Haldokló házak a Balázs Béla utcában

Nézd meg!

Ferencvárosi rehabilitáció


Van abban valami szomorú, amikor az ember egy olyan területre tér vissza hosszú idő után, mely az évek múlásával teljesen átalakul. A Ferencváros pontosan tükrözi ezt az érzést. Bevallom tíz évvel ezelőtt nem tartozott a kedvenc területeim közé, és a Thaly Kálmán utcában is voltak olyan földszintes házak, melyek előtt gyorsabban kapkodtam a lábaim. Ma már azon az útszakaszon nem kell attól tartani, hogy a rogyadozó házak ablaka tokostól a nyakunkba esik. A SOTE szép épülete és parkja született meg a helyére.
A ferencvárosi rehabilitáció óriási változásokat hozott! Fokozatosan tűnik el egy korszak és lép a helyébe valami más, valami új. A sűrűn épült egykori kisebb-nagyobb körfolyosós sötét udvarok helyére, tágas belső kertek kerülnek. A háztömböket kacskaringós sétányok és árkádok szabdalják fel. A Viola utcában már egy ideje farkasszemet néz egymással múlt és jelen. A nap fényében igazságosan kap szót reggel az új, délután a régi.

Ma olyan házakba kukkantunk be, melyek sorsára már odafönn rányomták a pecsétet. Visszagondolva, fel sem fogtam szinte, hová csöppentem! Csak vittek a lábaim, hogy minél többet láthassak. Ma még van. Holnap már csak volt. Nem lehet mindig minden állapotot dokumentálni, ezért volt, ahová már „későn”, de talán még időben érkeztem.


Balázs Béla utca 11. – Thaly Kálmán utca 19.

A külső látszatra nem különösebben romos, háromemeletes épület most szalaggal körbekerített építési terület, előtte konténer állt. A Thaly Kálmán utcáról nyíló bejárat előtt ácsorogtunk még egy kicsit, mondván túl nagy a por odabenn, hadd ülepedjen. Akkor még nem sejtettem, hogy ide belépni tényleg kalandos lesz! Az óriási porban csak lassan bontakozott ki előttem a körfolyosós épület udvarának látványa, ahol szinte az első emeletig állt a törmelék. A lépcsőházat finom fehér homok borította. A ház teljesen üres, a lakások falai már nem álltak, és a padlót is visszabontották. A folyosó végén még megvan a régi közös mellékhelyiség. Szemben a cselédlépcső a padlásig vezet, ahol egy régi mosókonyha, benne kályhával illetve a szárítóhelyiség árulkodik a kiköltözött lakókról.

De ne csak az elmúlásról szóljunk, hanem a születésről is! :) A ház 1900. június 10-én tekintetes Popelka Tamás úr részére épült. A tervrajzokon Moravetz Ferenc és Moravetz István, építési vállalatuk pecsétje látható. A többségében szoba konyhás lakások pincéjében a fáskamrák mellett 1929 októberében Scheiber Izidor kérelmet nyújtott be, hogy az akkor még Gyep utca 19. pince helyiségében a 16 db. szikvízgyártó gépét üzembe helyezze. Az engedélyt a IX. kerületi elöljáróság nyugtázta: „az eljárásért 2,40 pengő hatósági díj fővárosi bélyegben bevételeztetett.”

Balázs Béla utca 27/b.
 
Ha eddig bárki gondban lett volna azzal, hogy a szép belvárosi épületek kapui zárva vannak, annak elárulom, hogy itt a Balázs Béla utca romos, de szépséges épületeinél nincsenek ilyen problémák. ;) Úgy tűnt, a családias légkör nem csak az udvarokban, de az utcákon is tetten érhető.

Az L alakú épület tervei között az első adat 1891-et mutat. Ez azonban nem csak a papírokról, de az omladozó homlokzatról, valamint a lépcsőházban a terazzoról is szépen leolvasható. A ház az építész, Szeleczky E. Lajos és neje, született Nohn Lujza tulajdona volt, az akkor még Ranolder utcában. Az egyemeletes 9 szoba konyhás lakást magába foglaló ingatlant az építés után pár évvel többször is kibővítették. A házmester egy különálló, bádogból készült kis házikót kapott az udvarban, szemben a régi melléklépcsővel. 1989-től lakáskorszerűsítési engedélyeket és lakásbővítési terveket találunk.

Balázs Béla utca 32/a.
 

Ebből az épületből, a jelek szerint sietve távoztak az emberek, hátrahagyva ezt-azt. Az egykor lakóktól nyüzsgő házban már csak egy asszony ücsörög az udvaron és növényei mögül álmodik egy új jövőről. Alig húsz napja maradt a költözésig. A lépcsőfordulókban szépen megmaradtak az emelet táblák. A folyosókon is kivehetők még az eredeti, kis ablakos bejárati ajtók. Gondosan zárva mind. A hátrahagyott mintás függönyök gondosan takarják az elhagyott helyiségeket. „Niki és Attila” a régimódi kapucsengőn esküdtek örök szerelmet, s akkor még nem tudták, hogy a stabil alapokra épített téglák is megrogynak egyszer…

"Niki + Attila örökre"

Ez a háromemeletes, szép homlokzatú ház 1897-ben épült Weisz Albert és neje részére. Pincéjében fáskamra és mosókonyha mellett az emeletek végében közös árnyékszék volt. A szobakonyhás lakásokat 1962-től korszerűsítették. A második emeleten pedig két lakást is összevontak. Egy érdekes kérvény is olvasható 1958-ból, melyben a főbérlő az államtól kér engedélyt arra, hogy a 70 cm-rel mélyebben fekvő szobáját, kényelmi szempontok miatt a konyha szintjéig feltölthesse, melyet amúgy három lépcsővel hidal át.

"Köszönjük, hogy Te is - Ön is óvja házunk és körletünk csendjét, rendjét és tisztaságát!"

Sokan próbálták élhetőbbé tenni ezeket a pici lakásokat. Akkor még nem tudták, milyen sors vár rájuk… Szerencsére nem mindet bontják le, van, ami megmarad, és szépen felújítják. 2013 szeptemberében a Kép-tér blog is tudósított a területről. A változások miatt érdemes lesz végigsétálni egy év múlva a környéken, és megnézni az utcaképet. :)

Forrás:
A terepszemle lehetőségét köszönöm a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetőjének, Gönczi Ambrusnak. Helyszínbejárás 2014.
Budapest Főváros Levéltára