Fedezd fel!
Ikrek a Báthory utcában
Amikor a Belvárosban, turisták lábnyomát követve
bekanyarodtunk a Hold utcáról a Báthory utcába, egyik ámulatból a másikba
estünk. Ezek a grandiózus épületek, szépségük minden cirádájával lelkesítenek
bennünket. Ezen a vonalon – utcán – haladva, habzsoljuk egy darabig tovább az
élvezeteket.
Pár napja a Báthory utca 7-ben vendégeskedtünk, de most
átsétálunk a túloldalra, pont oda, ahol még a 78-as troli is megáll egy kis
pihenőre. Talán ez az a megálló, mely leginkább feledteti az időrabló várakozás
bosszúságát, hiszen olyan kovácsoltvas kapu látványa tárul akarva-akaratlanul
elénk, melytől nehéz szabadulni! Ám mielőtt bemennénk, nézzünk kicsit körül
idekint! :)
A legtöbb városi házzal ellentétben ez nem egy magányos,
egyszeri és megismételhetetlen épület. Egy teljes háztömb felét foglalja itt
el, a Kozma Ferenc utca, Báthory utca és a Honvéd utca által határolt
területen. A 4-es és a 6-os számú ház szorosan egymás mellé épült. Az ikrek
1895-ben látták meg a napvilágot. Bár Meinig Artúr tervezőasztalán ezek az ötletek valószínűleg nem kilenc hónap alatt készültek el, a megvalósult épületek
kulcsát a megrendelő szülők, Werkner Zsigmond és Kobrák Mór nagy örömmel vették
át. Nem messze innen, a Nádor utcában már találkozhattunk a tervező másik
impozáns munkájával, a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű Rt székházával is.
A Báthory utcai épület első ránézésre kopottas, komor külsőt
takar, melyen a golyónyomok okozta sérüléseket már leragasztották. A
szimmetrikus ház két szélén kovácsoltvas korláttal három-három sarokerkély
látható. A kapuzatok felett három emeletet átfogó korinthoszi oszlopok állnak. Köztük
az első szinten hosszú terasz nyúlik el, felette franciaerkélyt díszít a
kovácsoltvas korlát. Hős oroszlánok vigyázzák a házat, de nem csak a párkányok
felett nézelődnek, hanem egy-egy zászlótartóval a teraszokon is üldögélnek. Az ablakok minden szinten változatos képet mutatnak.
A homlokzat legszembeötlőbb szépsége kétség kívül az az aprólékosan,
gazdagon díszített vaskapu, mely Lepter János budapesti műkovács keze munkáját
és fantáziáját dicséri. Még szerencse, hogy régen szokás volt a mesterek
nevét az alkotáson is megjeleníteni, ezért külön öröm volt meglátni a kilincs
mellett a kapu alkotójára vonatkozó adatokat. A mű- és épületlakatos,
vasszerkezet és görredőnygyáros vidéken, majd Bécsben is tanult, mire 1885-re megnyitotta
önálló gyárát. Telephelye működött a józsefvárosi Szilágyi- valamint az Asztalos
Sándor utcákban. A Szilágyi utcai épületet szépen felújították, és homlokzatán
ma is látható egy beszédes kőszobor.
Szilágyi utca 3. |
Reklámok |
Virtuális látogatásunkat elsőként a Báthory utca 4-ben
kezdjük. A látvány már a virágos vaskapu átlátszó üvegén keresztül is hívogató!
