Fedezd fel!
Wekerletelep
A fejlődő gyáripar vonzataként a vidékről feltelepült munkásoknak szerettek volna kertváros jellegű otthont teremteni. Wekerle Sándor miniszterelnök vezetésével a pénzügyminisztérium az erre megfelelő telket a mai Határ út és M5 bevezető mellett vette meg, nagyjából 1 km2-ben.
1908-ban a helyi homokos földet felhasználva dolgozott a telep téglagyára és folytak az építkezések. A számítások szerint 90 millió db. téglából kívánták felépíteni az 1007 megvalósult lakóházat. Felépültek az óvodák, iskolák, a posta, a piac és a rendőrkapitányság is.
A terület szabályos, sugaras rendszerű; 8 főbb útja a főtérre fut be, mely tervezőjéről Kós Károlyról kapta nevét. A magyar népi építészeti stílus változatos képet mutat. A virágos kerteknek, spalettás ablakos, színes házaknak egyedi hangulatuk van. A széles utcákat platánsor szegélyezi.
A világörökség részét képező Wekerlén a helyi Társaskör keretében a Munkás Zenekar és Sakk-kör működött. A Székelykapu Futást is rendszeresen megrendezik, de van itt hétvégi programokkal Zenepavilon, Kertbarát kör, bolhapiac, kézműves vásár is.
A Barátok közt sorozatnak jelképesen helyet adó ház a főtéren látható és a külső jelenetek is itt játszódnak. Talán, nem véletlenül választották, hiszen a közösség itt valóban segítőkész, baráti.
Bizonyára elfogult vagyok, hiszen kevés olyan hely van, ahol ennyire jó élni, mint itt. Reggelente madárcsicsergésre ébredni, napközben kertészkedni, este hallani a sütögető, vidám vendégsereget a szomszédoknál. Ősszel a nagy avarban sétálni, télen nézni, ahogy egymást érik Wekerle legmagasabb pontján - a főtéri dombocskán - a szánkózó gyerekek. Koller Bácsi picurka Cukrászdája előtt hétvégén hosszú sor kígyózik. A Kós Károly tér reggeltől estig játszó gyerekeinek bizony kell is a fagylalt és sütemény utánpótlás. :)
Fel kell fedezni ezt a mesevárost a kellemes, árnyékos utcáival! A kirándulóknak érdemes térképet hozni, mert tényleg könnyel el lehet tévedni a sok utcából álló kereszteződésekben. Kezdetben kifejezetten szerettem eltévedni, de mára már könnyen hazatalálnak a lábaim. :)
Forrás:
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgD9X08LGeszfAL67DdxHkxmwJ6liLfnSY_WrwxWBRR14HFciiVFbnWW2HuwX93A_THZ_Mqg3D01iQDbRceA6hdTaR_Wt76cgSnG6QNpZZdPiJ_ySvEuo3RO_sBt9VzABhMj6-R8gfCUDs/s400/P1100953.JPG) |
6 utca kereszteződése |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgtVgk6TXvw4zGGLpG6wj_LVXIOdTa52mB1WuVkr5upNGH6n2FOtwOP_DR2UwDRAcd_jcm0_EhuRgW4PKUz0L-3GBH_a_wGmEh_w6DrYw-kQCbIameXO9yH1rZ70lP37dzm89i3Whd2oco/s400/P1110086.JPG) |
Vadregényes házikó |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEglY8th1Cpzyr4WZSaQOGLSVrDShC1v8VOug30fHiqn9_2TmzUg25awa7jc_kdANa3p7LgIDBbmhQzvkQTqoixj2KoMUzxNCfIfEojW-ew7m8hOoTrpeWI6gyiVp9JMuvU_UDluioHtfPw/s400/P1110111.JPG) |
Sarokház |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj66WVUYI7TTiD7xwZMIAF-ziw_Ipk067LU0l59Fl9k974Zcthevl_AaXJv2nIHOgyaxzC7vYxFlfytwbMGyzLOGXnLX7FcGdJAC-otwh4oH4VX70TZiuy3H_n4hvDOL07PdVzhGVs40oo/s400/P1110051.JPG) |
Ház a főúton |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgg9Phxurd3sERbhBG2Zyi8BLQNXpZQxLJ_iYG-iXFnLxWjjIQ1wjE82xbU6BB3Z16cK39WzktN9QsfGpmXfw3B806u9ofozGFSxQWx37oAoUC_LcSR7JZH5pOkqoHKLL9I4wboh3Jm5PA/s400/P1100980.JPG) |
