2013. február 5., kedd

Krúdy Gyula utca 11.

Fedezd fel!

A málló romantika lépcsőháza


A Lőrinc pap tér sarki épülete azért feltűnő jelenség, mert felújítatlan homlokzatain ma is látszanak az idő vasfogával megrágott sebek. A ház kiváló ellenpéldája a „nem minden arany, ami fénylik” mondásnak, hiszen szürke hangulata mögött egy hajdan volt fényűző világba csöppenhetünk.

Klauschek Ignác és neje Bill Fanni még az 1850-es évek elején adtak 7.500 forintot a telek tulajdonjogárét. 1898-ra az akkor még József utca 29. 58.5000 forintért cserélt gazdát. Az új tulajdonos Reusz Henrik és neje lett. Építési engedélyt a „homlokzatnyerés” címén befizetett 9.184 forint ellenében kaphattak, mivel tervezett háromemeletes bérházuk „a már létesített térre kiugrik”. 

A nagybirtokos Reusz közgazdaság terén szerzett érdemei elismerésével magyar nemességet nyert, majd felvette a Ráthonyi nevet. Bérpalotájának kapuján még épségben látszik erről árulkodó címere is: a koronán könyöklő kar, három búzakalászt tart.

Az épület sorsa 1916-tól a Királyi Magyar Tudományegyetemi Alap kezelésébe került, majd 1917-től a Collegium Marianum Intézeteként működött, melyet a tanulmányaik miatt fővárosba került lányok számára alapítottak. Az Isteni Megváltó Leányai Rend igazgatója dr. Mészáros József érseki helynök volt. Az úrinőket is számláló 110 egyetemi hallgató mellett 30 árva lány is lakott az intézetben, mely a II. világháború idején 150 üldözöttnek is menedéket adott. Az 50-es évektől, az államosítás után a Pázmány Péter Tudományegyetem fiúkollégiuma lett. 1956 óta lakóházként működik.

A házat tavaly felállványozták. A tetőtér beépítése félbe maradt, és a felújítás sem történt meg. Belső terei a több mint 100 éves állapotot patinás hangulatban őrzik. A málló vakolat mentén az enyhén ellipszis alakú lépcsősor lélegzetelállító látványt nyújt! Megsárgult, foltos falak, kovácsoltvas korlát, a hengeres térbe nőző díszes, kerek ablakok és a terrazzo burkolat helyenként látható mintája, a múló évekről árulkodnak. Reméljük, a palota sarkán álló szárnyas oroszlán még hosszú évekig védelmezi ezt a szépséget!


Forrás: 

Helyszínbejárás
Adalékok a Belső-Józsefváros történetéhez: Budapesti Városszépítő Egyesület – 1985.
mek.oszk.hu





Lőrinc pap tér sarki épülete

Szárnyas kőoroszlán





Ráthonyi címer, kalászt tartó karral

Oldalsó bejárat a lépcsőházba
 
"1.számú lépcsőház" kopott felirata


Patinás lépcsőház
Örvény
 
 



 

 
















Itt még megvan az eredeti mintás terrazzo



 

9 megjegyzés:

  1. Már hiányoltam erről a házról a posztot, nagyon szép! :)

    VálaszTörlés
  2. Remek poszt, remek fotókkal. Vicces mai füllel hallgatni, hogy milyen összegeken cserélt gazdát. Persze más világ volt. Nagyon tetszenek a fotók. A címert és a tekergő lépcsőt bemutatók különösen tetszenek. Köszönöm, hogy megosztottad velünk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ezeken az összegeken én is mosolyogtam! Sőt, ennyiért még most is simán megvehetnénk. ;) Örülök, hogy tetszett! :)

      Törlés
  3. Kiegészítésül a ház kőarcai:

    http://www.koarcok.hu/koarcok/krudygyula/11.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, hogy megosztottad velünk és közelebb hoztad az arcokat! :)

      Törlés
  4. Mennyire kar, hogy meg nem ujitottak fel.
    Mindig orommel olvasom a posztokat. Koszonet a megosztasert.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Háát, nem biztos, hogy a felújítások mindig előnyükre válnak ezeknek az épületeknek. Sokszor annyira sterilek lesznek és elveszítik az igazi hangulatukat. Örülök, hogy még így "eredetiben" láthatom. :) Persze, nagyon kíváncsi vagyok, milyen lenne, ha felújítanák.

      Törlés
  5. Azóta nyílt benne még egy kocsma (az egyik földszinti ablakból ajtót csináltak, ott lehet bejutni). Hátha a bérleti díjból jut a felújításra is...

    VálaszTörlés
  6. Volt szerencsém ebben a házban járni. Engem is lenyűgözött a látvány, romjaiban is feltárta szépségeit. Fotóztam is, szerelmese vagyok a régi épületeknek. A házról készült fotóim itt láthatóak http://indafoto.hu/nevetnijo/bp_viii_krudy_gyula_utca_11/page/1

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.