2013. június 25., kedd

Sellő a Moszkva téren

Nézd meg!

Partra vetett hal a tér tetején


Mivel városunk kisebb-nagyobb léptékben, de szépen halad a megújulás felé, s közben egyre csinosabb lesz, sokszor gondolok arra, milyen kár, hogy egy-egy helyet nem néztem meg alaposabban, még mielőtt "átrajzolták és kiszínezték" volna. Ilyen a régi Március 15-e tér, amit valószínűleg a környéken lakók pontosan fel tudnak idézni, mások pedig csak egy elmosódott emlékképként őriznek belőle - romokhoz vezető vaskorlátos lépcsőt - múltjuk emlékkönyvében. De mondhatnám például a Kálvin teret is a kereszteződés mellett magányosan, dézsában álldogáló pálmafával, vagy a Deák téri gödör helyét, virágos parkkal és sárga sóder kővel. Így rajzolja át az idő a város régi képkockáit és archiválja emlékeinkbe egy „bezzeg az én időmben” felirattal. Sokan még a Marx térre jártak szívószállal Bambit inni, vannak, akik még a Röltexbe mentek spulnit venni, és a Közértben darálták le a szemes kávét, és akad, aki még mindig a Moszkvára, az óra alá beszéli meg a találkozókat.

Ezzel pedig meg is érkeztünk mai témánk helyszínére. Felpillantok az órára. Még időben vagyunk; még őrzi régi – az egyik régi – képét a tér. Húsz éven át jártam erre, keresztbe-kasul. Két típus fordul meg itt; aki csak sietősen átrobog, és van, aki várakozó álláspontra helyezkedik. Valamiben mégis közösek…

A leghangulatosabb a téren, az egykori 56-os villamos által körbefont terület. A füves részen és a korláton régen sok fiatal ücsörgött. Most kicsit távolabb sétálunk, hogy szemügyre vegyük azt a kútszobrot, ami meglehetősen kevés figyelmet kap. Ha egyszer letérünk a megszokott hangya útvonalunkról vagy átszervezzük az óra alól ide a találkozóinkat, érdekes látványban lesz részünk!

A Sellő nevű szökőkút 1980 óta díszíti 6,5 méter magasságával a teret. A látvány három ember munkáját dicséri. Makrisz Agamemnon és neje Zizi, miután elhagyták hazájukat, Görögországot, nálunk telepedtek le. Nem csak a hazai, de a nemzetközi képzőművészetben is jelentős sikereket értek el, többek között a Százados úti művésztelepen készített munkáikkal. A művész vörösréz lemezből alkotta a kút tetején látható sellőt, aki egy nagy gömbön, a habokból kiemelkedve jobbára ma a galambokkal barátkozik. Alatta három részre vágott fodrozódó hullám magasodik. (Az érdekes alkotás engem leginkább körte alakú, pikkelyes hátú krokodilokra emlékeztet.) A szökőkút nyolc, két méteres átmérőjű betonkorongjának három képét, a művésznő, Makrisz Zizi alkotta. A színes mozaikok kavalkádjában megjelenő halak, kígyók és virágok a tenger élőlényeit szimbolizálják. A nyári nagy melegben a vízzel áztatott képeken szinte megelevenednek ezek a formák. A szökőkút macskakővel kirakott medrét pedig Tokár György építész tervezte.

A város új szökőkútjai ma már más trendek alapján épülnek. A régiek közül pedig sok már nem is üzemel. Örülök, hogy ez a Sellő még ilyen jó állapotban van! Ennek ellenére, a terület új rendezési terveiben a szobor nem látható. Ki tudja, mikorra válik valósággá a látványterv, de időben szólok, hogy ezt az alkotást érdemes szemügyre venni, amíg még nem késő! S bár, már lecserélték az utcanév táblákat, én másokra hagyom a Széll Kálmán tér nevet. Hiszen ez itt nem más, mint Moszkva tér. Végállomás. A viszontlátásra!

Forrás:
kozterkep.hu
oroksegfigyelo.blog.hu





































A Sellő kötéltánca :)

Sellő a galambok társaságában

19 megjegyzés:

  1. Nagyon-nagyon ritkán járok errefelé és ezek szerint én a sietősen átrobogók táborát gazdagítom - megmondom őszintén nem is rémlik ez a szökőkút. Pedig a képek alapján feltűnő méretekkel bír. Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmemet, legközelebb biztosan szemügyre veszem :)

    VálaszTörlés
  2. szia,

    a tér felújítása és átalakulása után a Sellő a most, nemrégiben nyílt XII. kerületi okmányiroda előtti térrészre kerül, restaurálva, ha igaz

    itt, a Várfok utca és a Krisztina körút találkozásánál kis háromszög alakú, füves tér fog kialakulni

    (legalábbis a tervek szerint...)

