2012. január 12., csütörtök

Corvin Áruház

Tudtad?


Corvin Áruház - Palotából bádogkocka


A Blaha Lujza téren álló egykori Apolló Mozi helyére épült meg 1926-ban a Corvin Áruház. A klasszikus stílusú palota tervét Reiss Zoltán készítette. Az 1930-as években 52 osztálya volt és három utcára néző, összesen 33 kirakata egyedülálló volt! 5 évvel a megnyitás után pedig itt helyezték működésbe az ország első mozgólépcsőjét!

A vásárlókat ruhaboltok, kalapszalon, méteráruüzlet várta, valamint kávéház, vasúti menetjegyiroda, gyorsfényképészet, háztartási edényeket forgalmazó üzlet. Rendszeresen rendeztek divatbemutatókat és képzőművészeti kiállításokat is, délutánonként pedig szalonzenével szórakoztatták a vásárlóközönséget. A gyermekek számára meseországot rendeztek be. A jelenlegi Corvintetőn korábban óvoda működött a dolgozók gyerekei számára.

A világháborús és az 56'-os sérülések következtében az áruház életveszélyessé vált. Az eredeti állapot helyreállítása helyett kényszermegoldást választottak, így alumínium csomagolást kapott az épület. Ennek a kivitelezése szerencsére további rombolást nem okozott, így a burkolat lényegében bármikor eltávolítható. A főhomlokzat 2003-ban miniszteri rendelettel védettséget kapott.


Forrás: 





Corvin Áruház 1961




Első mozgólépcső








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.