MÁV lakótelep – Rákospalota
Az 1869-ben alapított Magyar Királyi Államvasutak (MÁV) – mint ahogy pl. az Óbudai Gázgyár vonatozásában is láthattuk – dolgozói számára nem csak munkát adott, de a lakhatást is igyekezett szervezett módon és magas színvonalon megoldani. Az első utunk az M3-as bevezető szakaszára visz, ahol a Rákos út, Széchenyi út, Vasutastelep utca és Wesselényi utca által határolt területen teszünk egy kellemes sétát. (Térkép)
Az 1900-as évek elején az Országos Magyar Gazdasági Egyesület, illetve nagyobb részben Károlyi István gróf tulajdonában a környező területen szőlőültetvények voltak. Ennek egy részét a MÁV már 1889-ben elfoglalta, hogy a vasút számára Vác felől Óbuda irányába a közvetlen kanyarodást lehetővé tegye. A szőlőültetvény kipusztulását követően ez a terület a MÁV részére kiválónak bizonyult arra, hogy felépítse Budapest legnagyobb kocsiszerelő műhelyét, mivel a Nyugati pályaudvaron 1847-től üzemelő karbantartó állomás, a rohamos fejlődés miatt már szűkösnek bizonyult. Az új vágányhálózat építését és az Istvántelki Főműhelyt 1903-ban kezdték megvalósítani.
Az itt dolgozó több száz munkás részére a vasúttársaság komfortos életkörülményeket biztosított, a vállalat felé tett teljes elkötelezettségük ellenében. A munkások és tisztviselők elhelyezésének megoldására két ütemben zajlott építkezés.
A mai Rákos út, Szent Korona útja, Ozmán utca, Széchenyi út által körbezárt területen 1907-től 30 darab, WC és fürdőszoba nélküli, négylakásos, földszintes kis házak épültek, melyek mindegyikéhez, sövénnyel elválasztott kis kert tartozott. Az Ozmán utcától a Vasutastelep utcáig 1904-től, a második szakaszban építkeztek. A szecesszió jegyeit magán viselő és már vezetékes vízzel is ellátott(!), kétemeletes, lakásonként egy-, ill. kétszobás házak, a földszintesekhez képest jóval elegánsabbak voltak. Itt már jobban ügyeltek a lakók kényelmére, hiszen nagy előszoba, konyha, éléskamra és WC is – igaz, fürdőszoba nélkül –tartozott a 252 új lakáshoz. A lakók önálló kertrészükön veteményest gondoztak, de sertést és tyúkot is tarthattak. A közel kétezer lélekszámú telep az 1920-as, 30-as években élte fénykorát.
Mivel a megmaradt telepet ma már csak lakóházak alkotják, nem meglepő, hogy feltűnést kelt, ha a helyiek kis falujába idegen érkezik. Látogatásomkor két idős úrral beszélgettem, akik korábban a MÁV alkalmazásában álltak. Tőlük tudtam meg, hogy a főműhely területén régen munkáskaszinó és sporttelep működött, illetve egy népfürdő is létesült – kiváltandó a lakások fürdőszoba hiányát. A Kultúrházban könyvtár, biliárdterem és mozi is várta a munkásokat, de itt gyakorolt a MÁV fúvós és szimfonikus zenekara is. Az iskola mellett a telepen piac és kertészet is szolgálta a lakók kényelmét.
A terület többször is a városrendezés áldozatául esett. 1945 után a lakások állami kézbe kerültek. 1970-től 10 év leforgása alatt a korszerűtlen kis földszintes házakat és egy emeletes házat is lebontottak. Helyükön ma nagy lakótelep áll. A korábbi egységet ráadásul az M3-as autópálya szakasza is kettévágta. Az egyforma típustervekről mintázott emeletes, két L alakú, 2x6 lakásos épületek lakásméretei eltérők voltak. Sokan, azóta az eredetileg kb. 50-60 nm-es lakásaikat átépítették és a hátsó nyitott verandákat is beüvegezték. A megmaradt, összefüggő terület védelmére létesült a MÁV Telep Baráti Köre. Az egyik, idős beszélgetőtársam jegyezte meg, hogy a telep közepén állt óvoda bontása után felszabadult területen sikerült megakadályozniuk egy új lakópark felépítését.
A beszédes nevű utcákban (Mozdonyvezető, Mozdonyfűtő, Vasutaskert, Vasutasház utcák) sétálva látható, hogy csigavonalas, íves pártázatok adják az épületek egyik jellegzetességét. A „mézeskalács házakra” jellemző spaletták itt a zöld minden árnyalatában és minőségében megtalálhatók – már, ahol még nem szedték le. A tetőformák sokfélesége és az eltérő ablaknyílások teszik változatossá az épületeket.
A Szent Korona útjáról nyílik egy U alakú, az előzőektől eltérő épülettömb, mely okkersárga színt kapott. Külön érdekessége az a tipikus, fehérre festett betonkerítés, melyet a vasúti megállóknál is láthatunk. Az Istvántelki Főműhely magasabb beosztású dolgozói, a tisztviselők kaptak itt lakásokat. A központi udvar közepén 4 oldalról, lépcsős lejárat vezet a vasajtós óvóhelyekre. A két épülettömb 3-3 lépcsőházában eredetileg talán 8-8 lakás lehetett. A hozzájuk tartozó hátsó kertekhez keskeny utacskák vezetnek. Itt még sok helyen állnak - bár nyilván eredeti rendeltetésükhöz képest használaton kívül - a sertés- és tyúkólak.
