Kedves Olvasók! :) Ha bárkinek bármilyen személyes élménye kapcsolódik az olvasott,
látott házakhoz, kérem jelentkezzen a lasdbudapestet@gmail.com címen! Köszönöm! - Vero :)

2014. május 27., kedd

Kerti parti a Károlyi kertben

Tudtad?

A Karcsi mindenkié


Ebben a szép, szinte nyári időben a séták után most keresünk egy helyet a belváros középen, hogy egy padon megpihenjünk és élvezzük a régmúlt idők képzeletbeli hangulatát. Ezúttal Károlyiékhoz megyünk vendégségbe, egy szerény kerti partira. :)



A Magyar utca, Ferenczy utca, a Károlyi palota és a Helszmann Imre utca által határolt park több mint 7500 négyzetmétere elég tágas ahhoz, hogy elférjen itt a vendégek sokasága. A régi idők társalgásának szófoszlányából érdekes információkra kaphatjuk fel a fejünket!
Megtudhatjuk, hogy egykor Mátyás király vadaskertje és kerti lakja állhatott itt. A telket aztán egy bécsi kamarai adminisztrátor vette meg, később a császári és királyi élelmezési biztos tulajdona lett. A barokk palota Patachich Gábor kalocsai érsekhez került, és 1745-ben gróf Barkóczy Ferenc egri püspöké lett. Az impozáns épület még Mária Terézia tetszését is roppant elnyerte! A ház és a hozzá tartozó terület 1768-tól került
végül a Károlyiak tulajdonába, akik többször is átalakították, majd igényeik szerint modernizálták.
Ez a hely azonban szomorú események helyszíne is lett. 1849. január 13-án este tartóztatták le Windisch-Grätz katonái gróf Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét. A szabadságharcot követően pedig itt rendezte be Haynau a főhadiszállását.





A Károlyi-örökösök nem csak a palotát, de a hozzá tartozó kertet is szívvel-lélekkel gondozták. A hátsó részeken „Ló iskola, Övegház, Szerszámos Színn, új kamra” is létesült már 1780-ra. Az angolkert kialakítását kertművészekre bízták. Nem véletlenül lett Károlyi György gróf kedvenc pihenő helyévé a szépséges park! A pálmákkal, tűlevelűekkel, orchideákkal és szebbnél-szebb virágokkal díszített kert, bódító illatában fogyasztotta reggelijét kényelmesen a gróf. :) Az esti bálok világítását ezernyi mécses biztosította. A vendégek kényelmét kerti pavilon, lugas, kuglipálya és Pesten harmadikként létesült teniszpálya is szolgálta.


 

A kertet egykor nehéz kőfal keretezte, de a virágok illata megédesítette a környező két utcácska lakóinak életét. Ennek magyarázatára ugorjunk vissza kicsit a XIX. századba, a mostani Egyetem térre. Az intézmény sarkával szemben ott, ahol ma a könyv-szökőkút lapozza a tudományt még se híre se hamva nem volt a régészről, Henszlmann Imréről elnevezett hangulatos utcának. A Károlyi palota mellett közvetlenül egy hosszú egyemeletes, kétudvaros átjáróház állt, melyen a környék lakói keresztülsétálhattak a Magyar utcába. Itt, a Wenckheim-ház emeleti lakásában élt Vörösmarty fia, aki az Angol Királynő Szállóban betegeskedő Deák Ferencet saját lakásába vitette, és a „haza bölcsének” 1876. januárban bekövetkezett haláláig ápolta. A helyes kis épületet Andrássy Géza vette meg, majd bontotta le. Az így kialakult Kaplony utcza másik végét kinyitva egy egész impozáns házsor került a tulajdonába.

 
Károlyi palota és a Wenckheim-ház

Wenckheim-ház
 

Bár a környező három utca ily’ módon körbe is ölelte a szép kertet, egy vágya volt már csak a pesti közönségnek. Nem csak érezni a tavaszi virágillatot, de a kőkerítés mögé be is kukkantani, s ha lehet, még jobb lenne sétálni és pihenni is ebben a szép parkban! Károlyi Mihály pedig eleget téve az óhajnak 1919 áprilisában elfordította a kulcsot a szép kerítés zárjában, s kitárta a kapukat a látogatók előtt egy kis időre. 1928-ig ismét lakat került rá, majd a kert a főváros tulajdona lett. 1932 óta közkertként bárki megpihenhet itt. Ám hiába minden lelkes kertész kéz, a második világháborúban és később a metróépítéshez felvonulási területnek használt rész teljesen lepusztult. A Károlyi palota U alakú épületének közrefogott udvarát elkerítették és nyaranta szabadtéri hangversenyeket rendeztek itt. A park nagyobb fele közel 35 éve áll nyitva, több felújításon és átalakításon is átesett. Magas, kovácsoltvas kerítés és gondos parkőr védelmezi és vigyáz már szépségére!



Sokak kedvence lett ez a kis oázis a nyüzsgő város zajos forgatagában. Az ízlésesen kialakított virágágyások üde, zöld pázsitot ölelnek, köztük sárga kavicsos kanyargós utak kötik össze a négy boltíves bejárati kaput. A sövényekkel elválasztott játszóterek a gyerekeket várják. A kerek szökőkút mellett pedig jól esik a padon ücsörögni, napozni. A palotához közelebb eső részen kőasztal és pad is rendelkezésre áll, mellette egy szép öntöttvas ivókútnál enyhíthetjük szomjunkat.





Állandó lakói is vannak a parknak. :) Az egyik a Ferenczy- Magyar utca sarkában áll; ő Irányi Dániel, akinek a szobra a mai Liszt Ferenc térről került át ide.


 

A másik oldalra a Helszmann Imre utca felé ötletes kerek farönkökön sétálhatunk át, érintve a sövénnyel elkerített szökőkutat. A park szélén áll a zöldre festett, régimódi mellékhelyiség Hölgyek és Urak felirattal.

 
A két parkőr azonban nem csak a rendről és növényzet karbantartásáról gondoskodik! Történt ugyanis, hogy 2010 tavaszán találtak az egyik bokor mellett egy dobozt, s benne egy fekete nyulat. Valaki talán itt jobb sorsot remélt neki. Új gazdái befogadták és azóta szeretettel gondoskodnak róla. Új, kényelmes hely is készült neki, közvetlenül a kis ház mellett. A Karcsira keresztelt fekete nyúl már nem csak a gyerekek kedvence, és a törődéstől is jókorára nőtt. Ha arra járok, mindig meglátogatom! :)




Forrás:
Rexa Dezső: Beszélő utcák, pletykáló házak – Budapest Könyvek. Nagy Budapest Törzsasztal. 2012. 77. old., 127. old.
Erki Edit: Pest-Budától Budapestig – Officina. 1996. 26. old.
egykor.hu


pim.hu

2 megjegyzés:

  1. és a kőkerítés mikor tűnt el?

    VálaszTörlés
  2. Köszönet ezért a szép írásért !
    Én itt élten szemben a parkkal és nagymamám sokat mesélt erről a helyről. 1956-ban nagyon sok fiatalt temettek el itt a parkban.
    Gyönyörű hangversenyek voltak gyermekkoromban a száz éves fák alatt.
    Üdvüzlettel,
    Joós Judit

    VálaszTörlés