Báthory utca 4. és 6.

Fedezd fel!

Ikrek a Báthory utcában

Amikor a Belvárosban, turisták lábnyomát követve bekanyarodtunk a Hold utcáról a Báthory utcába, egyik ámulatból a másikba estünk. Ezek a grandiózus épületek, szépségük minden cirádájával lelkesítenek bennünket. Ezen a vonalon – utcán – haladva, habzsoljuk egy darabig tovább az élvezeteket. 

Pár napja a Báthory utca 7-ben vendégeskedtünk, de most átsétálunk a túloldalra, pont oda, ahol még a 78-as troli is megáll egy kis pihenőre. Talán ez az a megálló, mely leginkább feledteti az időrabló várakozás bosszúságát, hiszen olyan kovácsoltvas kapu látványa tárul akarva-akaratlanul elénk, melytől nehéz szabadulni! Ám mielőtt bemennénk, nézzünk kicsit körül idekint! :) 

A legtöbb városi házzal ellentétben ez nem egy magányos, egyszeri és megismételhetetlen épület. Egy teljes háztömb felét foglalja itt el, a Kozma Ferenc utca, Báthory utca és a Honvéd utca által határolt területen. A 4-es és a 6-os számú ház szorosan egymás mellé épült. Az ikrek 1895-ben látták meg a napvilágot. Bár Meinig Artúr tervezőasztalán ezek az ötletek valószínűleg nem kilenc hónap alatt készültek el, a megvalósult épületek kulcsát a megrendelő szülők, Werkner Zsigmond és Kobrák Mór nagy örömmel vették át. Nem messze innen, a Nádor utcában már találkozhattunk a tervező másik impozáns munkájával, a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű Rt székházával is. 

A Báthory utcai épület első ránézésre kopottas, komor külsőt takar, melyen a golyónyomok okozta sérüléseket már leragasztották. A szimmetrikus ház két szélén kovácsoltvas korláttal három-három sarokerkély látható. A kapuzatok felett három emeletet átfogó korinthoszi oszlopok állnak. Köztük az első szinten hosszú terasz nyúlik el, felette franciaerkélyt díszít a kovácsoltvas korlát. Hős oroszlánok vigyázzák a házat, de nem csak a párkányok felett nézelődnek, hanem egy-egy zászlótartóval a teraszokon is üldögélnek. Az ablakok minden szinten változatos képet mutatnak.

A homlokzat legszembeötlőbb szépsége kétség kívül az az aprólékosan, gazdagon díszített vaskapu, mely Lepter János budapesti műkovács keze munkáját és fantáziáját dicséri. Még szerencse, hogy régen szokás volt a mesterek nevét az alkotáson is megjeleníteni, ezért külön öröm volt meglátni a kilincs mellett a kapu alkotójára vonatkozó adatokat. A mű- és épületlakatos, vasszerkezet és görredőnygyáros vidéken, majd Bécsben is tanult, mire 1885-re megnyitotta önálló gyárát. Telephelye működött a józsefvárosi Szilágyi- valamint az Asztalos Sándor utcákban. A Szilágyi utcai épületet szépen felújították, és homlokzatán ma is látható egy beszédes kőszobor.

Szilágyi utca 3.

Reklámok

Virtuális látogatásunkat elsőként a Báthory utca 4-ben kezdjük. A látvány már a virágos vaskapu átlátszó üvegén keresztül is hívogató! Belépve, szinte egy bálterembe csöppenünk. Az apró fehér, fekete, piros mozaikok elegáns mintázatot adnak a tágas előtérnek. A fehér stukkókkal gazdagon díszített boltozatos mennyezetről kovácsoltvas csillár ereszkedik fölénk. A falak világos márványburkolata és az oldalsó fekete színű márványoszlopok látványa jelzi, hogy gazdag, igényes házban járunk. Jobbra haladva egy lengőajtón át jutunk a szűk kis belső udvarra. Szerencsére itt még megmaradt az eredeti mart üveg is, csak úgy, mint a kiugró főlépcsőház oldalfalára erősített udvari kolomp kacskaringós vaskonzolja. A csepp udvart sárga macskakő borítja. A felsőbb emeletekre feltekintve színes ólomüveg ablakokat vettem észre, de mivel fénynek háttal láthattam, azt csak elképzelni tudtam, milyen szép is lehet szemből, ha átsüt rajta a nap! :)

