Kedves Olvasók! :) Ha bárkinek bármilyen személyes élménye kapcsolódik az olvasott,
látott házakhoz, kérem jelentkezzen a lasdbudapestet@gmail.com címen! Köszönöm! - Vero :)

2016. november 17., csütörtök

Boldog 143. születésnapot Budapest!

Az Új Városháza


Mint minden évben, most sem feledkezem meg szeretett városomról. Idén, november 17-én a 143. születésnapját ünnepli éppen, bár legszívesebben azt mondanám, amit József Attila: 
Nem azt ünneplem, mióta, hanem azt, hogy megszülettél”! :)


Kezdjük rögtön egy köszöntővel, mely a Vasárnapi Újság 1892. 41. számában, mégpedig október havának második napján jelent meg, és a 143 évvel ezelőtti történtekről így számol be:
Hazánk mai fővárosát Budapest névvel az 1872. évi 36-ik törvényczikk alkotta meg, egy törvényhatósággá egyesítvén Pest és Buda szabad királyi városokat, Ó-Buda koronái mezővárost és a Margitszigetet, mely két utóbbi az egyesítés idejéig Pest-Pilis és Solt megyéhez tartozott. Ezt a mintegy 36,000 katasztrális holdnyi kül- és belterületet magában foglaló összességet már maga a természet is úgy rakta egymás mellé, hogy egybeforradásuk még külön törvényhozási intézkedések nélkül, pusztán a helyzet kényszerűségénél fogva is, mindenesetre elébb-utóbb bekövetkezett volna, mert a már évtizedek óta erősen fejlődő Pest város a mellette fekvő apróbb testvéreket magához vonzotta kereskedelmével és iparával, Budát gyámsága alatt tartotta, társas életével a Margitszigetet egészen lefoglalta, s Ó-Budát annyira elszigetelte, hogy ez sok tekintetben már régóta nevezetessé vált gyártelepei mellett sem birta mező­ városi jellegét levetkőzni.
Ezen négy alkatrész külön-külön közigazgatása végre 1873 őszén, a mikor a törvényben már egy évvel előbb kimondott egyesítés tényleg is végbement, megszűnvén új, egységes igazgatásnak adván helyet, fő- és székvárosunk fejlődésének voltaképi kezdetéül az egyesítés ezen tényét kell tekintenünk.”  

Steindl féle Új Városháza homlokzata


Ezúttal abba a házba kukkantunk be, mely „megszületése” után első igazi otthonául szolgált, illetve meghívatjuk magunkat egy olyan „zsúrba”, ahol a vendégek kapnak ajándékot, ami nem más, mint a gótika csipkés szépsége. 


Réges-régen, mikor még Pest magányosan intézte városügyeit, otthona még az a Városháza volt, mely a belvárosi templom mögötti régi városközpont domináns elemének számított. Noha méreteit, díszeit az igények évről-évre átszabták, a tornyos épület napjai meg voltak számlálva. Széll Kálmán 1900-ban rendeletbe fogalmazta meg bontását, hiszen az újonnan épülő Erzsébet híd pesti kanyarulatának sodrása bizony elsöpörte volna. Így hát, minden jel arra mutatott, hogy ez az áthidaló megoldás is egyre szorosabbá fűzi majd a két városrész viszonyát. Természetesen az előrelátó honatyák időben gondoskodtak a fiatalok összeköltözéséről, az immáron egyesült városrész lakhatásáról.

Régi Városháza _ Eskü téri piac., 1877

Erre a célra már ki is néztek a mai Váci utcában egy telket, melyen korábban sörház, majd városi fenyítő törvényszék állt. Az 1860-as évek után, az ódon, zöldeskékre mázolt földszintes ház helyére az újonnan felépíteni kívánt törvényszéki épületből, tulajdonosváltástól tartva egy kis furfanggal, némi átnevezéssel és funkcióját tekintve kisebb átalakításokkal végül városháza lett – számol be róla a Vasárnapi Újság.






Az új lakhely terveit Steindl Imre rajzolta meg, mégpedig a szívének oly kedves neogótikus stílusban. Ám az akkori városvezetés a kor divatjának megfelelően mégis inkább reneszánsz stílusú palotát kívánta itt látni, ezért Steindl még az építkezés alatt, folyamatosan volt kénytelen áttervezni az épület külső és belső díszeit, megjelenését. A hosszú munkálatok után 1875-re készült el a nyerstégla homlokzatú kő- és terrakotta épület. Az első ülést 1875. március 1-én tartották a házban, mely az Új Városháza nevet kapta - hiszen elődje, a kis tornyos még pár évig állt az egykori Eskü téren.










Kicsit sajnálom, hogy a ház a szűkös Váci utcában kapott helyet, mert így nem érvényesül annyira díszes homlokzata. Szimmetrikus elrendezésében egy-egy díszes kétszárnyú ajtó látható, mely közül többnyire a jobb oldalit használják. Belépve tágas előtérbe érünk, majd egyik ámulatból a másikba csöppenünk az öntöttvas szerkezetes lépcsőház látványától. Szerencsére több olyan belvárosi bérház is megmaradt, mely kecses öntöttvas oszlopokon hordja terheit, ám mégis úgy vélem, ez a lépcsőház lett mind’ közül a leggazdagabb! Ehhez már csak hab a tortán, hogy a közgyűlési termet Lotz Károly falfestményei díszítik. 








Sok szépséget rejt ezt a város, de úgy érzem, joggal kapta meg Steindl Imrétől lakhelyéül éppen Budapest az egyik legszebb épületet! - ha már az Országházat másnak szánta... ;)



Isten éltesse Budapestet, sokunk örömére, még nagyon sokáig! 