    VálaszTörlés
  3. Szia, :)

    jajj, de jó! Köszi az infót. Remélem tényleg látni fogjuk még! :) Pont tegnap jöttem át az említett "terecskén" és meg is állapítottam, hogy mennyire kihasználatlan, és a gyalogos közlekedés is kaotikus arra. A betont is felválthatná a fű.

    VálaszTörlés
  4. Szerintem ez egy igen ronda szocreál alkotás, magyarán okádék az egész.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és mitől is szocreál? Mert a szoci időkben készült?

      Törlés
    2. Meg ne sértődj, de ez olyan messze van a szocreáltól.... :)
      És 1980-as, amikor már azért a nagy "szocreálkodás" igencsak kezdett alábbhagyni ami a középületek/közterek díszítését illeti.
      De mondjuk egy Osztapenko, na aaaz!

      Törlés
  5. Anno óvoda után azokon a betonkorongokon ugráltam. Nyáron a csobogó vízben akár. Az teljesen szubjektív, hogy szép-e vagy sem. Egyrészt mindenképp különleges, másrészt a városhoz, a térhez tartozik. Remélem, az új helyén többen észreveszik majd és a felújítás is jól sikerül.

    VálaszTörlés
  6. Azért nem emlékeznek sokan erre a szoborra, dacára annak, hogy naponta elmennek mellette, mert nincs látvány értéke, oxidált piszkosszürke színével és értelmetlen formájával belevész a tér amúgy is zűrös formavilágú hátterébe. Nem ide való...

    VálaszTörlés
  7. Egy kicsit tényleg furcsa a szobor de azért akkor is a térhez tartozik, mégha sokan nem is veszik észre. Remélem tényleg visszakerül, még ha nem is pont oda ahol most van...

    VálaszTörlés
  8. Valaki lejjebb kifogástalanul fogalmazott, amikor egy ronda, szocreál "alkotásként" definiálta. Ha teret meg akarják tiszítani a fizikai és erkölcsi mocskától, akkor ezt (is) el kéne takarítani onnan, sok más "szépséggel" együtt!

    Mivel a téren nincsen klasszikus, valódi érték, ezért a legjobb lenne egy letisztult, logikus kialakítású, praktikus teret kialakítani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Klasszikus, valódi érték"? Definiáld már ezt kérlek pontosabban...
      "erkölcsi mocskától"? Értem. Amennyiben ennyire derogál minden ami 1989 előtt készült, épült, akkor nyugodtan lebonthatjuk a fél országot, bezárhatunk 2 metro és 4 HÉV vonalat, Kiirthatunk minden embert akik 1945 és 1989 között tisztességesen dolgoztak itthon, viselve a sorsukat nyavalygás helyett, AKKOR IS HA NEM ÉRTETTEK EGYET, Mert családjuk léte és a TISZTESSÉG megkövetelte. Nos, majd akkor jól megtisztítunk mindent itt "erkölcsi téren". Gondolom ez tetszene. Szépen kérlek, ne te akard megmondani hogy kinek mi legyen megfelelő és kinek mi tetsszen.
      Pl, mi itt a környéken sokan ragaszkodunk az órához és a szökőkúthoz is. Nekünk emlék és érték. Te meg kapsz köré egy új teret. Fair csere nem? :)

      Törlés
    2. 1. Annyira felheccelted magad, hogy a saját kitekeredett gondolataidat rajtam kéred számon.

      2. Én a ronda, lepusztult állapotú, eddig mindenki által lesz@rt, ám most hirtelen oltalmazó vinnyogás tárgyává vált szocreál "alkotásoktól" való megszabadulást írtam, MÁST NEM!

      3. Klasszikus érték alatt értem a szép műemlék épületeket, szobrokat, melyekkel a leginkább az I. kerület büszkélkedhet.

      4. Persze egyéne válogatja, és őt is JELLEMZI, hogy kinek mi a szép! Ez mindkettőnkre igaz! ;)

      5. Hol írtam olyat, hogy "derogál minden, ami 1989 előtt épült, készült"?

      6. Emberek kiírtásáról hol írtam?

      7. Hol akartam megmondani, hogy kinek mi tetszen? Csak a véleményemet írtam le -utólagos engedelmeddel- a tér 4(!) részletéről, és az ott uralkodó atmoszféráról.