Újabb látványosságokért az előtéren át a főlépcsőházba vettem az irányt. A fekete-fehér márványpadlón lépkedve egy szép, orsós lépcsőház kanyarodott az emeletre. A hengeres tér közepén, mint ahogy a belvárosi házakban sok helyen, itt is modern, üvegezett falú lift szolgálta – még ha az esztétikai élményt nem is – a lakók kényelmét minden bizonnyal. A házban, kezdetben összesen csupán hat lakás volt, az építtető az első emeleten élt családjával. Széles ajtaja felett a kovácsoltvas szellőzőnyílás máig megmaradt. Az egykori vörös szőnyeget leszorító rézkapcsok is láthatók még a lépcsőkön, csak úgy, mint az ablakok pici, szarv formájú rézkilincsei. A tágas, fényárban úszó csigalépcsőt itt-ott stukkóval borított konzolok tartják. Innen, a nem teljes kört záró, belső folyosókra csak a második és a harmadik emeletekről lehet egy keskeny ajtónyíláson át kijutni. A cselédlépcső szerencsére nem az épület eldugott sarkába került. Az egykori szolgálók örömére, nem a járhatatlan szűk csigalépcső, hanem egy szép, tágas lépcsőház állt rendelkezése, melynek minden emeleten ablaka volt, és ahonnan minden folyosó könnyen megközelíthetővé vált. A felújított, rendben tartott épületet virágosládák tették hangulatossá. Öröm volt ezeket az értékeket közelről is megnézni! :)

Elhagyva a 4-es számú épületet, a szépségtől megittasulva, kicsit talán telhetetlenül, még többre vágytam. Kíváncsi voltam, milyen lehet a ház ikertestvére? Hátha mesél még valamit, amit a párja elhallgatott. ;) Beléptem hát a 6-os szám bálteremébe is. Az előtér nagyjából hasonló képet mutatott, de mintha kicsit szomorkásabb hangulatban értem volna. Talán csak, mert éppen nem úgy esett rá a fény abban a napszakban… Udvari lengőajtaját már nem díszítette virágos üvegtábla, de padlójának burkolata, párját utánozta. Néhol persze hiányos, de cserébe a két monogram K.F. és V.D.L. úgy tűnik örökre belevéste magát a ház történetébe! :) Főlépcsőházának ablakait már kicserélték. A csigalépcső korlátjának alig maradtak meg a díszes részei. Összességében tényleg, mintha több vigaszra szorulna ez a ház, mint a testvére…

Persze, minden csak nézőpont kérdése! Kiderült ugyanis, hogy a ’60-as években a lakókkal történt beszélgetések kapcsán mindkét épületet külön-külön feltérképezték már egyszer. Innen tudtam meg, hogy a korábban említett hat lakásos ház, – a 6-os szám alatt – azóta 24-re bővült. A háborúban találat érte, és részlegesen át kellett alakítani. Udvarán elvileg falikút is volt. Az akkor 90 éves Bódis néni elbeszélése alapján megtudhatjuk, hogy ő mindenkit ismert, hiszen sokáig házmesterként dolgozott itt. Az első emeletet az utcafrontok felé az építtető Werkner Zsigmond fia, Werkner Richard, a Tudor Accumulátorgyár Rt. vezérigazgatója lakta családjával. A hátsó traktusban a szakácsné, a cseléd és a szobalány lakott. Miután a házat egy biztosító cégnek adták el, már csak bérlőként laktak itt. A későbbi lakásmegosztások, átalakítások nem kedveztek a belső értékeknek, de van, ami szerencsére még megmaradt. Ilyen a sötétbarna kazettás mennyezet, a belső terekben álló márványoszlopok, a boltíves ajtónyílás, valamint a rézkilincsek. Visszakanyarodva a 4-es számú házban megmaradt értékekhez, az is kiderült, hogy az udvar felé néző ólomüveg ablakok mögött sokáig gyerekek játszadoztak, hiszen pár éve talán, hogy az első emeleten megszűnt a háromcsoportos óvoda.

Aki pedig jóval korábbra szeretne visszalapozni a megsárgult történelemkönyvben, annak ajánlom az Urbface vonatkozó oldalát. A látogatások kapcsán itt nem csak annak örülök, hogy részese voltam ennek a csodás élménynek, hanem az is jó érzés, hogy a hatvanas években leírt felmérések óta sokat változtak az állapotok. Már egyik házról sem mondható el, hogy hegyekben állna az udvarán a törmelék, vagy, hogy folyosóin mállik a vakolat és háborús sérüléseitől végtelenül lepusztult lenne. S bár van, ahol már nem kanyarodik az eredeti lépcsőkorlát, attól még szépen rendben van! Öröm lehet ilyen épületekben lakni. :)

Forrás:

Helyszínbejárás 2015.

Adalékok a Lipótváros Történetéhez – Budapesti Városszépítő Egyesület 1983. / dr. Déryné Soltész Elza személyes beszélgetései alapján.

Urbface

Józsefváros Anno