2012. június 19., kedd

Kölcsey Ferenc Gimnázium

Tanulmányozd át!

Bizonyítványosztás!


A középiskolát eredetileg 1798-ban alapították az V. kerületi Magyar Királyi Főgimnázium fiókiskolájaként. A növekvő létszám sürgette egy önálló épület megszületését. A területválasztás a Madarász család Munkácsy Mihály utcai telkeire esett.

Az iskola megvalósítására kiírt pályázatot Kőrössy Albert Kálmán nyerte „Vörösháromszög” jeligével. Kapuit 1909.04.14-én nyitotta ki. Az I. világháború idején azonban hadikórháznak elfoglalták. A helyreállítását követően 1920-ban vette fel az intézmény Kölcsey Ferenc nevét. Ekkor kezdték meg a francia, olasz, német nyelvek oktatását. Ám a fő profil a mennyiségtan és a természettudomány volt. A II. világháború alatt bevezették a honvédelmi ismeretek oktatását, mert a felsősöket tűzoltói, segédrendőri, légvédelmi szolgálatra osztották be. A háború nagy károkat okozott. Ivóvíz és fűtés hiányában a Széchenyi fürdő termében folyt a tanítás.

A nyitott udvarú, U alakú épület díszei szecessziós hatásúak. A tetőn kis tornyocskák, az ajtókon faragott díszek láthatók. A homlokzaton koronás címer és az iskola neve olvasható. Az épület bejáratai a lépcsőházakkal, a hátsó sarkokban nyílnak. Lépcsői márványhatásúak, korlátja sötétszürke kő, padlóját terrazzo díszíti.

 
Az iskolának híres tanára volt a költő Babits Mihály, de itt végzett pl. Vitray Tamás TV-riporter is. Az elmúlt években a nyelvoktatás a fő profil, de matematika-fizika tagozatot és sportosztályt is indítanak.
 
… de előbb jöjjön a VAKÁCIÓÓÓ! :-)

Kellemes pihenést mindenkinek!

 
Forrás:
Adalékok a Külső Terézváros történetéhez. (Budapesti Városvédő Egyesület – 1998)
www.kolcsey-bp.hu




VI. kerület Munkácsy Mihály utca 26.


Kölcsey Ferenc Gimnázium az 1900-as években


Díszes pártázat névvel és címerrel


Díszes bejárati kapu kőfallal


Óriási udvar az U alakú épülettel


Belépve széles lépcső fogad


Korlát magyaros motívummal


Zegzugos lépcsőház


Hosszú folyosó terrazzo burkolattal


Mennyezetdísz


Lépcsőforduló



Tömzsi oszlop

Na, jó volt a bizonyítványotok? ;-)

2 megjegyzés:

  1. Hát a héten mindenki iskoláról ír? ;)
    Szép épület és milyen jó kis udvara van. Ritkán járok arra, és sosem voltam bent, úgyhogy köszi az élményt!

    VálaszTörlés
  2. Szabad tudni, miért éppen ez a bizonyítvány lett a "zárókép"?

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.