Kedves Olvasók! :) Ha bárkinek bármilyen személyes élménye kapcsolódik az olvasott,
látott házakhoz, kérem jelentkezzen a lasdbudapestet@gmail.com címen! Köszönöm! - Vero :)

2013. augusztus 13., kedd

Munkáslakások a sínek mentén II.

Fedezd fel!

A Szépilona Kocsiszín munkáslakásai


Az elmúlt hónapokban sokat megtudhattatok arról, hogy a MÁV miként gondoskodott dolgozói lakhatásáról. Ilyen példát azonban a BKV elődjénél az egykori BSZKRT-nál (Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaság) is láthatunk. Míg a nyarat jórészt Pesten töltöttük, most ugorjunk át Budára. Nem lesz ismeretlen számunkra a környék, hiszen korábban már jártunk itt megnézni a Ferenchalmi Szűz Mária-kápolnát, ahol Sissi is többször megfordult, voltunk Libegőzni, és utaztunk a régi 58-as villamoson is. Most a Szépilona Kocsiszínnél szállunk ki a Budakeszi úton, és teszünk látogatást az egykori BSZKRT dolgozóknál. Meghívónkon a dátum az 1800-as évek végét mutatja, címként pedig Hidegkúti út 4. áll.


Az úttól a remízig hosszan benyúló területen a régi istállók helyére 1889-ben Hauszmann Sándor a Szépilona Kocsiszínhez munkásépületeket tervezett. A terület több átalakításon esett át, épületeket húztak fel, majd bontottak le, s helyükre újabbak kerültek. Egy 1911.01.20-án keltezett terv egy ideiglenesen kialakított munkáslaktanya átfogó rajzát ismerteti, három épülettel. Itt kaptak helyet az irodák, a konyha és maga a laktanya, ahol az étkező, a mosdó, a closet és a hálótermek voltak.  Ezek az épületek ma már nem állnak, mert területük a személyzeti tartózkodó- és az indító helyiségeknek, valamint egy új munkásszállónak adta át a helyet.  A Budapesti Közúti Vaspálya Társaság magasépítészeti osztályának építésze Tamás József által tervezett és már 1904 tavaszára elkészült 4 lakóház, ill. később az 5. az A-jelzésű ház, mind a mai napig őrzi egy korszak lenyomatát. A rajzokon három különböző magasságban láthatók az A, B, C, D, E házak. Az A épület három, a B és C épületek kétemeletesek, míg a D és E házaknak egy emelet jutott. A hosszan benyúló keskeny lakóházak homlokzatának manzárd tetejét szép, faragott faburkolat díszíti, akárcsak az 58-as villamos végállomás svájci villa típusú épületét.  Az épületeket az utcától az oszlopos kapuk mellett pergolasor választotta el. A kapukon belépve a tornácos, emeletes nyitott folyosókat szépen kidolgozott oszlopok tartják. A felső szintre 2-2 lépcsőház vezet, egyszerű virágos kovácsoltvas korláttal. Az egymással szemben lévő verandák között a virágos, bokros kiskertek végében most macskák laknak. Itt találhatók a pincelejárók is, ahol régen 130 fő részére két óvóhelyet, fáskamrát és az épületek közé vészátjárót alakítottak ki.


Ahhoz, hogy jobban betekintést nyerjünk ebbe a régi világba, vendéglátónk a kedves Ica néni kínál bennünket hellyel és jó ízű történetekkel. Ő már 2 éves korától, pontosan 80 éve él itt az egykori faluban – ahogy ő hívja –, hiszen itt mindenki ismerte egymást, jó volt a társaság, a szomszédok összejártak, ínségesebb időkben és a háborúban is segítették egymást. Volt a tömbben kis élelmiszerbolt, festékbolt, rövidáru és bádogos is, minden, amire szükség volt. A kétemeletes házakban 14-17 pengő lakbér mellett, 20 lakás volt, többségük szoba-konyhás, de volt 4 db kétszobás is emeletenként. Folyosónként egy fürdőszoba, valamint két lakásonként egy mellékhelyiség állt rendelkezésre.
A fűtést fatüzelésű cserépkályha biztosította, és a sparhelten készült a finom ebéd vasárnaponként. A nagymosás a pincében a mosókonyhákban zajlott, a padláson pedig lakásonként külön farekeszek mögött száradtak a BSZKRT egyenruhái.

A két- és egyemeletes házak felépülését követően a BSZKRT-nál dolgozók létszáma miatt vált szükségessé az 5. a háromemeletes ház megépítése. A lakások mellett itt konyha, könyvtár is kiszolgálta az igényeket.  Az épületben található egykori irodahelyiségekbe érkeztek meg műszak végén a kalauzok, akik rendre leszámolták a viteldíjra fizetett pengőt.  Ica néni szülei a vállalat alkalmazásában álltak, ahol ő bérszámolóként, majd raktárosként dolgozott. Férje villamos-, majd trolivezető volt. A háborús idők szomorú sorsot hoztak a család életébe is. 1944 karácsonyán a Budakeszi út felől az oroszok, az Ördögárok felől pedig a németek támadtak. A lövöldözésekben és a kialakult közelharcokban sokan életüket vesztették. A ház előtt egy lovas hintóban várakozó bundás nő sem élte meg a másnapot. Mivel bombázás akkor nem volt a környéken, a házak megmenekültek.

A sebek lassan-lassan begyógyultak és a muskátli is újra virágzik az erkélyeken, néhol még paradicsom is van az ablakokban.  Ma már más idők járnak. A lakások magánkézbe kerültek, és bár többet átalakítottak és felújítottak, a házak nincsenek túl jó állapotban. A régik közül ma már csak három idős néni él, és járnak össze a régi időket felidézni. Az új lakók már nem ismerik egymást, idegenek.  S, talán nem is tudják milyen világot, milyen személyes történeteket rejtenek ezek a falak…


Forrás:
Helyszínbejárás 2013.
Budapest Főváros Levéltára
Beszélgetés a ház lakóival.



Forrás: Budapest régi képeken / Illés Krisztián képe


Szépilona Kocsiszín a Budakeszi úton
A, B, C házak a Hűvösvölgyi út felől


A C és a D ház

Svájci villa típusú fafaragás






Kertkapu, ahol régen a pergolasor állt




Csend(es)élet a verandán





Macska pihen a madáretetőben






Virágos lépcsőház










Lakóházak háttérben a remízzel






Az eredeti, régi közös fürdőszoba ajtaja






Kijárat a lépcsőházból az udvarra




A hátsó pincelejárat

Óvóhely helyett itt - szerencsére - ma már a gyerekeknek kialakított játszósarok működik




A verandás homlokzat másik oldala füves területtel

 

Háttérben a remíz
Érik a paradicsom az ablakban
BSZKRT Szépilonai Forgalmi Személyzetének tablója


4 megjegyzés:

  1. "Egy apró megjegyzés: A házak betűjelzése sorban E, A, B, C, D mivel az "E" épületet utólag építették, a sor elejére :) Igaz ezt sima 10-esnek is hívják."
    Pálfy Gergely

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Én sokkal magasabb épületekre emlékeztem. Igaz a 70 év alatt nem a házak zsugorodtak, hanem én nőttem fel, de a házak nem tartottak lépést velem!
    A labanc-úti általánosban vont egy Tamás vazatéknevű osztálytársam. Ott laktak a remízzel szemben egy villában. Lehet, hogy Tamás József fia volt. Most 76 éves lenne ő is.

    VálaszTörlés