Hotel Palace – Novotel Budapest Centrum

Nézz fel!

Pihenés a Rákóczi úton

Egy korán jött nyári napon végre alkalma volt alaposabban is szétnézni a Rákóczi út legszebb szállodájában. A Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján elkészült épület kapuit 1911. február 13-án nyitották meg a szállóvendégek számára. A Zsolnay kerámiával díszített palota a széles, forgalmas út ékkövévé vált. A sarki hotel, kerítéssel leválasztott napernyős kis teraszán talán limonádét, teát és habos kávét hörpintett a szomjazó.

Palace Szálló

Hotel Palace 1930.

„ A 6 szint mindegyikéhez 13 szoba és 1 cselédszoba tartozott, s a szobák többségéhez fürdőszoba is járt, de a vendégek a szálloda közös használatú fürdőit is igénybe vehették.  Az épületben központi fűtés, hideg és meleg víz, valamint elektromos ébresztőkészülék szolgálta a vendégek kényelmét. Az első emeleten olvasóterem, társalgó és függőkert volt.” – olvashatjuk a Budapestcity oldalán – a szálloda teljes történetét.

A hosszú nyár alatt, turisták sokasága keresi fel Budapestet, és piheni ki az egész napos városnézés fáradalmait. Bár virtuálisan, de mi is sokat nézelődtünk már, itt az ideje, hogy egy kényelmes hotelben is körülnézzünk! :)

Forrás:

Helyszínbejárás 2015. 

Egykor.hu

Csengery utca 76.

Nézz fel!

A szecesszió virágai


Terézvárosi barangolásom közül ezúttal a Csengery- Szondi utca sarkán álló épületbe nyerünk betekintést. Szó szerint nyeremény volt ez, hiszen, ahogy a házat fotózgattam és a szép bejárati ajtó mintázatát nézegettem nagyon kíváncsi voltam, vajon mit rejthet belül ez a kívülről is szépséges, óriási palota. A tömör kapu kis ajtajának magasban lévő részén, az íves kovácsoltvas pántok között a nyitott ablakon át, ugrándozva próbáltam belesni, de nem sok sikerrel jártam. Szemben az utca sarán egy úr beszélgetett valakivel. Mikor látta reménytelen próbálkozásom, odajött és annak ellenére, hogy nem volt a ház lakója, készségesen beütötte a kódot. A jelszóra kitárult hát a kapu! :)

.

Amikor belépek egy épületbe, nem tudom ki fél jobban; a lakók az idegenektől, vagy én attól, hogy milyen lesz a fogadtatás – már, ha lesz. Az viszont mindenképpen öröm, hogy amikor fotózni kezdek, akkor még azok a lakók, akiről sejthető, hogy talán még sosem nézték más szemmel a házukat, ők is eltűnődnek, hogy „jéé, ez tényleg tetszhet valakinek??” – Tényleg! :) Sőt! A falaknak nem csak szépsége, története is van.

Az épület homlokzatának felső pártázata szalagtéglákkal díszített. A háromemeletes ház ablaki köré aprólékos népi motívumos, csipkeszerű minták vonulnak fel. Belépve, a ház előterében lábunk alatt kék és barna virágos cementlap fogad, oldalt és a mennyezeten a homlokzati stukkódíszek köszönnek vissza. A jobb oldalon a főlépcsőház boltíves feljáróját kettős márványoszlop kezdi. A tömzsi oszlopok minden fordulóban ismétlődnek, az oldalfalakról pedig angyalarcok vigyázzák lépteinket.

A sarki telek illetve szecessziós épület kalandos tulajdonosváltásairól Dr. Szentpétery Tibor leírásából tájékozódhatunk. 1859-ben a telekkönyvi birtoklapon Baár János a területen fekvő ingatlanhoz 1260 forintért, árverésen jutott házzá. 1892-ben pedig odaajándékozta a budapesti Evangélikus Egyháztanácsnak, mely intézkedést lánya Luczianovits Ferencné, született Baár Karolina nem hagyhatott annyiban, ezért hatósági úton megtámadta azt. A bíróság nem fogadta el kérvényét, ezét az ingatlant 1896-ban az Egyházközség tulajdonával hagyta jóvá.

 
1899-ben azonban más is szemet vetett a régi házra, nevezetesen Strausz Sándor és becses neje, született Rosenfeld Katalin. Nagyszabású ötlettől vezérelve, hogy ide a Terézvárosba egy új, szépséges bérpalotát terveztessenek, a nemzeti szecessziós építészet gyakran foglalkoztatott építészpárosát, Komor Marcellt és Jakab Dezsőt kérték fel a nemes feladatra.

1903-ban ismét gazdát cserélt a telek, rajta a palotával. Blum Mór és neje, Helfer Eleonóra 390.000 koronát fizetett érte, és rá tizenkét évre továbbértékesítette azt 470.000 koronáért. 1917-ben újabb korszak következett. Schrank Béla és Ödön tulajdonostársakat 1923-tól a Benedek család váltotta. Az öt fő kezdetben egyenlő arányban osztozott a házon és 29 évig, egészen az IKV idejéig ők viselték gondját. A lakások a 80-as évektől fokozatosan kerültek magánkézbe.

A körfolyosókat tartó levéldíszes konzolok szép összhangot mutatnak a kovácsoltvas korláttal és tartóoszlopokkal. A sötét sárga vakolatra a Lechner - és követői - munkásságára jellemző apró, habcsókszerű kis virágok és szívecskék kerültek. A hátsó lépcső szűk csigavonalán járva, egy kis beugróból nyíltak régen a mellékhelyiségek.

Az igazi hangulatot azonban a dús növényzet adja! :) Kétféle lakó van. Az egyik, lakásának négy fala között él, a másik a teljes házban. Azok a belvárosi épületek, amik nagyon szomorú, málló, omladozó állapotban vannak, azért olyan kedvesek nekem, mert még a pusztulásban is minden házat képes élettel megtölteni és megszépíteni a lakók lelke a legapróbb kis törődéssel! :) A körfolyosók kovácsoltvas kacskaringói tavasztól télig színes virágba borulnak, néhol kisebb oázisok jönnek létre. Jól esik kiülni a párnás kispadokra beszélgetni, kávézgatni. Van, ahol a frissen teregetett ruhák illata keveredik a körben futkosó gyerekek nevetésével, kiabálásával. Itt-ott tányérok, evőeszközök csörömpölése hallatszik. A függönyök mögött ebédhez terítenek. Az ilyen képekhez azt a hajdan volt hangulatot is ideképzelem, ahogy a recsegő rádió dallama ellepi a házat…

Forrás:
Helyszínbejárás 2014.
Adalékok a külső Terézváros történetéhez – Budapesti Városvédő Egyesület. 1998. - Dr. Szentpétery Tibor gyűjtése