Szentkirályi utca 6.

Nézz be!

Csipkerózsika tánciskolában


Egy korábbi sétám során már kinéztem ezt az épületet. Egészen pontosan, nem is a külső megjelenése volt vonzó, hanem az a kép, amit akkor láttam meg, amikor – szokásomhoz híven - itt is bekukkantottam a régi kapu kis vasrácsos nyílásán. Lehet, hogy a meglepetést követően bekiáltott „hűha” szavam még visszhangzott is az előtérben a kis kép láttán. Akkor már tudtam, hogy vissza kell ide jönnöm! 

A szürke, kopott vakolat még így is szép részleteket rejt. A bejárat felett címerként egy szál virág szolgál. A homlokzaton három erkély szépen kidolgozott vaskorlátja és az ablakok mellett egy-egy torzó díszeleg, sajnos már igen megviselt állapotban. A kapun belépve a boltíves előcsarnokban is megvannak még az eredeti járólapok. Jobbra a főlépcső vezet az emeletekre. Lépteimet először mégis az udvar felé vettem. A kertben ugyanis vastag törzsű vadszőlők hajtanak. Körben, a három elemet magasan benőtt növény alatt nyugvó épületben nagy volt a csend. Mintha Csipkerózsika álmának világában csöppentem volna, igyekeztem lábujjhegyen bejárni a bérházat, nehogy felébresszem. A lassan 70 éve kúszó szőlő levéltitkát most óvatosan felbontjuk, hogy meglessük mi lapul mögötte. :) A történetet Dr. Kindlovics Kálmán elbeszéléséből tudhatjuk meg, aki 1935 óta élt a Szentkirályi utca 6-os száma alatt.

A háromemeletes épület Jahn József tervei alapján 1897-re készült el Hulitius János megrendelésére. A házat a 30-as években Weil Sámuel kereskedőtől a bankár, Kohner Adolf családja vette meg, és az I. emeleten laktak. A korábbi 6-8 szobás lakásokat később átalakították. Ekkor már a 3-4 szobás új otthonok mindegyikét fürdőszobával is felszerelték.

A földszint egyik lakásában katolikus hírügynökség működött. Híres volt a ház azonban Róka P. Pál tánciskolájáról is. A neves, táncos dinasztia tagja külföldi tanulmányait követően a Magyarországi Tánctanítók Egyesületének elnöke lett. Szaklapot is szerkesztett és tankönyve alapján elméletet és koreográfiát is tanulhattak nála a tánctanítók és a táncos kedvű fiatalok.
Talán nem véletlen, hogy a 20-as, 30-as években itt, a földszinten lakott Kürti József a Nemzeti Színház tagja, aki a nagy, tragikus szerepekben lendületes játékával nyűgözte le a közönséget. De élt itt Somogyi Nusi színésznő is, akinek számos nagyszerű színpadi alakítása és több filmszerepe volt, s nem utolsósorban kitűnő táncos primadonnaként is számon tartották.
A szomszédban, a Szentkirályi utca 8-ban épült fel – ma már nem áll - Magyarország legnagyobb csokoládégyára, melyet a híres hamburgi cukrászmester Stühmer Frigyes alapított. A cég vezetését innen a Szentkirályi utca 6. II. emeleti irodáiból bonyolították. A III. emeleten pedig néhány évig panzió is működött melynek ablakai az utcafront felé néztek.  A hátsó udvarban pedig a Szózat c. lap irodái voltak.

A háború sajnos ezt az épületet sem kímélte. A szovjet katonák 1945 januárjában parancsnokságot rendeztek be a II. emelet egyik lakásában. A kapu előtt pedig pár hónapig őrség állt. Innen irányították a felrobbantott Szabadság híd javítási munkálatait, az ideiglenes pontonhíd építését a Dunán. Ekkorra ugyanis már egyetlen ép híd sem segítette az átjutást Pest és Buda között. A pontonhíd 1945. március 15-étől 1946. január 10-éig szolgálta az átkelést, mert szerkezetének egy részét a jégzajlás elsodorta.
A Kohner család végül a házat az Izraelita hitközségre hagyta és az államosítás után a tanács, illetve a hitközség tulajdonába kerültek a lakások. A panzió is átalakult, lakásoknak és irodáknak adta át helyét.
Az 1956-os év októbere is mély nyomot hagyott a helyszínen. A heves lövöldözések és az utcában kialakult frontvonal miatt szinte egyetlen ép ablaka sem maradt a háznak. A hideg elől a lakók a belső szobákba húzódtak, hiszen a hiányzó üvegeket csak nagyon nehezen és jóval később tudták beszerezni. A Szentkirályi utca Rákóczi út felőli végét egy felborított villamos torlaszolta el.


