2013. október 1., kedd

Óbudai Gázgyár

Tudtad?

Virágzó vállalkozás Óbudán – régen és ma


2012 tavaszán és idén márciusban jártunk már az Óbudai Gázgyár két lakótelepén, s bíztam benne, hogy nem kell sokat várni rá, hogy az egykori gyárba is betekintést nyerhessünk. Hétvégén a Design Hét keretében rendezett ipari túrák egyikeként nyílt lehetőség közelebbről is megismerkedni ezzel a területtel.
Mivel a gázgyár megmaradt épületei és területe is – különböző újrahasznosító és állagmegóvó intézkedések miatt építési terület, bánatomra a bejárás most sem volt teljes. A Beleznay Éva által tartott séta viszont a tekintetben is élmény volt, hogy újra felelevenedett bennem is az a régi hangulat, mely a gyár dolgozóinak mindennapjait meghatározta.


Virtuális sétánkat kezdjük tehát a gyár történetével.
A szénből előállított városi gázt a lakosság egyre növekvő fogyasztási igénye hívta életre. A gyárakban ilyen módon előállított termék a gázlámpák világítását, kombi sparheltek és gáztűzhelyek, valamint a gázbojlerek működtetését tette lehetővé. Az 1910-es év végére a Józsefvárosban, a mai Margit körúton, Újpesten és a Ferencvárosban működő légszeszüzemek elérték kapacitásuk maximumát. A lakosság növekedésével járó városi terjeszkedés az üzemek bővíthetőségének gátat szabott. Ez a teljesítményük hiányosságát eredményezte. A Pesti Napló 1911-es hasábjairól kiderül, hogy, az utcai gázlámpák a korábbi éjfél helyett, már este 11-kor a várossal együtt nyugovóra szenderültek. A növekvő igények megfelelő kielégítése megoldásért kiáltott.




gázlámpa-gyújtogató
Utca a Tabánban gázvilágítással

 

Nemzetközi pályázatot írtak ki 1908-ban, melyben egy olyan gázgyár létesítése volt a cél, mely elegendő területet biztosít a növekvő igényeknek. Közút és vasút mellett helyezkedik el, bekapcsolható a vízi közlekedésbe, és működéséhez a jelentős mennyiségű víz is rendelkezésre áll. A III. kerületi Homokosdűlőn fekvő területre szánt üzem tervezetét a zürichi gázgyár igazgatója, Albert Weiss, a légszesztársulat műszaki igazgatója, Bernauer Izidor valamint Schön Győző üzemvezető mérnök készítették el. Az építés vezetője Heltai Ferenc lett. A hároméves munkát követően 1913. december 16-án helyezték a gyárat próba jelleggel üzembe. A korábbi, józsefvárosi, budai (majd két évre rá a ferencvárosi gyárak is) bezárták kapuikat, és a főváros teljes gázszolgáltatását az óbudai üzem vette át, melyet 1914. június 15-én ünnepélyes keretek között Bárczy István főpolgármester nyitott meg.

 
Óbudai Gázgyár helyszínrajza

Látkép

 

A 27 hektáros, háromszög alakú területen kapott helyet a hatvágányos rendező-pályaudvar. Többek között az Északi vasúti hídon a gyárba naponta átlagosan 80 vagon szén érkezett és került később a szén- és a kokszraktárakba. Egyes berendezések, mint például a lepárló kemencék fűtésére elektromos áramot használtak, ehhez azonban szükség volt egy generátor házra is. A gáztisztítás következtében a keletkező különböző anyagokat más-más iparágak használták fel – a kinyert ammónia például a műtárgya-alapanyaga.


Gázmérők és nyomásszabályozók terme
Nedves tisztító berendezés
Főgázmérők szerelés alatt
generátor telep



A gyártás felfelé ívelésének elsőként az I. világháború okozott némi fejtörést. A katonai behívók sora a szakemberek hiányát eredményezte. A fronton 72 dolgozó lelte halálát. Erről tanúskodik az oroszlános örökmécses szobor is, mely a mai napig látható itt. A háború a külföldről beérkező jó minőségű szén utánpótlását is hátráltatta. A kialakult helyzet miatt kezdetben kedden és pénteken szünetelt, de volt, hogy több napra leállt a gázszolgáltatás.




A gyártás a 20-as évre normalizálódott, ám 1942-re az Óbudai Gázgyár elérte terelőképességének felső határát. A II. világháború nem csak létszámhiányt, de a légitámadások miatt súlyos károkat is okozott. A gázszolgáltatás ismét szünetelt egy időre. A nyersanyag hiánya új megoldást vetett fel. Növelték a kalóriaértéket, a gáz minőségét, kiépítették a cseppfolyós PB-gáz vasútról történő fogadását. A lakossági földgáz nagyarányú felhasználása egyre nagyobb teret hódított. Az 50-es években a növekvő igényeknek a gyártás már nem tudott eleget tenni. A jelentős elhasználódás és a sorra leépített berendezések végül a 71 évig működő szénfeldolgozó üzem megszűnéséhez vezetett. Az utolsó munkás 1984. október 15-én adta le a portán a kulcsot.



Az Óbudai Gázgyár látképe leállás előtt
A szénalapú gázgyártás vége

Azóta új idők járnak. A lassan 30 éve üzemen kívüli gyár területének egyes berendezései, épületei elbontásra kerültek. Ami például műemléki védettséget kapott az a messziről is látható csíkos víztorony, és mellette a tömzsibb kátránytárolók. A négyszintes, két hatalmas 56 méter átmérőjű gáztárolók lebontásra kerültek. A nedves- és száraztisztító, valamint az óraház, ahol a gázmérő berendezések voltak, még láthatók.



Gázfejlesztő kemencék az első években

 
A kemencesor bontása

Víztorony és a kátránytornyok
Állagmegóvás 2013.




Az alábbi képeket pedig Gábor bocsátotta rendelkezésünkre a gyár korábbi állapotáról. Köszönjük! :)










Az üzem déli része Graphisoft Park néven került kialakításra. A Duna-part és a Gázgyár utca által közrefogott szépen gondozott területen különböző cégek irodaházai harmonikusan illeszkednek, emberléptékű megjelenésükkel a megmarad műemléki épületekhez. Az egykori igazgatósági-, a munkásjóléti-, a rendőrlaktanya- és mentőállomás épületeit felújították. Itt oktatási, képzési központok, campus kerül folyamatosan kialakításra. A hatalmas parkban a modern épületek megható folytatásai a történelem egymásra rétegződésének. Az egykori virágzó technológia és a gyári munka megbecsülése, a munkások környezetében igényesen kialakított építészeti megoldások eszméje mind-mind tükrözik a mai kor piacvezető cégeinél is megjelenő környezeti igényességet.












 
Forrás:
Design Hét – 100 Éves Házak. Vezetett séta Beleznay Évával
vgfszaklap.hu- Óbudai Gázgyár története 3 részben.

2 megjegyzés:

  1. Én sajna lemaradtam erről a rendezvényről. A víztoronyhoz szerettem volna elmenni. A honlap szerint még volt hely, elküldtem a regisztrációt, de azt a választ kaptam, hogy már betelt a keret és majd frissül a honlap is :(
    Örülök, hogy Neked összejött - Nekem ezek a kedvenc ipari tornyaim.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.