2012. február 7., kedd

Pajor Szanatórium és Vízgyógyintézet

Tudtad?


Luxus szanatórium a mai belvárosban


Dr. Pajor Sándor orvosi tanulmányait Bécsben és Budapesten végezte. Később a Rókus, majd a Szent István Kórházban dolgozott. 1889-ben megalapította saját Vízgyógyintézetét a Szentkirályi utcában, amit a Vas utca felé bővítettek. Így épület fel Hültl Dezső tervei szerint a Pajor Szanatórium és Vízgyógyintézet, ami akkor az ország legnagyobb magánkórháza lett.


A bejáratnál márványtáblán olvasható a köszöntés: sol omnibus lucet - a nap mindenkire süt. Ezzel jelezve, hogy a szanatórium mindenki számára nyitva áll, noha az intézmény nyújtotta fényűző körülményeket kevesen tudták csak megfizetni.
A lépcsőház díszüvegezését Róth Miksa, a színes kerámia pálmatartó kaspókat és díszburkolatokat a Zsolnay gyár készítette. A luxus színvonalú bútorzat Thék Endre gyárából került ki.


Az alagsorban és a földszinten impozáns gyógyszeres fürdők és díszes inhaláló-fülkék kaptak helyet. Pöstyén iszapját is felhasználták gyógyászati kezelésekre. Földalatti gépezetek látták el a ház minden szobáját fűtéssel és meleg vízzel.


Az épület 1949-től Vas utcai Állami Kórházként, majd 1996-ig Balassa János Kórházként működött. Jelenleg a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara használja. 2001-ben az épület felújításra került.



Forrás: 





Pajor Szanatórium, Vas utca 17.




Szanatórium homlokzat




Köszöntő márványtábla_ sol omnibus lucet_ A nap mindenkire süt



Díszes Aula



Átrium


Díszes lépcsőház üvegablakokkal


Belső udvar


Semmelweis Egyetem Bejárat


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.