Forrás:
Helyszínbejárás 2013.
Budapest Enciklopédia (Corvina Kiadó – 1970).


2016. november 7., hétfő

Játszótér a Pasaréti útnál

Fedezd fel!

Egy korsó tűlevél


Szeretem Pasarétet, ezért nem véletlen, hogy gyakran visszajárok ide. Korábban benéztünk a Pasaréti téri templomba is, de körbeszimatoltunk már egy lakatlan villát is a Guyon Richárd utcában. Most kikapcsolódni jövünk ide, hűs fenyves árnyékába. Amikor évek múlva újra gyerekkorom helyszínein járok, már más szemmel nézek körül, új dolgokat fedezek fel, és visszaemlékezve néha megmosolyogtató, milyen másképp értelmeztem egykor a környezetem.



Ezúttal most a Nagy Lajos téren időzünk. Azon a téren, amiről egészen idáig azt sem tudtam, hogy „neve is van.” Nekem mindig „Fenyves játszótér” marad! :) Az enyhén lejtős park a Pasaréti útig nyúlik, de a futkározó gyerekseregnek a Hidász utca irányába is védelmet nyújtanak a sűrű magas bokrok. A teret íves alakban sárga, apró kavicsos járda keretezi. Fent a Branyiszkó út túloldalán zöldre festett garázsajtók sorakoznak. 






Óvodás koromban mindig fentről sétáltunk be a játszótérre, ami egészen más képet mutatott, mint ma. Aki jól ismeri a környéket biztos emlékszik rá, hogy közel s távol itt voltak a legszuperebb csúszdák! Régen ezek a piros lecsúszó pályák nagyon magasnak, meredeknek tűntek! A legizgalmasabb mégis az volt, hogy majd’ mind a négy csúszda jobbra-balra kanyargott és szlalomozott a vékony fenyőfák között. Mindig kinyújtottam a kezem hátha elérem egyik másik törzsét. De nem. Kicsi voltam, belesüppedtem a mederbe, a karom még rövid volt a lendület pedig, huss, csak úgy repített. Puhára huppantam, mert egy farönkökből kirakott nagy homokozóba futottak össze ezek a piros hullámok. Szerencsére nem volt túl nagy forgalom, nem kellett sorban állni a következő repülésig, csak szusszal kellett bírni a vaslétrára felkapaszkodást. Bizony, alaposan ki lehetett melegedni, és pont annyira elfáradni, hogy a délutáni alvással már ne legyen gond. :)








A magasba nyújtózkodó, hosszú tűlevelű fenyőfák szerencsére, még ma is állnak. Ahogy nézegettem pikkelyes, hangvilla alakú furcsa törzsüket, sűrű ragacsos gyanta folyt le itt-ott rajtuk, és visszahozták a régi idők jellegzetes illatát. A Hidász utca sarkán még megmaradt az egykori Akadémiához tartozó lovarda, így onnan is hozott némi hangulatot a szél. :)






Kicsit távolabb a régi játszótértől, pont a kanyarban egy ismerős mosoly fogadott. A terméskőből kirakott medence magasabb talapzatán egy kőlány térdel vállán egy korsóval. Bár a csobogó már gyerekkoromban sem üzemelt, azért jókat lehetett ugrándozni rajta, felmászni rá és kíváncsian tapogatózni a korsó szájánál, hátha van benne valami! :)
Egykor az egész parkban, különböző magasságú farönkök sorának kis kerítése és nehéz talpfák alkottak lépcsőket, a süppedő tűlevelek között. A kiapadt kőmedencét sugaras irányban ugyanezek a nagy rönkök vették körül, de most csak a nagy macskakövek láthatók. A korsós lány körül most is sűrű bokrok és néhány virág díszelgett. 




Sóváry János Korsós nő kútszobra 1938 óta díszíti a kis játszóteret. Az anno képek jól mutatják, milyen kopár volt a környék. A Fenyves iskola udvarán még alig nőttek ki a földből a fenyőfák, a téren pedig egy pergola áll. Sőt, valamivel később még Linda is járt itt egy epizód erejéig, mint „Hazajáró lélek”. :)

Linda - Hazajáró lélek epizód részlete (1989)

A Fenyves iskola udvarán még nem nőttek meg a fák

Még kopár a környezet

Háttérben a pergolával

A Köztérkép adatai alapján úgy tűnik, a szobrász szívének is kedves volt ez az alkotás, hiszen 1965-ben, Berekfürdőn újra felállította a lányka nővérét, ezúttal a strand területén! A két egyforma nő – mint A két Lotti – még soha nem látta egymást, mosolyuk és örök optimizmusuk (bár orruk nem) töretlen, sorsukban azonban ugyanúgy osztoznak. Bár vízközelbe tervezték őket, korsóikat egyikük sem tudta még megmeríteni.

Berekfürdői korsós lány a 70-es években








Generációk jönnek, mennek, s néha elfeledkeznek a budai lányról. Van, hogy gonosz gúnyolódók áldozatává válik, de szerencsére újra és újra gondjaiba veszi valaki, megsimogatja, letakarítja, felújítja… A nagy vizes tál mellett virágok nőttek, így újra és új értelmet kapott az alkotás! Ha már vizet nem tud meríteni, abban biztosak lehetünk, hogy ő az, aki titokban korsójával óvatosan leguggolva megöntözi maga körül a szép virágos kertet, és mindig mosollyal ajándékozza meg a játszótér apraja nagyját! :)






A cikk eredetileg az index.hu/urbanista oldalon jelent meg.

Forrás:
Helyszínbejárás 2016.