Ómátyásföld

Fedezd fel!

Látogatóban R. Törley Máriánál


Tegnap egy egészen különleges élményben volt részem. Valahol ott kezdődött, hogy elhatároztam, hogy nagyobb hangsúlyt fektetek a peremkerületekre. Ősz végén a séták időszakának már éppen vége volt, mikor rábukkantam a Kertvárosi Időutazóra. A XVI. kerületet bemutató helytörténeti gyűjtemény munkatársai időről időre különböző témában szerveznek a kerületben érdekes túrákat.

A sok program közül az idényt Ómátyásföld legszebb, eredetileg üdülőnek épült villanegyedének megtekintésével kezdték. A sétán több mint ötvenen lehettünk. Az idő kegyes volt, csak néha szemerkélt az eső. A tágas, hatalmas fák lombkoronái fejünk fölé hajoltak és jobbra-balra különleges tornácos, tornyos, hengeres, zegzugos villák részletei tűntek fel a bokrok és a virágok között.

Akkor még nem sejtettem, hogy utunk során közelebbről is megismerhetjük ezeket a kerteket, házakat. Ahogy sétálgattunk Ómátyásföld kellemes utcáin, és kapkodtuk a fejünket egyszer csak egy tornyos házhoz értünk, ahonnan kánonban hallatszott a heves kutyaugatás. S lám a kerület díszpolgára, a pezsgőgyáros dédunokája, R. Törley Mária szobrásznő nyitotta a kaput és fogadott mosolyogva bennünket! :) A véget éri nem akaró kígyózó sor aztán teljesen megtöltötte a vadregényes kertet. A rendezett parkban az erős illatú orgonák és fenyők között a delfines szökőkút, a helyes kis kőpadok, az itt-ott elhelyezett kőszobrok és a villácska kanyargós kovácsoltvas korlátjának összhangja olyan volt, mint egy romantikus regény helyszíne. 

Szeretem a szobrokat. Azokat különösképpen, melyeken érzem, hogy lelkük van, mert tekintetük érzelmeket fejez ki, alakjuk, gesztusaik egy elkapott pillanat kiszabadított lenyomatai. Olyanok, melyek előtt úgysem lehet csak úgy sietősen elsuhanni, elfutni. Azok kétségtelenül vonzzák az embert, és akarva akaratlanul magukra vonják a figyelmet. :) Budán találtam legutóbb egy olyan villát, melynek vadregényes kertjében egy halom szobor kandikált ki itt-ott a fák mögött, szikladarabok mellett és virágok között. Olyanok ezek a helyek, mint az „instant Epreskert”! :) 

Fotó: Kékesdi L. Gyula

A szobrásznő humora, mosolya hidat húzott a hétköznapok és a művészet közé. Ahogy fogalmazott, tyúkanyó típus, ami vendégszeretetében is megnyilvánult. A család különösen fontos számára. Ez alól nem lehetnek kivételek macskák és a kutyák sem. A négylábú barátok sokáig ki-be jártak a műteremben mindaddig, míg lelkes farok csóválásuk le nem söpörte a szépen bekészített festékes tálakat a pultról, és be nem bújtak a macskák melegedni a frissen készült nagyméretű szobrok réseibe. Az udvar szegletében ácsorgó malac szobor, azóta süket fél fülére, mióta azt az egyik játékos kutya leharapta. :)

A könnyed beszélgetés során megtudtuk milyen kemény fizikai munka zajlik a műteremben, abban a szülőszobában, ahonnan útnak indulnak az ország különböző pontjaira a köztéri nagyméretű alkotások!

Ezek közül egyet-kettőt a kertben és a Szalonban is láthattunk. Nyilván nem véletlen ez, hiszen a legtöbb szobor előbb kisebb méretben készül el. Egy-egy elhangzott magyarázó mondatból az is kiderült, micsoda filozófia rejlik ezekben a művekben, amitől szinte láthatatlanul válik azzá az alkotás, mely nem ereszti el a tekintetet és továbbgondolásra késztet.
 

A kert és a műterem körbejárása után a formás villácska szuterénjében kialakított Törley Szalonba is lemehettünk! A háromhelyiséges otthonos kis kiállítótér valójában egy hangulatos művészotthon. Sokan szeretnének ide bekerülni, ám ez az otthon nem a nagyközönségnek készült, sokkal inkább a család barátai jöttek és jönnek itt össze hónapról hónapra! Az alkotó munka befogadó debütálása és dédelgetett közege ez a hely, ahol jól megférnek együtt a futkározó gyerekek, a művészetre, a szépre éhes felnőttek, a szobrok, a versek és a komolyzene dallamai.

Ez a dallam vissza-visszatér, hiszen a műterem homlokzatán látható képnek is története van. Átépítéskor a család szeretett volna valami alkotást a csupasz homlokzatra. Mária egy szép, hosszú ruhás Tavaszt tervezett, majd egy fekvő nőalakot, ám a kritikus kőművesek egy bordélyház szimbólumát vélték felfedezni benne. A nőt elhagyva így Rossini híres művére asszociálva egy nagybőgő és egy cselló képe került a házra, mondván inkább nézzék a helyet zeneiskolának, mint bordélyháznak! :) Az arcokat formáló hangszerek történetét a valóság ihlette. Egy csellista lány és egy bőgős fiú szerelme házassággá érett, s ahogy megtudtuk, azóta már két kis cselló is született. :)

A látottakból nem szeretnék kedvenc szobrot megnevezni, mert igen nehezen tudnék dönteni! A Köztérképre már szerencsére nagyon sok R. Törley Mária alkotás felkerült. Engem mégis ennek a napnak a komplett élménye ragadott meg. Összehasonlíthatatlan élőben, interaktívan közel kerülni olyan művekhez, melyekről első kézből kapjuk az „útmutatást”. Elsősorban a kecsesség, a részletgazdagság és fantázia az, ami megfogott. Ezek a szobrok kellemes hangulatot és szépséget adnak a szemlélőnek. 
Feltöltődtem, köszönöm! :)

R. Törley Mária saját vallomása a művészetről, családról és hitről a „Láthatatlan virágok híve vagyok” című rövid, megható írásában olvasható. A sok igazság és az elgondolkodtató mondatok közül jöjjön egy, a bloghoz illő meglátás:

„Úgy kellene dolgoznunk, mintha ezen múlna a világ jobb sorsra fordulása. Ha megnézzük a középkori templomok oszlopainak tetejét - videó vagy teleobjektív segítségével - ami alulról soha nem látható, meglepve vesszük észre, hogy a kőfaragó ott is gyönyörűen kifaragta a virágokat, hisz ő Istennek dolgozott, aki mindenütt lát. Így kellene nekünk is gondolkodnunk s cselekednünk. „

Forrás:
Helyszínbejárás 2015.
Kertvárosi Időutazó
Köztérkép/R.Törley Mária