      8. Ha én is ilyen lennék, akkor most helyesírási hibáktól hemzsegő görcsrohamban kérdezném tőled:
      "Tegyük vissza a szovjet szerelvényeket az M2 vonalára?"

      9. Gyenge, komolytalan embernek tartalak.

      Törlés
  9. ...és a "szép" szobor mellett ott vannak;
    1. a méhkaptár alakú szalmonellás büfék
    2. a förtelmes szovjet stílusú metróépület
    3. a ronda, kihasználatlan épület a Csaba u. felé vezető tépcsőtől jobbra
    4. és a lerobbant kocsmák a metróépület mellett

    Remélem, ezeket is elviszik a fenébe! Ezen büfék-kocsmák megszűnésével pedig elérhető lenne a lowlife célközönség eltűnése is, ami igencsak ráférne már a környékre!

    VálaszTörlés
  10. Arról sokaknak van elképzelése, hogy mit kelle eltüntetni a Moszkva Kálmán térről...
    ... de hogy mit kelle odatenni, és az miért lenne jó ....
    de mivel már belevágtak az átalakításba, ezért nem kell tovább ötletelni, esetleg majd akkor, ha az új verzió sem fog tetszeni. Mindenesetre az óra, és a szökőkút két generáció "meeting point"-ja volt, és anno az 56os villamosról elég szembetűnő is volt.

    VálaszTörlés
  11. Legyen világosság! A "szocreál" témában tisztázandó Makris Agamemnonról, idézem;
    "Szellemisége mindvégig megőrizte a klasszikus görög hagyományokra épülő, elsősorban a kubizmus hatását mutató, modern formakezelést. Elutasítja a szocialista realizmus sematizmusát. Kitartóan küzd a progresszív művészeti irányzatok hazai érvényesülése mellett. Egyik kezdeményezője a Derkovits-ösztöndíjnak. Magyarországon felállított jelentős számú köztéri szobrában leginkább a görög hagyományokat tükröző allegorikus kifejezésmód fedezhető fel."

    A pécsen született és felnőtt ismerősömet megkérdeztem tudja-e, hogy a város feletti emlékműnek mi a címe és ki alkotta, amelyre nemleges választ kaptam.
    Nos, ennyit a szocialista realista műveltségről..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szavaid nem vonom kétségbe, ugyanakkor a köznyelvi értelemben használt "szocreál" kifejezés tipikusan a magyarországi, '60-as és '70-es évekből származó "alkotásokat" szokta jelenteni, melyekben nem lelhető fel semmilyen érték, történelmi gyökér.

      A maguk idejében egy rövid ideig modernnek számítottak, mely szemléletet a csapból is folyó propaganda táplálta. Valójában kimondottan rondák, bárgyúak, és mára az állapotuk is leromlott. Rajongótáboruk a jelentéktelen nagyságú belpesti romkocsmás rétegre korlátozódott.

      A szavatosságuk hamar lejárt, az idő gyorsan és megkérdőjelezhetetlenül bebizonyította értéktelen mivoltukat. Megítélésük, életciklusuk egyezik a panelházakéval, melyeknek már elérték a tervezett élettartamuk végét. Kényszerűségből még használatban vannak, amíg statikai állapotuk, kiemelten a vasbeton elemeket egymáshoz kötő hegesztéseket támadó korrózió engedi - melyek a szép ablakok és színezett homlokzat ellenére évtizedeken át rozsdásodtak/nak szép csendben... A sokmillió elem közül az első kimozdulása fogja az azonnali erkölcsi avulást elhozni, hacsak nem sikerül eltussolni... de ez egy más téma... :)

      Törlés
  12. Akkor is ronda !! Ilyesztő !! Semmi köze a görög kultúrához ,és művészethez .. tákolmány, mely rideg és tényleg undorító !!!!!!

    VálaszTörlés
  13. A görög partizánunk pazar alkotását személyesen minden oldalról alaposan megnéztem.
    Teljesen átszellemülve gyönyörködtem benne.
    Ettől a sellőtől még a cápák is megijednének.
    De ha sellő, akkor legyen sellő.
    A remekmű új nevet érdemelne: A krokodilokat szaró sellő
    Hála Istennek viszonylag eldugott helyre került.

    VálaszTörlés
  14. Villámhárítónak sem kutya, kajakra mondom!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.