2013. október 10., csütörtök

Istvánmező ősszel

Láttad már?

Séta a Városliget szomszédjában



Már régóta terveztem, hogy sétálgatok a Thököly – Ajtósi Dürer sor – Hermina út – Dózsa György út által határolt területen. Az Istánmező viszont ennél nagyobb területet foglal magába. Nevét József nádor fiáról, Istvánról kapta, aki az ország utolsó nádora volt.


Ez a bejegyzés most nem egy épület történetét meséli el, csupán olyan képet ad, ami mindenki számára elérhető. Ez a kép-galéria nem akar többet mutatni, mint ami. Most kivételesen nem néztem be egy lépcsőházba sem, és nem kutattam fel történeteket. Persze a beszélgetések egy-egy kertben sétálgató, vagy macskát etető nénivel most sem maradtak el, de erről majd egy másik alkalommal esik szó. Nem szeretnék most egy épületet sem kiemelni, de szerencsére itt is megtaláltam mindent, ami miatt szeretem Budapest építészetét. Láttam több klinkertéglás házat is, amik mellett sosem tudok elmenni anélkül a buta gondolat nélkül, hogy „vajon hány téglából épülhetett?” :) De láttam jó pár szecessziós csodát is, habos Lechner-félét és ugyan ebből kései stílusút is. Voltak szép fafaragású svájci házak, kellemes kis villácskák, lombos fák, a nagy levelű vadszőlők ölelésében.
Kellemes nézelődést! :)










 













2 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.