2013. április 30., kedd

Ferenchalmi Szűz Mária-kápolna

Nézz fel!

Sissi imái a lombok árnyékában


Időutazásaink során, tavaly már eljutottunk Zugligetbe villamossal és a szép János-hegyet is „megmásztuk”. Sétánk most arra a forgalmas, kanyargós útra visz, melyen sokan Budakeszi irányába hagyják el a várost. Mi azonban elidőzünk még ezen a környéken, hiszen a körülölelő gazdag növényvilág szebbnél szebb régi, százéves villákat, épületeket rejt.

Kramerlauff Ignác, tárnokszéki titkárként kezdte pályafutását, majd Buda aljegyzőjeként és városi tanácsosként tevékenykedett. Mikor 1790-ben II. Lipóttól nemesi címet kapott, nevét Kramerlaufról Kalmárffyra változtatta. A budai városbírói tisztségét ekkortól már új nevével tölthette be. Nejével, a nemesi származású Reinprecht Katalinnal közös birtokukon itt, a Ferenchalom területén, saját költségükre egy kápolnát terveztettek. A Hárshegyi- és Budakeszi út sarkán, az út felett egy kis templom magasodik a sűrű növényzet takarásában. Az 1822. október 6-án Szűz Mária és Nepumuki Szent János tiszteletére felszentelt épület, részben az egykori budaszentlőrinci pálos kolostor (romjai a Gyermekvasút, Szépjuhászné állomásánál láthatók) köveinek felhasználásával készült el. A kis kápolnának Sissi is gyakori látogatója volt, mikor gyermekeivel, Gizellával és Rudolffal 1866-ban a szomszédos villában töltötték a nyarat, Kochmeister Frigyes báró invitálására.

Amikor 1927-ben a főváros Kalmárffy örököseitől megvásárolta a kápolnát, szépen restaurálták és oldalsekrestyével bővítették. A Nepomuki Szent János képét ábrázoló főoltárképet Raksányi Rezső készítette. Belső berendezése a fa karzattal még a II. világháború idején is sértetlen maradt. Pusztulása ezután kezdődött, s az elmúlt években egy tűzeset is tovább rontott állapotán.

A kéttornyos, neogótikus kápolnához pár lépcső vezet fel az úttól, melyet mára rozsdás vaskapu és szögesdrótos kerítés véd a betolakodók ellen. Kertjét a növényzet sűrűn benőtte már. Szép, fehér homlokzatán szolid díszítések láthatók. Ablakait rács fedi. A tornyok között az oromzaton Kalmárffy és Reinprecht család címere látható. Erős lakattal lezárt, megviselt fa ajtaján egy-egy rés enged betekintést a hajdan volt szép belső térbe. 


A kis kápolnát az utolsó hónapokig a KÖH kezelte. Tetőszerkezete a tűzeset után felújításra is került. A Nyék-Kurucles Egyesület önkéntesei is szívükön viselik az épület sorsát, és amennyire lehetőségük nyílik rá, óvják és rendben tartják. A Magyar Építész Kamara oldalán olvasható 2011-es fejlemények alapján az épület a Máltai Szeretetszolgálat tulajdonába került, akik gyerekek részére szeretnének itt foglalkoztatót, valamint a felügyelőknek vizesblokkal ellátott szobákat létesíteni. A szabályozási tervek alapján a kápolna bővítését a föld alatt kívánják megvalósítani.


Forrás:
Helyszínbejárás 2012, 2013.
Házak, kertek, emberek – Nyék-Kurucles Egyesület. Budai Polgár Könyvek II. 2002.
muemlekem.hu
mek.hu






 


 




 

 





A tűz előtt

 



2 megjegyzés:

  1. Sosem voltam még itt. Köszi:)

    VálaszTörlés
  2. A szívem vérzik ezért az elhanyagolt, romos templomért. Naponta látom, a közelben lakom. Csalódtam a Máltai Szereteteszolgálat képviselőiben. Ilyen gyönyörű környezetben a templomot kellene felújítani, és az udvart kellene gyermekprogramokkal hasznosítani, a föld alatti elképzelés helyett.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.