Jósika utca 24.

Fedezd fel!

Tartós szépség


Az utóbbi időben gyakran sétálok keresztül-kasul Erzsébetváros zegzugos utcáin, és több házba is bekukkantottam. 
Budapest olyan, mintha a lakásomban járkálnék. Tudom, merre van benne a konyha, a szobák, a fürdőszoba, otthonosan mozgok itt, kiismerem magam. Ilyen a városi úthálózat is. Az viszont sokkal izgalmasabb, hogy az utcákon belül, tudom, hogy hol áll pontosan az a ház, amit már alaposan megnéztem kívül, belül. Pont olyan, mint amikor tudom, hogy spájzban a felső poncon balra kell keresni a szilvalekvárt. Sőt, a legizgalmasabb az, hogy azt is tudom már, milyen íze van. Minden bejárt ház/am/ra emlékszem, a legapróbb részletéig. Leginkább pedig arra, milyen hangulatot adott. Tudom, milyen ízt várok attól a szilvalekvártól ott a felső polcon, és tudom, milyen érzelmeket váltott ki belőlem az a ház.

 
Mint, ahogy egy jó háziasszonyhoz illik, gyűjtögetem a lekvárt az éléskamrámba, s elteszem a szép emlékeket is, rendben felcímkézve. :)  Így történt, hogy kimentem az erzsébetvárosi piacra, s bár egészen mást akartam venni, de a kitett portékákból mellényúltam…
Bekanyarodva a Jósika utcába, eszembe jutott a kék, habos kávés ház az út végén. Terveim voltak. Tudtam, mit keresek, és bár két éve a Városban, Ádám írt róla, szerettem volna magamnak is eltenni a személyes élményt. Nem mentem végül be ebbe a házba, de ott jártamban sosem hagyom ki azt a látványt, amit kapun keresztül benézve nyújthat. 

Jósika utca 25.

Szemben egy ütött-kopott szürke ház állt. Erről is volt már szó a Városban blogon, éppen három éve. Amikor beléptem a házba, már tudtam – nem lehetett nem tudni, még ha a pontos címet épp nem is jegyeztem meg akkor – hogy ez bizony az a „híres ház”! Arról híres és nekem példaértékű, hogy érezni benne a felelősséget és a megbecsülést. Azért olyan szomorú külsőleg sok belvárosi ház, mert a legtöbben csak a lakásokban élnek és nem a teljes házban. Pedig a kapu, a lépcsőház, az előtér, az udvar, a pince, padlás mindenkié! Ez a ház a legjobb példa arra, milyen széppé lehet varázsolni a környezetet, ha megvan a lelkesedés, összefogás és az akarat! :)

Öröm volt belépni ide! Öröm volt látni, a sürgés-forgást odabenn, ahogy a lakók jöttek, mentek. Én pedig úgy gyönyörködhettem a krémes színes formák között, mintha múzeumban lennék. :) Hangulatos volt, ahogy a délelőtti nap besütött a kis udvarba és átvilágított a szemközti emeletek kőkorlátain. A hófehér stukkókkal díszített előtérből kétoldalt oszlopok mentén lépcsősorok futottak az emeletre. A keskeny kapubeálló falán márványtáblák sorakoztak. A lépcsőfordulókban mintás cementlapok kísérték utamat. Élt és lélegzett ez a ház. A kis lodzsák olyanok voltak, mint az oázis. Telis-tele, roskadásig növényekkel, színes virágokkal. 

Az udvart is szépen rendbe hozták. Nem mohos, vagy szürke beton nyelte el a nap sugarait, hanem színes térkövek tették még hangulatosabbá. Átsétáltam a szemközti oldalra, ahol a szépen formált kőoszlopos lépcső kísért a magasföldszintre. A lépcsőkorlátokról lelógatott sok cserepes virág és a borostyánok hosszú füzérei egészen különleges hangulatot teremtettek. :)

Szombat volt. Kellemes nyári nap. Dél lett. És az ajtók mögül mindenhol a finom ebéd illata szökött ki a kulcslyukakon. Megéheztem én is, mennem kellett tovább. De még vetettem egy pillantást a külső homlokzatra is. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan az is megújul és épp olyan elegáns lesz, mint a ház belső szépsége! ;) Ha arra járok, feltétlenül megnézem!

Forrás:
Helyszínbejárás 2015.