Magyar Mezőgazdasági Múzeum

Fedezd fel!

Bálterem szivárvány boltívek alatt

Nem bírom ki sokáig a városom nélkül! Hiányzik. Öregszem nélküle, na! :) Lépten-nyomon azt veszem észre, hogy saját történeteim szereplőivé váltam. Olyan régen voltam már része a városnak, hogy az egykor blogra megírt, újra felújított házaim már megint elszürkültek, és azok, melyeknek éppen málladozó szépségéért és romantikájáért szerelmesedtem, azok egészen idegen, ismeretlen habos ruhát öltöttek. Furcsa, de már számomra is koruk lett azoknak a házaknak - az én házaimnak - miket egyszer tetőtől-talpig bejártam és meghallgattam mit suttognak nekem. 

Ilyen pl. a Krúdy Gy. utca 11. is :)

Mióta újra több időt töltök a városban elsőként az tűnt fel, hogy milyen intenzíven érzem az illatokat. A város illatát. Nem a szmogra gondolok, sokkal inkább az üzletekből kiáradó jellegzetes áru-illatra, vagy a mellettem, gurulós bőröndökkel szélsebesen elrobogó turisták parfümös illatfelhőjére, ami forgószélként pörget meg. :)

Hétvégén leesett az idei második hó! :) Átsétáltam a Ligeten. Komplett tömeget alkottak a hóemberek. Utam ismét a Vajdahunyadvárhoz vezetett. 2014-ben már jártunk itt, akkor kívülről néztük meg a reneszánsz szárnyat. Most a hidegre való tekintettel inkább beljebb melegedünk, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumnak otthont adó teljes épületben. Az állandó kiállításról nagyon szép és informatív anyag olvasható egyébként a honlapon, ami szerintem szuper kedvcsináló is egyben. Én azonban az épület belső szépséges szivárvány színeire és gótikus hálóboltozatára szeretném felhívni a figyelmet! :)

Kezdjük talán a kapuban, illetve mielőtt átlépjük a küszöböt, vessünk egy pillantást Darányi Ignác megújult szobrára. Az egykori földművelésügyi minisztert, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és több kutatóintézet alapítóját Kisfaludi Strobl Zsigmond – mint egy-két szomszédját – őt is egy helyes kis padra ültette kedvenc épülete mellé, hol ide, - mások - hol oda. :) Figyelemreméltó a talapzaton olvasható mondat is, mely önmagában kincset rejt: „Ha emléket keresel, tekints körül!” A szobor kicsinyített mása az épületben is megtalálható. A falakon pedig sok helyütt láthatók az épület eredeti tervei is, Alpár Ignác szépséges rajzaival.

Az 1896-os millenniumi ünnepségek után 1907. június 9-én újra megnyíltak az újjáépített Vajdahunyadvárban a Magyar Mezőgazdasági Múzeum állandó kiállításai. A nehéz kapun belépve szemben egy hosszú meredek márványlépcső vezeti a szemet feljebb és feljebb. A lépcső felett díszes keretben Cicero idézet olvasható: "Nihil melius nihil homine libero dignius, quam agricultura". – „Semmi sem méltóbb az emberhez, és semmi sem tesz szabadabbá, mint a földművelés”. 

Két oldalt emléktáblák szegélyezik a ruskicai márványból készült baluszteres lépcsőházat. Felettünk a neobarokk csillárt Kissling Rudolf és Fia cég alkotta, s egykor a királyi-termet díszítette. Elhaladva a hatalmas csillár alatt, a gondolat, hogy odafent valami különleges látvány tárulhat elénk, csak gyorsítja a lépteket. Szemben kazettás tükörajtó fordítja meg tekintetünket. Két oldalt a kőkorlátok védelmében halványsárga falon gazdagon díszített habcsók stukkók groteszk arcai teszik mozgalmassá a teret. A nehéz drapériával takart íves ablakok mellett a mennyezetről pislákoló hangulatfény szűrődik be a  hatszögletű ökörszem ablakokon. A boltíves kapu újabb teremhez vezet, melynek közepén ovális kivágás enged letekintést a földszintre. 

A bejárattól jobbra íves folyosón keresztül juthatunk fel a toronyba, ahonnan még a zord idő ellenére is izgalmas a kilátás. Jó látni a lentről szinte kivehetetlen szobrocskákat. Az pedig mindig is érdekelt, hogy vajon mi lehet a hátsó nagykapu mögött, ami mindig zárva volt. ;) 

A gótikus szárnyban gazdag kiállítási anyagok felett minden terem más és más íves boltozatot mutat. Azt is érdemes megfigyelni, hogy egyes bemutatott gazdasági részek milyen motívumokkal köszönnek vissza a falfestésekben. Kecskefejek, szőlőlevelek, agancsok, gyógynövény levelek bújtak meg a színes mintákban. Az erdészeti kiállítás épp azért olyan izgalmas, mert a boltívek alatt sétálva olyan, mintha egy erdő lombkoronája lenne felettünk! A halászat történetéhez szintén egy lépcsősor vezet, végében egy óriási gótikus rózsaablakkal. A következő teremben egy sor agancs-erdő sűrűjében találjuk magunkat és itt-ott őzek, vadnyulak futnak át a havas tájon. Érdekes látvány a selyemhernyók tenyésztése és a méhészet is. Igazán szép munka lehetett ezeket a maketteket, kis emberalakokat elkészíteni. :) Az alsóbb szintekre érve újból rácsodálkozhatunk a színes ólomüveg ablakokra, mielőtt kilépnénk a múzeumból. 

Ha már itt járunk, érdemes megváltani a belépővel a tó felőli kapu mellett magasodó toronyba is jegyet, mert a kis hídról egészen más szemszögből látszik a környék. Egy képkiállítás itt is hűen szemlélteti, hogy a II. világháborúban hat bombatalálat és több belövés is érte az épületet. 

A helyreállítás 1948-ban Hajós Alfréd vezetésével folyt, aki maga is jelen volt Alpár irodájában, mikor az eredeti tervek készültek. A sérülés nem csak az épületben okozott helyrehozhatatlan károkat, de a kiállítás anyagának egyharmada is megsemmisült.

Azóta azonban sok csónakázó megkerülte már a kis szigetet és megannyi turista csodálkozott rá az egykori pavilon máig látható stílus-kavalkádjára. :) Mára a megszokott kerékvágásban működnek tovább az erdők, a baromfiudvar, a lovardák és a vadállatok is élnek, mint hal a vízben – legalább is itt a Vajdahunyad várának szivárványos boltozata alatt. :)

  

Forrás:

Helyszínbejárás 2018. január

Helyi ismertető tablók és képek

Magyar Mezőgazdasági Múzeum