Puskin utca 20.

Fedezd fel!

Az aranyos ház

Egy sietős nyári napon futottam végig a Puskin utcán, s mivel épp nyílt a kapu, nem lehetett megállni, hogy legalább egyetlen pillantással ne raktározzam el az emlékezetemben a látványt. Szépen sütött a nap, s a keskeny előtér tágas udvarra vitt. Szemben a sarokban cikk-cakkban emelkedett a cselédlépcső, mely kifejezetten tágasnak látszott. Egyik emeletén a magasban egy idős hölgy ült, és gondosan munkálkodott valamin. A nagy sietségben, mint egy mesekönyvből kitépett lap, egy képkockányi hangulat maradt meg; hosszú, ősz hajú nénike, fenn a magasban régi emlékekbe merülve egy rokkán fonalat sodor.

A téli hidegben a mesék világába vágytam, s újra visszatértem ide. Már több épület kapcsán volt az az érzésem, nem túlzás azt állítani, hogy egy ékszerdoboz belsejében sétálgatok, ám ahogy óvatosan szóra bírtam a házat, meséljen a régi időkről, kiderült, hogy éppen az ékszerdobozok gyárában forgolódom! ;) 

A Palotanegyed egykori Eszterházy utcájába, közvetlenül, Ybl hatalmas palotája, a Degenfeld-ház szomszédjába, Mayer Péter ceruzája 1892-re ezt a házat körvonalazta, és szerkesztette készre Rubin Adolf ezüstműves számára. A hangsúlyos saroképület mellé így egy szerényebb, szimmetrikus épület született. A háromemeletes ház magasföldszintjét kváderkő burkolja, ezt a felsőbb szinteken piros klinkertégla követi, melyet az évek hosszú sora már patinásra színezett. :) A bejárati kapu felett a homlokzatot két, kőkorlátos erkély teszi hangsúlyossá. Az oszlopos teraszka mennyezetén az értékes freskó nyomokban még most is kivehető. Előtte félkörívben kacskaringós kovácsoltvas rács látható, közepén a tulajdonos R.A. monogramjával.

Nem véletlen, hogy a ház igazi arany- és ezüstművesek otthona volt. A levéltári adatok ezen a lakhelyen/székhelyen jegyzik Schmidt Gyula ezüstművest, valamint Goldschein Jakab József és Friedlaender János József aranyműveseket, mint a Goldschein & Friedlaender cég üzlettulajdonosait. Utóbbiak a családi vállalkozás folytatásaként arany- és ezüstlánckészítőként dolgoztak az 1900-as évek legelején. Üzletük volt régen a Károly körút 5-ben, a Dohány utca 2-ben és az Elemér utca 29-ben. Rubin Adolf a ház tulajdonosa a Gránátos – ma Városház utca – 6 szám alatt nyitotta ékszerüzletét a Trattner-Károlyi bérházban. Esténként feleségéhez Rubin Adolfnéhez, született Breitner Saroltához tért haza, aki a kiskorú Rubin Malvin gyámja volt. József fiúk már gyerekkorában beleszületett a csillogás világába, s apja nyomdokaiba lépve maga is arany-és ékszerárugyárossá vált.

Mikor 1901-re Rubin Adolfné megözvegyült, a házat rajta kívül még ketten is tulajdonolták a családból, Rubin Miklós mérnök és Rubin Hugó, aki ezüstárugyárosként szintén a családi bizniszben tevékenykedett. Rajtuk kívül – többekkel együtt – Spiegel Béla műegyetemi segédtanár és felesége, Weis Nelly, Jellinek Adolfné – született Hoffmann Berta – kávéház tulajdonos, valamint Manoilovich Emil, magyar királyi curiai tanácselnök is lakta a házat.

A közös képviselőnő elmondása alapján a házban huszonöt lakás van jelenleg. Ebből több mint a felében albérlő lakik. A földszinten az egykori mosókonyhából is lakás lett. A régi rekeszes szenes pincékben évek óta halmozott lomok lassú szortírozással kerültek csak ki az épületből. Kíváncsi lettem volna, milyen 100 éves holmik – pl. régi, szép bélésű bőröndök, fanyelű esernyők, kiselejtezett lekerekített szélű üvegberakásos konyhakredencek, tükrös fésülködő asztalok stb. – kerülhettek elő. Tudván, hogy ékszerészeké volt a ház, talán az sem kizárt, hogy ínségesebb időkben tartalékként félretett brosstűt, értékes aranyláncot, vagy éppen "rubin" köves gyűrűt rejt egy-egy zug, egy kimozdítható csempedarab, vagy parketta! ;)

A folyosók a cseléd- és a főlépcsőházat kötik össze. Szemben a felpúposodott piszkos sárga vakolat lassan hámlik az évszakok alatt, mint a leégett, sérült bőr felső rétege. Az utolsó emeleten a szégyenlős tégladarabokat már semmi sem fedi. A főlépcsőház falán a sötétzöld olajfesték is érdekes régi időkről tanúskodik. A kényelmes ritmusban emelkedő lépcsőt falábazat kíséri, amivel eddig még nem sok helyen találkoztam. 

 

A ház, mivel egy sarokra esik a Bródy Sándor utcában a Magyar Rádiótól, szomorú időket is megélt. Látva az épület állapotát, sajnos ezeket a sebeket, a golyónyomokat, azóta is fájlalják a falak. A cselédlépcső mellett egy kis beugróban régi ajtó vezetett át a szomszéd dupla udvaros házba. A rádió ostromakor az egykori Degenfeld-palotába menekült emberek ezen a kisajtón át kerültek ide, s talán leltek nagyobb biztonságra. Sajnáltam, hogy az ajtón most lakat volt, pedig kíváncsi lettem volna, pontosan hová is vezethet? Bár egy pici rés volt a pincelejárat mellett, nem látszott, mi lehet a túloldalon.

Ahogy kibújtam a földszinten a cselédlépcsőt övező kopott falak közül, találkoztam az udvaron egy lánnyal, aki hosszú, selymes szőrű hatalmas macskákat „sétáltatott”. Nevezzük őket, mondjuk Szerénkének és Lukréciának. Érkezett egy külföldi házaspár is, akik szintén megcsodálták őket. Belemerültem a régi idők hangulatába, s azon elmélkedtem, bármilyen szomorú sorsa, és fájó sebei is vannak ennek a háznak, régen az aranyos Rubin család éltette, ma pedig két aranyos macska vigasztalja! :)

 











Forrás:
Helyszínbejárás 2015 
E-levéltár 
Budapest Czim- és Lakásjegyzék