Mellékutca |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhZ_lT1-6li1uiCJ4QhGS2Q_BYk0fDcRvQlH1K_vGSDbQ_oz3jMwSraJhoJpLXeqJkKQkxpazyswo5IjRi79iI7noO0LvEEKRxAC-O1psAWeAZeDdrSY4AOphvgV4lM2PryUuLR1Ht12ZI/s400/P1100902.JPG) |
Zöld spalettás ablakok |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjvBRdn2JVec2-rPoUR9Kz7IW1pgWONSdD7g-AdL8d02A6aXuJisgJa3pJ-5Z7ohpXUjX6Koi4kGbL8rVCpfc5LNelBzfic7IPiZU0MS8rNOctee1hfE9Yu1On_QXCQNv8kjyKcKBm9Tus/s400/P1100983.JPG) |
Emléktáblák a házak tervezőinek |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiBUMQ3MTU1gXZxjO5hoSn_sxE3YwZQa9e8sL1QaAXYEVa4mjbKescKI9j4u7PGZ7BNexkgq4s3PPzWJ7vTj9utVvqe69o-3pjXxTPpCM3687BQHQGp6wGI2gIMVtTl7ZscIGKKkbx8Ttc/s400/P1100970.JPG) |
Örökbefogadott, névre szóló fák Wekerlén |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhh9VewWv4cVqDYJASSqECEAuntAEs5UCswUzHRdj-p6eWjN532wg1tFwGKDoQEzDxnz7wuhjM5Wxcg4dKRl4SNzmhyCvz0S4-Bth_PWqulsMA-nrvnJZfCLqd7xnUpEj7y3hyphenhyphen5v_JL0pY/s400/P1110060.JPG) |
Park az egyik iskolával szemben |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi9sN_eZe7UrT-1GX8SEqsc7qwhJJIomYfGjevfIrcoRdTRF1XO5p-7a64ByG017oQi4n3YYDrxDn5DK1n6RbA2rH1tlUsX1nKBKj2Qub5EhrXqXt03nr9yrM08E9iHTQIJrfx8aCRoyVc/s400/P1100935.JPG) |
Házszám |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEitPn0nn225l5HMuxOtqYrvVTw0iwHWNXXr54Uoev7Mnk3gQc3rWpX-uOp6Rbd9tKo8stgoB1nACRkbL4Z5ZgqCI-NAZt5ICwWimOrDZuK5kcufczCQRbq6RATbM9P7BT4DJ8VddiNqH78/s400/P1110158.JPG) |
Tulipános kert |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg_c9OSJEUbg1fdLdpc8CgVDoKVQ2SXtUSR465YQCMy1cbFtWDXUr5co7GrGXsx7RcbPH0xjLMq6KvEidCWvkmXN0VuJQydFh6BPbIDf-HQ1V_FcG5Nh3bP5H9gP4w7n4gQXRnVfVyDU-w/s400/P1110036.JPG) |
Meseház az egyik kertben |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgest9LTOWP9iX2Q8ChrvVdu_12Kdn2omRLfqHCH4jvpoxqRS7HbHdLKOlorrWru3fqw7BbkIlQj98p5LpcCtD-ZVNbpX26p7erQg_jCC0hCuuoTWjkfVg-05uIvwxNKdUa-O8EiAMHsHw/s400/P1110255.JPG) |
Játszótér és park a Kós Károly téren |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgjBggf1ay6jTY2Gc5khqSEcLP5-O9v3pupCaKMgCh5j463_9pfcpVCp7rIvUVpjJ_1ZlzGN7RtdN4pZmm0MQIvl-qeZ-Tgai0Wa6m149hFDlcT-klynj26liJi5_398smHedSFN58OQMM/s400/P1110270.JPG) |
Wekerle legmagasabb pontja a Kós Károly téri domb |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhVofOO-jxKe65yffoDfx2zrf1bBho4mXhsst5nZYhuwLRLxIzUtC3z2Lxp1OUDJT6H0lAsz7GY8ZpchBqNlcyjVg4W5mvh8aMFB1KMzoZdmkc6MaMbc5InalZbhfAKjlySgidLYRsR71M/s400/P1110244.JPG) |
Kós Károly téri sarokház |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjKB3nSv9EJe-BXMDZr-go-CVWr7v3XuZNX_tCjMDCqT1Hx3FIdGhGu_4O9VodeiiAT_Sv19kzC7O4iny3p2MsVUIl5OWOHlTp96ev0iA9T3YmVjHlKfqV6m-_vqwYn_2s_07qeuwSqTpM/s400/P1110339.JPG) |
Ház a téren |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjp8xoBqFGJ04GlrPGRYFPfE6DDlmcj1YYhRhJdavW9xZXMfDCnLPRkRyPY1KzVt2V1ZSXa9T2wWJlMP5_GW3xbXHp4T3rTfE4AgbErRf5IKG5obDm6IKMpOJPi2Nl4zYHwdv1Ud6ulr_A/s400/P1110360.JPG) |
Barátok közt ház a téren |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiRuqjGoXBqfq7xKbipxTST_b_Mj6PzASGwrCxmKo6pcm4zSmxetsdHyNiekR_zE3GeXN07nXCD0EhuaV5iOZJNdHboaX_RxjhaeuqgkmbN9WyXblhrb2cHEdpCDpMm0lXrkvGNd4rpqXI/s400/P1110326.JPG) |
Bejárat |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.