Kedves Olvasók! :) Ha bárkinek bármilyen személyes élménye kapcsolódik az olvasott,
látott házakhoz, kérem jelentkezzen a lasdbudapestet@gmail.com címen! Köszönöm! - Vero :)

2015. július 23., csütörtök

Garibaldi utca 6.

Nézz fel!

Megelevenedett fényképek


A Belváros V. kerületének házai szinte egytől egyik impozáns külsőt kaptak, legtöbbjük ehhez mérten ma is intézményként funkcionál; minisztérium, bíróság, iskola, bank, múzeum, és csak elvétve találni régi bérházat, lakóházat a sok iroda között. Most már furcsa elképzelni, hogy az 1890-es években ilyen is volt Budapest. :)



Egykori Géza - ma Garibaldi - utca és a Nádor utca sarka 1890.

Nem is vagyok meglepve, ha be kell érnem a homlokzatok esztétikai élményével, és bár mindig megkísérlek bejutni, elfogadom, ha a szép kapuk „utamat állják”. Egy éles jobb kanyarral az Akadémia utcáról a Zoltán utcába fordultam, ahol egy franciaudvaros ház kapuján belépve sikerült bejárni egy különleges alakú házat - de erről majd később... A vizit után átsétáltam a kis közön, és a Garibaldin nézelődtem tovább, egészen a Nádor utcáig.






A baloldal sarki épülete előtt a kelleténél is jobban megtorpantam. A szecessziós, virágokba borult ház legfelső emeletén csipkés, oszlopos erkélyek sorakoztak. A Garibaldi utca felől, a fakószürke, helyenként rozsdás vaskapu törött üvege és a zárt ablakok miatt azt sejtettem lakatlan lehet ez a ház is. Aztán, ahogy közelebb mentem, észrevettem, hogy odabenn a lépcsőházban egy törött lámpabura alól fény pislákol. Ez azonban még mindig nem győzött meg róla, hogy a kósza fény mellett élet is lenne a házban.









A Nádor utcán a főhomlokzat, ha lehet, még szebb képet mutatott. A gazdagon díszített vaskapu beszédes alakot ábrázolt. A bejáratnál mára számtalan tábla jelzi, kik, milyen munkát végeznek a hatalmas épületben. Ezek szerint, mégis „él és mozog”, de mi sem bizonyította ezt jobban, minthogy egy küszöbön kilépő nővel kilincset cseréltünk. 











A tágas és rossz megvilágítású épület előterében a cégtáblák útvesztője fölé cirádás stukkók emelkedtek. Tovább, a sárga kővirágokon lépkedve a főlépcsőházban egy különleges lépcsőkorlát vonzotta a tekintetem. Az emelkedő előtt a csonka oszlopot vaspántok ölelték körül, és a derengő fényben a félemeletet is oszlopok tartották.  Az épületen belül a tágas irodák helyiségei előtt hatalmas, rácsos üvegablak emelkedett a lépcsőházban. Mint minden alkalommal, itt is érdemes volt felmászni a legfelső szintre, hiszen ott árulta el nekem először becsületes nevét az ötemeletes épület…






Az már a homlokzatról kiderült, hogy a négyemeletes eklektikus ház 1901-ben építtetett, de azt csak a hatalmas, kovácsoltvas ablakrács betűzte, hogy Meinig Artúr keze nyomán a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű Rt. megrendelésére készült. A pesti székház létrejöttének körülményeit a kényelem alakította. A csodálatos, virágos dísz Hajós Bálint munkáját dicséri. Pick Edének, az ablakok szellőztetésére alkalmazott „feltűnést keltő új szabadalmába”, itt is belefutottam, mellyel a Keleti pályaudvaron találkoztam először. 



















Egy szokásos séta képes eredményét megosztva jelentkezett Matuska Judit, hogy neki bizony, nem idegen ez a ház! Miután az épület minden zegzugát közösen megnéztük, átbeszéltük az családi vonatkozását is. Judit dédszülei, Szlovákiából, Liptószentmiklósról érkeztek, és első beköltözőként foglalták el a legfelső szint sarki, többszobás lakásást. Három fiúgyermeket neveltek. Köztük Matuska Györgyöt, aki bár fiatalkori elmezavarban szenvedett 61 évet élt meg. Testvére Matuska Péter nagykövet volt először Szófiában, majd Varsóban és végül Stockholmban. Az 1938-as Budapesti Czím- és Lakásjegyzék tulajdonosként említi őt az egykori Géza utca 6. szám alatti hatalmas lakás papírjain. Mivel sokat tartózkodott külföldön, átadta a tulajdont a család részére. Judit nagypapája, a harmadik fiútestvér Matuska Miklós operaénekesként járta be a világot.