Az 1985-ös adatok alapján tatarozás utoljára 1940-ben volt és jóformán csak a lépcsőházat érintette. Az épület romos külseje a történelemkönyv egy lapjaként árulkodik a régmúlt időkről. A belső, kúszó növényzet pedig minden levelében őriz talán egy-egy strófát a tánciskola nyitott ablakain egykor kisurranó dallamokból.



Forrás:
Helyszínbejárás 2013. 
Adalékok a Belső-Józsefváros történetéhez. 1985.  - Antal Tibor.
Déry Attila: Józsefváros. 2007. Terc Kiadó.
mek.oszk.hu/kurti-jozsef
hotdog.hu/hollosi-somogyi-anna
mek.oszk.hu/roka-pal
jozsefvarosanno.ucoz.com/stuhmer_csokoladegyar

 

Bekukkantás

Részletgazdag díszítés

Torzók és szolid erkélykorlát

Címer virággal

Faragott kapu

A felújított előtér

Itt kezdődik a vadszőlő...

... és a magasban ér véget

A földszint padlója

Főlépcsőház

Egy-egy emeletet már felújítottak. Az oszlop és a terrazzo az eredeti.

Vasrács a folyosó végén

Kilátás az udvarra

Itt is eredeti a terrazzo

A 70 éve kúszó szőlő...

... betakarja a házat

A régi cselédlakás eredeti ajtaja

Átjáró a cselédlépcsőhöz

A hátsó lépcsőház

Van, ahol a cselédlépcső szebbre sikerült, mint a főlépcsőház ;)

Kürti József

Somogyi Nusi

Stühmer Csokoládé

Dohány utca 20.

Nézz fel, és láss!

Méhkaptár a belvárosban


Ha ez most egy krimi sorozat lenne, azt mondanánk, hogy az elkövető csak a legjobb alkalomra vár, és mindig visszatér a tett színhelyére. Egyik nap éppen az Árkád Bazárnál sétáltam, hogy újra megcsodáljam szépségét, és ekkor a szemben lévő sarkon váratlanul kinyílt egy nagy kapu, és egy autó gördült ki rajta. Nem sokat tétováztam, hiszen az elém táruló látvány újabb kalandra csábított. A kapu bezárult mögöttem és ezzel elkezdődött egy új sztori.


