2013. december 17., kedd

Lendvay utca 12.

Fedezd fel!

Egy mesevilág vára


Budán, a nyár folyamán már felfedeztünk egy nagy várat a városban. A klinkertéglás épületek kifejezetten érdekes és izgalmas megoldásokat rejtenek, és szerencsére akad belőlük még pár a városban. Nem mondanám, hogy előre megfontolt szándékkal keresem őket, de annál jobban örülök neki, ha vár kerül az utamba. Mivel nem vagyok királyfi a sárkányokkal nem megküzdeni szoktam, hanem mind a hét fejüknek illedelmesen köszönni, lábat törölni és bekéredzkedni. S bízom abban is, hogy a toronyszobába zárt királylány kap egy szabadnapot és elmeséli történetét, miközben körbevezet a birodalomban. :)


Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, éppen a Lendvay- és az Epreskert utcza sarkán, az 1883. év 6. hónapjára készült el Lohr József építész tervei alapján az a földszintes villa, melyet Spira Fülöp Szilárd és hitvese Hennig Alojza vettek boldogan birtokba. Az akkor már felparcellázott területen sarki ház lévén telekszomszédok már voltak. Pincéjükben a fűtéshez fát tároltak, de a mulatozáshoz a jó borok részére borpincét is fenntartottak. A kertből lépcső vezetett fel a kis teraszra. A kétszobás házhoz egy fürdő helyiség és egy elég nagy konyha is tartozott.








Teltek múltak az évek. A környék rohamoson változott; szebbnél szebb palotákkal és villákkal épültek be és új emberek költöztek a környékre. Nagyságos Nicholson Fülöp úr az 1800-as évek második felében hagyta el Angliát és telepedett le nálunk. Gépgyára a Külső-Váci úton volt. Az 1890-es évektől már a hajógyártásba is bekapcsolódott. Halála után az üzem Schlick Ignác gépgyárával egyesült. A híres és vagyonos Nicholson Fülöpnek nem messze innen a Podmaniczky utca 17. szám alatt is volt már egy bejelentett lakcíme az 1896-os Budapesti Czim- és Lakásjegyzék lapjai szerint. Valószínű, hogy szerethette a gyorsan fejlődő környéket a mai Városliget közelében, hiszen Havel Lipót építőmestert bízta meg az adásvételt követően, hogy a Lendvay utca és Epreskert utca (ma Munkácsy utca) sarkára, Spira Fülöp Szilárd korábbi lakhelyére egy olyan villát építtessen, melynek mai is csodájára járnak!

Homlokzati terv Hável Lipót eredeti aláírásával. A képet köszönjük a ház lakójának, aki az emléktáblát is állíttatta, Csényi Zoltánnak! :)












Az alagsorban pince, szoba, mosókonyha és mángorló állt rendelkezésre. Az egykori Epreskert utca felől fáskamrák voltak. A Lendvay utca sarki tornyában keskeny lépcsősor kanyarog, melyet elsősorban a cselédség koptatott. A földszinten itt, a melléklépcső mellett helyezkedtek el a kiszolgáló személyzet helyiségei; a cselédszobák, a vasalószoba, de itt volt az éléskamra és a konyha is. Nicholson úr és családja a főlépcsőházon keresztül jutott fel az első emeletre. Az épület közepén húzódó csarnokból nyíltak az impozáns helyiségek. Az utcai frontok felé ebédlő, szalon a kis erkéllyel, a sarkon az úri szoba és a zárt erkély. A mai Munkácsy utca felé pedig a hálószobák és a két gyermekszoba. Udvari kilátásra helyezték hátul a nevelőnő lakrészét, a fürdőszobát és a ruhatárat – gardróbot. A második emeletet vendégeknek és cselédeiknek tartották fenn, hasonló elosztással.







A korabeli tervek és metszetek egy átépítést követően 1911-es dátummal jegyzik azt a toldalékot, ami a Lendvay utca felé kiépített oszlopos, verandaszerű megoldást és a felsőbb teraszokat mutatják. Ez év nyarán nagyságos Strauss Pál úr és neje, igényeiknek megfelelő átalakítást követően be is költöztek a villa második emeletére. A földszint és az első emelet átalakítását Fleischl Róbert tervei alapján végezték özvegy Schwarz Samuné kezdeményezésére. Ekkor került kialakításra a mai is látható hangulatos, vadszőlővel befutott kőoszlopos veranda, s felette a kovácsoltvas korlátos terasz. A kertből a verandán keresztül a szalonba, majd a zeneszobába vezetett az út. A könyvtár a sarki szobában kapott helyet. Mögötte a férfi- majd a női háló következett szintén gardrób szobával. Az 1949-es évet követően, mint MÁV épület, átalakításokat és később lakásmegosztásokat mutatnak a tervek.

















A villa ma többlakásos társasházként ad otthont a családoknak. A belső tágas lépcsőház kövezete és fehérre festett kovácsoltvas korlátja elegáns, tiszta külsőt kölcsönöz. Udvarát fenyők, dús bokrok és vadszőlő teszik hangulatossá. Lakóit nyaranta gyakran látni a kertben virágokat gondozni. Ez a gondosság jellemzi a lakók összetartását is. Közösségük táblát állíttatott az egykori villatulajdonos emlékére, mely a bejárat mellett tájékoztatja az arra járókat, hogy pontosan melyik mese része is ez az érdekes tornyos, vadregényes vár. :)




Köszönöm Gál Róbertnek a meghívást és körbe kalauzolást pincétől a padlásig! :) 






Ablakok a torony tetején

Üzenet a kéményseprőtől
Falécekkel elkerített régi szárító a padláson

Még a kémények is díszesek

Forrás:
Helyszínbejárás 2013. 
Budapest Főváros Levéltára

Schlick Ignác 
Budapesti Czim- és Lakásjegyzék 

3 megjegyzés:

  1. Koszonom az erdekes epuletrol a leirast. Mar multkor jartam arra es neztem hogyan lehetne tobbet tudni rola.
    B

    VálaszTörlés
  2. mindig szerettem volna tudni a történetét!-hát most megkaptam! Csodálatos dolog, hogy létezik ez az oldal.... köszönöm

    VálaszTörlés
  3. Úristen, micsoda beltér! Ha ilyet látok, mégiscsak szeretnék milliomos lenni és ezt a csodát megvenni....

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.