Belépve, szinte egy bálterembe csöppenünk. Az apró fehér, fekete, piros
mozaikok elegáns mintázatot adnak a tágas előtérnek. A fehér
stukkókkal gazdagon díszített boltozatos mennyezetről kovácsoltvas csillár
ereszkedik fölénk. A falak világos márványburkolata és az oldalsó fekete színű
márványoszlopok látványa jelzi, hogy gazdag, igényes házban járunk. Jobbra haladva egy lengőajtón át jutunk a szűk kis belső
udvarra. Szerencsére itt még megmaradt az eredeti mart üveg is, csak úgy, mint
a kiugró főlépcsőház oldalfalára erősített udvari kolomp kacskaringós
vaskonzolja. A csepp udvart sárga macskakő borítja. A felsőbb emeletekre
feltekintve színes ólomüveg ablakokat vettem észre, de mivel fénynek háttal
láthattam, azt csak elképzelni tudtam, milyen szép is lehet szemből, ha átsüt
rajta a nap! :)
Újabb látványosságokért az előtéren át a főlépcsőházba
vettem az irányt. A fekete-fehér márványpadlón lépkedve egy szép, orsós
lépcsőház kanyarodott az emeletre. A hengeres tér közepén, mint ahogy a
belvárosi házakban sok helyen, itt is modern, üvegezett falú lift szolgálta –
még ha az esztétikai élményt nem is – a lakók kényelmét minden bizonnyal. A
házban, kezdetben összesen csupán hat lakás volt, az építtető az első emeleten
élt családjával. Széles ajtaja felett a kovácsoltvas szellőzőnyílás máig
megmaradt. Az egykori vörös szőnyeget leszorító rézkapcsok is láthatók még a
lépcsőkön, csak úgy, mint az ablakok pici, szarv formájú rézkilincsei. A tágas,
fényárban úszó csigalépcsőt itt-ott stukkóval borított konzolok tartják. Innen,
a nem teljes kört záró, belső folyosókra csak a második és a harmadik
emeletekről lehet egy keskeny ajtónyíláson át kijutni. A cselédlépcső szerencsére
nem az épület eldugott sarkába került. Az egykori szolgálók örömére, nem a járhatatlan
szűk csigalépcső, hanem egy szép, tágas lépcsőház állt rendelkezése, melynek
minden emeleten ablaka volt, és ahonnan minden folyosó könnyen megközelíthetővé
vált. A felújított, rendben tartott épületet virágosládák tették hangulatossá. Öröm
volt ezeket az értékeket közelről is megnézni! :)
Elhagyva a 4-es számú épületet, a szépségtől megittasulva,
kicsit talán telhetetlenül, még többre vágytam. Kíváncsi voltam, milyen lehet a
ház ikertestvére? Hátha mesél még valamit, amit a párja elhallgatott. ;)
Beléptem hát a 6-os szám bálteremébe is. Az előtér nagyjából hasonló képet
mutatott, de mintha kicsit szomorkásabb hangulatban értem volna. Talán csak,
mert éppen nem úgy esett rá a fény abban a napszakban… Udvari lengőajtaját már
nem díszítette virágos üvegtábla, de padlójának burkolata, párját utánozta.
Néhol persze hiányos, de cserébe a két monogram K.F. és V.D.L. úgy tűnik örökre
belevéste magát a ház történetébe! :) Főlépcsőházának ablakait már kicserélték.
A csigalépcső korlátjának alig maradtak meg a díszes részei. Összességében
tényleg, mintha több vigaszra szorulna ez a ház, mint a testvére…
Persze, minden csak nézőpont kérdése! Kiderült ugyanis, hogy
a ’60-as években a lakókkal történt beszélgetések kapcsán mindkét épületet
külön-külön feltérképezték már egyszer. Innen tudtam meg, hogy a korábban
említett hat lakásos ház, – a 6-os szám alatt – azóta 24-re bővült. A háborúban
találat érte, és részlegesen át kellett alakítani. Udvarán elvileg falikút is
volt. Az akkor 90 éves Bódis néni elbeszélése alapján megtudhatjuk, hogy ő
mindenkit ismert, hiszen sokáig házmesterként dolgozott itt. Az első emeletet az
utcafrontok felé az építtető Werkner Zsigmond fia, Werkner Richard, a Tudor Accumulátorgyár Rt. vezérigazgatója lakta
családjával. A hátsó traktusban a szakácsné, a cseléd és a szobalány lakott.
Miután a házat egy biztosító cégnek adták el, már csak bérlőként laktak itt. A
későbbi lakásmegosztások, átalakítások nem kedveztek a belső értékeknek, de van,
ami szerencsére még megmaradt. Ilyen a sötétbarna kazettás mennyezet, a belső
terekben álló márványoszlopok, a boltíves ajtónyílás, valamint a rézkilincsek. Visszakanyarodva
a 4-es számú házban megmaradt értékekhez, az is kiderült, hogy az udvar felé
néző ólomüveg ablakok mögött sokáig gyerekek játszadoztak, hiszen pár éve
talán, hogy az első emeleten megszűnt a háromcsoportos óvoda.
Aki pedig jóval korábbra szeretne visszalapozni a megsárgult
történelemkönyvben, annak ajánlom az Urbface vonatkozó oldalát. A látogatások
kapcsán itt nem csak annak örülök, hogy részese voltam ennek a csodás
élménynek, hanem az is jó érzés, hogy a hatvanas években leírt felmérések óta
sokat változtak az állapotok. Már egyik házról sem mondható el, hogy hegyekben
állna az udvarán a törmelék, vagy, hogy folyosóin mállik a vakolat és háborús
sérüléseitől végtelenül lepusztult lenne. S bár van, ahol már nem kanyarodik az
eredeti lépcsőkorlát, attól még szépen rendben van! Öröm lehet ilyen
épületekben lakni. :)
Forrás:
Helyszínbejárás 2015.
Adalékok a Lipótváros Történetéhez – Budapesti Városszépítő
Egyesület 1983. / dr. Déryné Soltész Elza személyes beszélgetései alapján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.