Érdemes elsétálni, kirándulni ebbe a kedves kis „faluba”, ahol szemmel láthatóan megállt az idő! Csend, béke és nyugalom van itt. Idős nénik gondozzák virágaikat, kiskertjeiket, és macskák nézelődnek az ablakpárkányból.
Forrás:
Helyszínbejárás 2013.
bpxv.blog.hu
Istvántelki Főműhely
epiteszforum.hu
old.ktenet.hu
MÁV-telep |
Változatos tetőszerkezet, íves díszítéssel |
Macska az ablakban |
Itt is megvannak még az eredeti spaletták |
Jellegzetes kerítés |
Beszédes nevek |
Típusépületek |
Típusépületek |
Típusépületek |
Hátsó udvar |
A tisztviselők háza... |
... jellegzetes csúcsos sarokkal |
... és változatos ablakokkal |
A belső udvar homlokzata |
Kakukktojás a szimmetriában ;) |
Az U alakú tömb... |
... egyik lépcsőházi bejárata |
Ahol megállt az idő: régi, kopott táblák |
Kijárat a lépcsőházból a hátsó kertek felé... |
Ahol megállt az idő: tyúkólak |
A tyúkok varrni tanulnak :) |
Ahol megállt az idő: Lenin utca 11. |
Variációk egy témára :) |
Variációk egy témára :) |
Kiskertek virággal... |
... és macskával |
inkább németesebb épületek, semmint angolosak-finnesek-népiesek
VálaszTörlész
Igen, ezek kicsit másképp "mézeskalácsosak" :). Talán, kicsit hasonlítanak azért Wekerlén a társasházakra, persze más...
VálaszTörlésVan Ferencvárosban is MÁV lakótelep (ma már MÁV-Aszódi lakótelep néven), ahol egészen pontosan ugyanolyan házak találhatók, mint a fentebb szereplő képeken az U-alakú, a Gyáli út pályaudvar felőli végén öt épület, mögötte öt utcányi kertes házzal. Érekes lenne együtt olvasni a rákospalotai és a ferencvárosi MÁV telep történetéről!
VálaszTörlésEmm
Köszönöm szépen a tippet! ;) itt van a folytatás: http://lasdbudapestet.blogspot.hu/2013/06/mezeskalacshazak-sinek-menten-ii.html
Törléshát, nekem a környéken mászkálva elég nyomasztó volt a miliő, a kertekbe buherált építményekkel együtt...
VálaszTörlés...de a telep történetének összefoglalása érdekes, köszönöm.
VálaszTörlésKíváncsi vagyok,rátalálsz-e a Jancsitelepre?
VálaszTörlésHű, ez tényleg meseszerűen hangzik! ;) Nem hallottam róla! Merre van? :)
TörlésHungária krt. 1-3 az MTK stadionnal slégen szembe.
VálaszTörlésMegtaláltam :) http://lasdbudapestet.blogspot.hu/2013/06/mezeskalacshazak-sinek-menten-iii.html
TörlésSzeretnénk elbeszélgetni szeptember 26-án a MÁV telepi házakról a Csokiban az anno klubosokkal.
VálaszTörlésCsokonai Müv háznak van egy régi kis filmje is , ami levetítésre kerül.
Szeretnénk ha Ön (te)is ott lenne-nél
!!
Tisztelettel: Mátyás Gyöngyi o6 7o 5o4 6o 54.
Mindenkit szeretettel várunk, akit ez érdekel.!!(Eötvös u. 66)
Köszönöm a meghívást, megtisztelő! :) Ott leszek feltétlenül!
TörlésNos ha valaki részese szeretne lenni a máv telep hangulatának, 10,7M forinttól megteheti.. :) Eladó mávtelepi lakás: http://webextra.hu/lakas
VálaszTörlés:) Köszönjük!
TörlésSajnos nagyon sok ház és portája az enyészeté, mert nem gondos lakók lakják. Mindent másoktól várnak el és semmit nem tesznek saját környezetükért.Tenni kellene azért , hogy ne így nézzenek ki és ez nemcsak pénz kérdése.
VálaszTörlésSzia Veronika! Ugye nem felejtetted el, hogy szept. 26-án várunk a Csokonaiba egy kis beszélgetésre. . 1153 Eötvös u. 66.
VálaszTörléspuszi Rákospalota anno----Mátyás Gyöngyi
Kedves Vero!!.... elhagytam a cetlit amire a telcsiszámodat felirtam.
VálaszTörléskérelek majd . irj nekem. Köszi szeles.gyongyi@gmail.com.
Kedves Vero! Reméljük, hogy ezt az áldozatos, nem kis fáradtsággal járó munkát folytatni fogja. Budapest nagy és sok szép szeglete van! A végén majd egy könyvet is összeállíthatna a gyönyörű képekből és az érdekes írásokból. Addig is szeretettel várjuk az újabb blogokat! Kívánok Önnek sikerekben gazdag, termékeny alkotómunkát 2015-ben is!
VálaszTörlés:) Köszönöm szépen! Könyv, hát... az is lesz talán valamikor... A cikkek megmaradnak itt, tavasszal, ha jó idő lesz, újra elő lehet venni olvasgatni, és bejárni a várost a Kolóniától a többi szép és érdekes városrészig! ;)
TörlésKedves fórumozók!Másfél évvel ezelőtt költöztünk családommal a Szent Korona utcában található U-alakú társasházba.Nagyon szívünkhöz nőtt a környék és maga az épület is.
VálaszTörlésAmennyiben rendelkeznek régi fotókkal akár az "okkersárga" házról vagy a MÁV telep további reszeiről és feltöltenék ide, hálás lennék érte.:)Köszönettel:K.Mónika