Egy széles, boltíves kocsibejárón találtam magam. A barna lábazatú, krémszínű előtér mennyezetén fehér stukkók gazdag látványa bontakozott ki a tágas fogadócsarnokban. A pepita mintás fogadóteret szoborfülkék és változatos jón oszlopok tagolták. A hatalmas belső udvaron az eredeti sárga kerámia burkolaton autók parkoltak. A nagy udvar közepén állva, bekerített a lenyűgöző négyemeletes ház belső homlokzata. A földszint kváderköves mintázatát az emeletek érdekes kialakítása váltotta fel. A nyílások boltívei olyan látszatot keltettek, mintha egy méhkaptárban lennék. A két rövidebb, árkádos folyosó, szép kőkorlátot kapott, a szélesebb homlokzat keskeny kovácsoltvas függőfolyosójával szemben pedig ritmikusan ismétlődő boltíves ablakok sorakoztak. Szemben a cselédlépcső hívogatott, de mint mindig, - lift helyett is - felfelé a kényelmes, széles főlépcsőházat választottam. Visszatértem hát az oszlopos csarnokba, ahol a lépcsőfordulóban egy meglepően egyedi, szép, mintás szőnyegre léptem. Ez a motívum kísérte utamat emeletről, emeletre. Szerencsés kialakítása miatt, tisztán tartása az évek hosszú sora alatt is egyszerű maradt, hiszen nem szövetből, hanem praktikusan terrazzoból készült! ;) A lépcső szolid csipkeszerű kovácsoltvas korlátját hengeres kőoszlopok zárják. Az emeletek széles, árkádos folyosóinak kőkorlátjait megszakító oszlopokat pedig nő- és férfi torzók, valamint állatfejek díszítik. Az épület másik végébe keskeny függőfolyosó vezet. Itt sétáltam le – az egyébként megszokottól eltérő módon, nem csigavonalú - cselédlépcsőn, ahol sokkal szolidabb növény motívumos terrazzo vezetett vissza végül a hatalmas udvarra, majd át az előcsarnokon, vissza a világ zajába. Kifelé még egy pillantást vetettem a tett helyére, ahol szívem zsebét teletömtem esztétikai élménnyel. A hatalmas épület lenyűgöző látványát hangsúlyozza a sarki zárt és nyitott erkélyek díszekben gazdag kialakítása. Bár a napfényes belső tereket felújították, a külső homlokzatot a környező utcák forgalma fokozatosan szürkére színezi.


A helyszínt lassan elhagyva lássuk most bővebben, milyen élményt sikerült zsákmányolni! Az épület, ahogy a homlokzat is mutatta 1893-ban, Jahn József tervei alapján épült, majd Ritter von Bersuder József Lajos textil-nagykereskedő, később pedig Bersuder Mária, Leopoldina, Lajos, Klotild, és Erzsébet tulajdonát képezte. A három- és négyszobás lakásokat kereskedők, vállalkozók lakták. A fürdőszobás otthonok fűtését cserépkályhával oldották meg. A cselédek pedig a konyhák vaskályháit fával gyújtották be. A fürdőszoba nélküli lakásokban iparosok, kiskereskedők és az alkalmazottak kaptak helyet. Volt híres lakója is a háznak, bizonyos Würtz Ádám grafikus, és textilműves felesége, valamit Bánki Zsuzsa színésznő szülei is itt éltek. Apja épp a második emeleten üzemeltette fogorvosi rendelőjét.

Az 1920-as években Posch Ferenc helyiséget bérelt a földszinten. Az itt működő söröző és étterem is igen népszerű volt. A jelenleg parkolóként használt nagy udvaron a sör mellett, élénk társasági élet is folyt a növényekkel díszített sörkertben. A háború előtt átmenetileg, a második emeleten a Színművészeti Főiskola foglalt helyet. 1944-ben ezen az emeleten Háry Józsefék sarki lakásában érte bombatalálat a házat, melyben a kupola is annyira megsérült, hogy azt végleg eltávolították. A színház Vas utcába történt átköltözését követően (a politikai tiltások következtében) újra visszatért a házba a kultúra, de immár egy negyedik emeleti „lakásszínházként”. A háború idején több sorsüldözött is menedékre lelt az épületben, mert a pincékben és a padlásokon vészátjárók voltak.  A háború után a földszinti helyiségek is megváltoztak. Hol van már a régi söröző-étterem?! 1947-től egy 50 fővel működő ruhakészítő szalon és az Ofotért  fotó laboratóriuma osztozott sokáig a helyen.

 
Tán éppen a fotólabor miatt, mikor emlékképeimet újra előhívtam, kalandos utam egyetlen szemtanújára bukkantam, akivel még az oszlopos csarnokban futottam össze. Inkognitóban érdeklődtem, látta-e a hely szellemét, vagy tud-e róla bármit is? Azt felelte, hogy a földszinten már jó ideje idősek klubja működik, s tőlük tudja, hogy ezen a kapun bizony hintók hajtottak be valaha. Hm, ki tudja?... Az is lehet, tán ők még lovaskocsin érkeztek. Aki nem hiszi, járjon utána! ;)



Forrás:
Helyszínbejárás 2013. 
Adalékok a Belváros történetéhez. - Budapesti Városvédő Egyesület, 1993. / Bozóky György
epiteszforum.hu