Salve – Otthon, ami hazavár
Siettem. Nem volt tervben, hogy „na, én most ide bemegyek.” De, be kellett! A Király utca egyébként is izgalmas hely, és ha egy kapu tárva-nyitva van, akkor bizony a keskeny előtér végén a vakító napfény olyan ellenállhatatlanul vonzza az embert, mint egy hatalmas mágnes. Egy szemrebbenés alatt, először csak a pillantását, aztán a teljes tekintetét, és már szembe is fordul a bejárattal, s lábai automatikusan működésbe lépnek, és hopp, egyszer csak átlépik a küszöböt. Aztán megtorpan. A hirtelen jött lendületet izgalom és szívdobogás váltja fel…
Az előtérben bútorok, valaki költözködik. Jobbra a lépcsőház kövezetén SALVE felirattal köszöntenek. Jó helyen járok! :) A házban nagy a nyüzsgés, szinte elveszek a tömegben. A betonozott udvart helyenként már szép zöldre színezte a moha. Hosszú keskeny sávban páfrányokat, bokrokat és színes virágokat ültettek.
Egy foltos cirmos macska kitartóan ücsörög a pinceszellőző előtt, és a megfelelő alkalomra vár. Az árkádos, széles folyosók kecses kőoszlopos korlátain kifejezetten jól mutat a piros és a rózsaszín muskátlik ritmusa. Átellenben az emeleten a sárga szirmokat piros váltja. Mellettük, a szőnyegmintás kövezeten régi, piros szövetű szék nyugdíjba vonulása után a gangon kínál helyet a múltba merengő nézelődőnek. Odébb, a régi varrógép is szakmát váltott és növénytartást vállal.
Ez a ház mindig kedvesen üdvözli a betérőket, pedig már oly sokan elhagyták… De vajon kik lépkedtek egykor ezeken a lépcsőkön, és járták a függőfolyosókat, majd zárkóztak be lakásaikba? Milyen sorsokat mesélnek a falak? – Megsúgták nekem. :)
Az épület Jahn József lakházaként épült 1892-ben. Az építésszel már korábban összefutottunk a Szentkirályi utcában és a Dohány utcában is. Házaiban mindenhol megtalálhatók a lépcsőház oszlopai, a kőkorlátok és szinte ugyanaz a mintás terazzo burkolat is. Ebben a terézvárosi háztömbben is jelez a helyszínrajz egy másik saroktelket az ő neve alatt, az egykori Kemnitzer és a Csengery utca találkozásánál. A tömb Eötvös utcai sarkán az 1890-es években Királyi Zálogház is működött. Egy 1934-es tervrajzon a Király utca felőli emeleti lakások egyes szobáin halovány, ceruza bejegyzés olvasható; 1 szem albérlő, 2 szem társbérlő, 1 pici társbérlő. A sarokház pinceszintjének java részét a földszinti üzletek raktárai foglalták el, másutt farakások sorakoztak a téli hidegre, s a kis pinceablak, ahol a macska is gubbasztott a mosókonyhát szellőztette egykor.
1934-ben Polacsek Lajosné, született Szüsz Ilona, szabász varrónő a félemelet 2-ben lakott. 1955-ben Verő Arnold portálépítési kérelmet nyújtott be, hogy sarki szabóműhelyét megnyithassa. 1956 és ’58 között lakásmegosztási tervek tanúskodnak egy korszak nehézségeiről. De nem csak a lakrészeken, hanem a földszinten is alapos átalakulás figyelhető meg. A portálok bejárata és a kirakatok egységes képet kaptak. Az üzletek sorát a saroktól a divatszabó nyitotta. Őt a cipész követte, majd az órás és a kalapos – aki büszkén hirdeti anno 1987 óta Kalap szalonját.
A kapualjban még látható egy régi tábla; Olajos Lajos kőműves kisiparos újabb megrendeléseket a földszinten fogad. Végül a sort az ingkészítő kis üzlet mellett a bútorasztalos zárja.
Vásárlók hada tette nyüzsgővé ezt a környéket, virágzott a kereskedelem és bizony ebben a házban a nehéz sors mellett a tudomány és a jókedv is állandó albérlő lett!
Márványtábla is hirdeti; itt lakott Wigner Jenő, Nobel-díjas fizikusunk, aki többek között az atomfizika területén jeleskedett. A szomszédos Fasori Evangélikus Gimnáziumban töltötte meghatározó diákéveit, ahol nem csak kiváló tanárok előadásait hallgatta, de itt ismerte meg és került jó barátságba Neumann Jánossal. Egy érdekes meglátása alapján a fizikai és a filozófia sem állnak olyan messze egymástól: „Az élet teljes jelentése, minden emberi vágy együttes értelme, egy olyan alapvető rejtély, ami meghaladja felfogóképességünket. Amíg fiatal voltam, dühös voltam a dolgok ezen állása miatt. Mára megbékéltem vele. Még megtiszteltetésnek is tartom, hogy közöm lehet ehhez a rejtélyhez.”
 |
| Wigner Jenő |
A ház falán látható másik emléktábla Kabos Gyuláról ír. A közeli Felső erdősor 15-ből költöztek át ide. Bár szülei nem támogatták színészi pályáját, a kereskedelmi tanulmányai mellett titokban előadói tehetségét mélyítette. Kabos visszaemlékezésében, apja drasztikusabb megoldásokhoz folyamodott, s kiváló bokszolóként néha így egyengette fia sorsát: „Itt Pesten - engem bokszolt. Eleinte azért, mert sehogy sem akartam tanulni, később azért, mert színész akartam lenni. Ha nagyon megerőltettem magam, a számtalan kisebb jelentőségű bokszgyakorlaton kívül két-három olyan esetre is emlékszem, amikor édesapám győzelme annyira nyilvánvaló volt, hogy a világ semmiféle kincséért sem tudtam volna a kötelező tíz másodperc alatt ismét talpra állni. Így történt, hogy amikor először jelentettem be apámnak, hogy színész akarok lenni, ezt az elhatározásomat a szó szoros értelmében "kiverte a fejemből".” – jegyzi a Színészkönyvtár.
 |
| Kabos Gyula fiatalon |
Kabos életének történetében, a sok szomorúság és siker közt az Esti Kurír 1934. december 25-i számának hasábjain olvasható mondata igazán megszívlelendő! Így, az előadás végére nem is lehetne szebb útravalót adni:
„Én egy nagyon szomorú ember vagyok, csak mániákusa vagyok a vidámságnak, és addig nem nyugszom, amíg nevető arcokat nem látok magam körül. De különben is, ma jókedvet csinálni - kötelesség, és akkor is nevetni kell, ha sírni szeretnék. Volna egy jó tippem ezzel kapcsolatban. Hozzanak rendeletet, hogy egy hónapig mindenkinek mindent mosolyogva kell csinálni. Meglátnák, milyen más lenne az élet.”
 |
| „És a libasülthöz hagymát eszem. Mindenhez. A hagymához hagymát eszek.“ |
Forrás:
Helyszínbejárás 2014.
Budapest Főváros Levéltára
termeszetvilaga.hu
szineszkonyvtar.hu
mandarchiv.hu/Kabos_Gyula_amerikai_levelei
