, jobbra pedig a hatalmas panelek emelkedtek. A magastetős tízemeletes házak posztmodern építészeti jegyeket is hordoznak. Színdinamikával javított esztétikai élménye kellemesen feloldja az óriás makett, tipikusan csupasz hasáb képét. A környezet szép, rendezett, tele virágokkal és sok helyütt a bejáratnál kiskertekkel. Kifejezetten hangulatosnak, élhetőnek találtam! A kanyargós utcák új tájakra vezettek. Úgy tűnt, minden éles átmenet nélkül sétáltam át egy másik kor stílusába. Nem volt zavaró ez a kettősség, jól megfér itt egymás mellett az idők lenyomata. Háromemeletes különleges formájú halványkék társasházak következtek, és egy nagy-nagy park. A térkővel kirakott utak mentén a játszótereket harsány gyerekzsivaj töltötte meg, a fás liget árnyékában családok sétáltak és lelkes apukák tanítgatták gyerekeiket biciklizni. A világoskék házakat szépen felváltották az egyéb pasztellszínek. A balkonvirágok maradtak. A parkot elhagyva egy újabb rész következett, távolban a Hotel Ramada Resort – Aquaworld komplexumával. Szomszédjának pár utcájában modern földszintes sorházak és családi házak luxust nyújtó látványa fogadott. Biztos vagyok benne, hogy ugyanaz a lelkesedés és szépérzék gondozza a portálokat. Az utcafronton is minden fűszálat egyenesre fésültek és minden díszkavicsnak pontosan kimért helye van. Talán a mai kor legelegánsabb épületei ezek, terméskővel díszített homlokzatok, letisztult formák aszimmetrikus megoldása. A mediterrán hangulatot fokozza a különleges növényzet, formára nyírt bokrok és futóvirágok. Látva a rendezett farakásokat, sok helyütt még kandalló is lehet. Ha valaki kedvet kapott, még van eladó ház, lakás, telek a Homoktövis Lakókertben! De dönthetünk egy esztétikai szemlegeltetés mellett is egy séta alkalmával. :)


A szemnek nem csak a gazdagon díszített belvárosi házak lehetnek szépek, hanem egy olyan terület is, ami napjaink divatját követi. Az ápolt környezet nem csak pénz kérdése, hanem hozzáállásé és lelkesedésé is. Nekem ezt az élményt adják a különböző korok épületei és örömmel látom, hogy ez a jelenben is megtalálható!



Forrás:
Helyszínbejárás 2013. 
late-modern.blogspot.hu
budapestcity.org






 



 

 


 


 








 













 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.