Judit apai nagymamája Svájcban nevelkedett. Tehetős család lányaként, tájékozott, világot járó kisasszony volt. Régi szokás szerint több külföldi levelezőpartnerrel tartotta a kapcsolatot, köztük a magyar Karácsony Ellával, kinek leveleit sokáig megtartotta.

A Garibaldi utcai emeleti lakás és megmaradt bútorai

Matuska Miklós - otthon

Karácsony a Garibaldi utcában

Matuska Miklós fiatalon

Judit édesanyja: Haleczius Veronika

Judit édesapja: ifj. Matuska Miklós

Matuska Miklós éppen Berlinben koncertezett, mikor a közönség soraiban megpillantotta a bájos svájci lányt, Marie Lucie Sonnex-t. Szerelem szövődött köztük, majd Lucie, ifjú feleségként a nagycsaládhoz költözött a Garibaldi utcába. Anyósával, Blankával kifejezetten jó viszonyt ápoltak. A házimunkát a cselédség végezte, valamint a beteg testvér gondviselését is alkalmazottak látták el. A fiataloknak egy gyermekük született. Ifjabb Matuska Miklós, Judit édesapja 1924-ben látta meg a napvilágot, de Blanka nagymamájától 3 évesen búcsúzott.



Csemiczky festmény: id. Matuska Miklósról


A testvérek: Matuska György

A testvérek: Matuska Péter

A család a háborúig, mozgalmas társasági életet élt, a komolyzene, a zongora hangja pedig átjárta a lakás helyiségeit. Bár Miklós nem lépett apja nyomdokaiba, és hangszeren sem játszott, de a zene szeretete mindig meghatározta életét. Szülei gondosan taníttatták, és 12 évesen Sárospatakra küldték bentlakásos iskolába. Mikor visszatért a családhoz, már háború volt. Dohányosként úgy menekült meg attól, hogy az orosz katonák elvigyék, hogy épp lenn tartózkodott az kapu előtt, mikor a sarki házból meglátta közeledni őket, és egyszerűen elsétált, ahelyett, hogy visszament volna a lakásba. Édesapja már nem volt ilyen szerencsés. A nemesi származástól megfosztott család a háború során vagyonát is elvesztette. 1946 augusztusában, életének 58. életévében ceruzával írt búcsúlevélben „kínzó betegségre panaszkodva” fogalmazta utolsó szavait. Öngyilkos lett, a zongoránál találtak rá. Nem sokkal az eset előtt, egyetlen fiúk, Miklós ’46 tavaszán feleségül vette Haléczius Veronikát, Judit édesanyját. A bűbájos Luci néni egyedül maradt. Noha igen jól elsajátította a magyar nyelvet, a tragikus esemény után társasági élet hiányában visszavágyott szülőhazájába, és Svájcba költözött.








A Garibaldi utcai nagy lakást eladták, és az ifjú család a Hold utcába költözött. A legtöbb bútor, a képek, Luci néni szép tükre, hajkeféje, egy-egy régi levél, de még a parfümje is átkerült az új otthonba. Mikor Judit párszor meglátogatta svájci nagymamáját, örömmel lapozgatta az idős hölgy emlékkönyvét. Volt benne régi hangversenyjegy, múzeumi belépőjegyek, egy-egy jó szó a teadélutánok alkalmával látogatóba jött barátoktól, barátnőktől.

Marie Lucie Sonnex fiatalon

Lucie néni és az értékes fésülködőtükör 

Lucie néni

Judittal a séta után egy kávé mellett beszélgettünk a Garibaldi utcai ház szomszédjában. A sok-sok érdekes sztorival átszőtt családtörténetet hallgatni olyan volt, mintha egy filmet néznék. Mintha fekete-fehérbe borult volna a környék. Visszatértek a régi illatok, és az V. kerület széles utcáin végigrobogott a város enyhe moraja.
Az egykori Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű Rt. székházában lerakódott emlékek közül ezúttal újabb, személyes élmények bújtak ki a napraforgós, virágos ház körfolyosójának sarki lakásából.






Forrás:
Helyszínbejárás 2015.
Ezúton köszönöm Matuska Juditnak az érdekes beszélgetést, a sok emléket és a családi képeket!


2 megjegyzés:

  1. Csodálatos, csodálatos. Egyik nagy kedvencem. Méltó volna egy óriási felújításhoz. Nagyon szép poszt!

    VálaszTörlés
  2. köszönet a leírásért. Remek

    VálaszTörlés